Meg leszünk határozva. Pontatlanság, félreértés, bizonytalanság többé nem leend. Arról van szó, hogy a Magyarok VIII. Világkongresszusa várhatóan elfogadja a magyar nemzet új meghatározását. Kétszázötven év tépelődései érnek hamarosan véget. Költők és tudósok, népiek és urbánusok, híg- és mélymagyarok küzdelmei dőlnek el; megannyi könyv, publicisztika, habzó kiáltvány sorsa teljesedik be, mert a Magyarok VIII. Világkongresszusa határozni fog.

Apró mellékkörülmény, hogy a Magyarok Világkongresszusán csupa bolond vesz részt.

De ez nem baj, legalább nincs vita, hogy ki választotta meg a „Magyarok” Világkongresszusát, hogy a Földön szerteszét élő, és valamely államban szavazati joggal rendelkező magyarok hozzájárultak-e, hogy nevükben a nemezsapisok és posztmiépesek (meg a Fidesz volt Gazdatagozatának volt vezetője) tanácskozzanak, s döntögessenek. Tudható, hogy augusztus 15. és 20. között olyanok jelennek meg Budapesten és Ópusztaszeren, akiknek nincs, vagy nem lehetne szavazati joga.

Mi, magyarok mindig is fontosnak tartottuk az esélyegyenlőséget, és ha orvoskonferenciából több tucatot rendeznek egy évben, akkor lehet egy értekezlete az ápoltaknak is.

A munka intenzitására nem lehet majd panasz. A Világkongresszus ugyanis nemcsak a nemzet új meghatározását fogadja el, hanem „erre alapozva egy olyan új nemzetstratégia alapjait, amely alkalmas arra, hogy tartósan emelkedő pályára helyezze a magyar nemzetet”. Bizonyára fontos, hogy tartósan emelkedő pályára legyünk helyezve, bár ennek gyakorlati hasznát ma még kevéssé érezzük. Vucli Tóbiás legalább föltalálta az önműködő villamosjegyet.

Azt még nem említettem, hogy a Világkongresszust a Magyarok Világszövetsége szervezi. Rég hallottunk róluk, igazából bizonytalan voltam benne, hogy létezik-e még a Világszövetség, s nem hunyt-e ki a szövetség világa, miután olyan nagysikerű kezdeményezések kötődnek a nevéhez, mint például a kettős állampolgárság népszavazásra vitele, ami annyira eredményes volt, hogy a nemzetegyesítés jegyében azóta is mérgezi a magyarok közti viszonyt. (Bár ebben másoknak is vannak elévülhetetlen érdemei.)

A szervezet azonban mostanra talált magának új elfoglaltságot: teljesen belevetette magát a rovásírás-ügybe; s talált magának új ellenfelet is: az ezer éve kihalt kazárokat!

Történt, hogy a Magyar Szabványügyi Testület Rovás munkacsoportja hozzálátott előkészíteni a rovásírás betűkészletének nemzetközi számítógépes szabványosítását (Unicode), és annak érdekében, hogy a rovásírás jeleinek is legyen egységes karakterkódja, egy beadványt készített a Nemzetközi Szabványügyi Szervezetnek (ISO), amelyben együtt kezelték a kazár, a Kárpát-medencei és a székely-magyar rovásírást. Ekkor lecsapott a Magyarok Világszövetsége. A tervezetet a négyezer éves magyar írásbeliség (!) megcsúfolásának nevezték, amely össze akarja mosni a székely-magyar rovásírást a kazáriai rovásírással. Kész szerencse, hogy az eredeti javaslattevő, a BME kandidátusa erre föl megfutamodott, s visszavonta a dokumentumot. „Az MVSZ bízik benne, hogy ezzel sikerül tartósan elhárítani a székely-magyar rovásírás kazárosítását” – olvashatjuk a Világkongresszus beharangozójában.

Teljes győzelmet arattak a kazárok fölött! És akkor az még szóba sem került, hogy mi volt a kazár kaganátus államvallása. Na, mi?