Komoly várakozással tekintettünk pártunk és kormányunk jeleseinek augusztus huszadikai megnyilvánulásai elé, s nemhiába: a nagyot-eredetit mondani-vágyás és a szemtelen cinizmus bajnoka Semjén Zsolt lett a „világméretekben is példátlan” nemzetpolitikai sikertörténetével. Nyomában ott van Kósa Lajos a „csakazértis unortodox” kissé ugyan izzadságszagú, ámde nehézségi fokát illetően tekintélyt parancsoló gyakorlatával.

De – és itt nyilván következnie kell egy „de”-nek, ha már ott lóg a falon az első felvonástól –, mindenképpen ott kell lennie dobogón kedvencünknek is, Pálffy Istvánnak. Ő ugyan „csak” Nyíracsádon jeleskedhetett ünnepi szónokként, de, minthogy gondolatai örökérvényűek, megjelentette azokat a KDNP honlapján, hogy minél többen okulhassanak. A címe ugyan kissé lapos: „Szent István erős államához hasonlóan védjük ma a modern állam társadalmi vívmányait”, de van benne néhány, kedvenc villányinknál is erősebb mondat.

Pálffyról persze színes történetek százai keringenek, pl. hogyan vált kertévés, nyugati kultúrmocsok-terjesztőből a mostani keresztény-nemzeti kurzus élharcosává, ehelyett inkább citáljuk őt magát „Pálffyction” című könyvének fülszövegéből: „Az újságokból már nem ismertem magamra, nem tudtam a tükörbe nézni....” Így azért sok minden érthetővé válik. Idézzük is tovább – hisz klasszikussal van dolgunk – immár a minapi beszédből: „Szent István az erős államban hitt, amely képes megvédeni az ország függetlenségét, a nemzet szuverenitását és lakóinak biztonságát. Védte a comeseket és a hospeseket, védte azokat, akikre indok nélkül kardot rántottak, a jobbágyokat, de a földesurat is, ha a jobbágya elszökött.” (Kiemelni mi merészeltük ezeket.)

Még egyszer hangsúlyoznánk: Pálffy – és a többi szónok – az államalapítás művéhez hasonlítja a mai kocsmát, s utalását sem érthetjük másképp: úgy látszik, azokban a bizonyos „felsőbb körökben” már észrevették, hol eresztenek a NER fáradságos munkával összetákolt dongái. Csak ebben az évben ezernél több egészségügyi dolgozó hagyta el (a béremelés ígérete ellenére) az országot, fiatalok egyelőre felmérhetetlen számban indultak el, vagy tervezik felsőfokú tanulmányaikat külföldön végezni a röghözkötés miatt, a többiekről pedig csak úgy szokás beszélni manapság: „aki csak teheti...”.

Szöksz, jobbágy? Majd mi megmutatjuk. Ki fogja megművelni a frissen megszerzett latifundiumokat?

„Azokban az időkben, amikor rendelkeztünk erős védelmi vonallal, komoly államszervezettel, a magyarságot megvédeni képes intézményekkel és a keresztény erkölcs fundamentumával, az ezen alapuló erényekkel, akkor a nemzet egész Európát meghatározó tettekre volt képes…”

Igen rendelkeztünk ilyennel. Nem akkor és nem ott, ahol a műkedvelő historizálásban felülmúlhatatlan KDNP-s celebeink gondolják, de volt erős védelmi vonal. Úgy hívták, műszaki zár. És nem arra szolgált, hogy megvédje határainkat a ránk törő ellentől, hanem, hogy ne fogyjon tovább a magyar.

Persze az is lehet, hogy megint túlreagáltuk, és csak a büféasztal körüli szokásos zaj ez: lánccsörgést vizionáltunk oda, ahol a butéliák és kristálypoharak csengenek. Váljék egészségünkre.