A Liberálisok, Menjetek a Picsába munkacímmel induló párt a legutóbbi kongresszusra sem tudott kibújni a bőréből, továbbra is az SZDSZ-fóbia rögzítése volt az egybevágó üzenete az egyébként szemben álló feleknek.

Schiffer András legott felfedezte, hogy "csak olyan politikai erőnek lehet szándéka az LMP 'bedöntése', amely 2010-ben kiesett a Parlamentből, és most ezt a pártot használja fel arra, hogy visszakapaszkodjon". Ne minősítsük, milyen az, amikor valaki évek elteltével pártalapító társai között felfedezi az SZDSZ alvó ügynökeit. A SZDSZ-közeli múlttal revolverezett Karácsony Gergely pedig rögvest megvallotta, hogy ő annak idején csak kényszer hatása alatt cselekedett, amikor azon kapta magát, hogy "hiteltelen politikusoknak csinálok felméréseket, akik abból akarják kiolvasni, mitől lesznek néhány százalékkal népszerűbbek".

Nem tudom, szabad-e tényekkel betörnöm egyáltalán ebbe a világba, de halkan megjegyezném, hogy az SZDSZ, az olyan, mint a kilencvenes évek fiúcsapatai. De facto már feloszlott, kábé azután, hogy az ismertebb arcok mind kiváltak, és szólókarrierbe kezdtek, vagy másik bandát alapítottak, megmutatandó, hogy őket anno csak a gonosz menedzser kényszerítette, meg elnyomták a playbackelő csapattagok. Már egyetlen volt elnök se tagja a pártnak, hogy csak egy példát mondjak. Ellenben új párttal nyomul Kuncze Gábor, Fodor Gábor, van pártja Ungár Klárának is, a maradék pedig eloszlott a már meglévő formációk környékén.

Jól mutatja az LMP hosszan cipelt betegségének súlyosságát, hogy mégis még mindig ez a tuti mondás az ökoszociálisoknál.

A betegség pedig egyre súlyosabb lett az elmúlt hónapokban. Láttuk, hogyan veszi át az uralmat a hétköznapok fölött, hogyan vonja el minden egyéb tevékenységtől a pártot, míg végül maga a lét egyszerűsödött le arra a kérdésre, hogy sikerül-e a mai napot is még túlélni, valahogy menedzselni a kórt. Magas labdák tucatjai maradtak a levegőben, Tarlós István akár az egész Római-partot kiönthette volna aszfalttal (van egy ilyen terv, csak szólok), az LMP akkor se ért volna rá odaláncolni magát, mert "fontosabb" dolga volt: a bajnaizás. A betegséget a legutóbbi kongresszusig konzervatív terápiával próbálták kezelni: életmódváltás, vitaminok, nagy fogadkozás, hogy mostantól este hat után nem zabálok össze kuszkuszt humusszal, és naponta legalább két órát ördögbotozok.

Nem jött be, kellett a műtét. Igen, fáj, igen, most egy darabig még lábadozik a párt, de kábé őszre kiderül, hogy ki volt a gazdatest és ki a daganat. Mi következik a párt szétnyiszálásából?

Az egyik fontos tanulságunk, hogy Schiffer András nélkül nincs LMP. Szinte az egyetlen ismertebb arca maradt a "hivatalos" pártnak, de így is győzni tudott. Láthatóan az eddigi politikai életútjához és személyiségéhez is leginkább illő pozícióba akarja vinni az LMP-t: a mérleg nyelve akar lenni. A Fidesztől lehulló szavazókból szemezgetne; a bázis bő milliós egyébként, van honnan. 2014-ben valami olyasmit kell majd a plakátokra írni, hogy "Fideszes voltál, de már nem akarsz Orbánra szavazni? Szavazz ránk, mi jobban utáljuk a szocikat, mint a Fideszt".

Azt a ki nem mondott ígéretet kell megtestesíteniük, hogy amennyiben a Fidesznek koalíciós partnerre lesz szüksége a kormányzás folytatásához, akkor a Jobbik helyett reálisan választhatja a Schiffer-pártot is, akár külső támogatónak is. Nem is kell beállni kormányozni: elég megszavazni a miniszterelnököt, majd egy-két (több évre előre megírt) költségvetést. A többihez már lerakta az alapot a jelenlegi kétharmad, minden az övék: a parlamenti döntéshozatal megkerülhető, a függetlennek mondott posztok cikluson átnyúló mandátumú fideszesekkel feltöltve, adótörvény az alaptörvénybe hegesztve.

Ez egy rohadt veszélyes forgatókönyv, és ha 2014-ben kiélezett lesz a helyzet, ha reális esélye lesz a kormányváltásnak, akkor ez az LMP-s ígéret kevés lesz. A fideszes és a Fidesz-ellenes is leszavaz a nagyokra, Schiffert elvesző szavazatként azonosítják majd. Ha viszont nincs tét (ahogy nem volt 2010-ben sem), akkor lehet megint az LMP-t használni fehér kockának, vagy korrekciós tényezőnek.

Ja, és még egy dolog kell a sikerhez: a Fidesz "jóindulata". Ahogy, hogy is fogalmazzak, nem feküdt keresztbe Orbán Viktor 2010 őszén Jávor Benedek főpolgármesteri ajánlószelvényeinek hirtelen folyóvá duzzadó csermelye előtt sem. A tavaly tavaszi népszavazási kezdeményezésük kudarca jól mutatta, hogy még egyben se bírt akkora erővel az LMP, hogy országosan összeszedjen 200 000 aláírást. Most a válótársak azon fogadkoznak, hogy ennél sokkal nagyobb feladatokat külön-külön, két pártban is sokkal jobban meg tudnak majd oldani. De egy biztos: Schiffer András most helyet csinált a pártnak a politikai palettán, szabad vegyértékeket talált, és ne vitassuk el tőle, hogy ő tényleg ugyanazt mondja öt éve.

A másik tanulság, hogy a kilépő, új pártot alapító szakadárok helyzete ennél egyfelől sokkal stabilabb, másrészt nagyon is labilis lett. A stabilitást az a tény hozza, hogy ha a neo-LMP bekerül a nagy ellenzéki együttműködésbe, akkor a ma kilépők 2014-ben is képviselők lehetnek. Illetve... ez akkor lenne száz százalék, ha direkt módon Bajnaihoz léptek volna be, mondjuk megtöltve látható arcokkal és tagokkal a ma még csak Juhász Péter által képviselt, inkább csak lájkolókban megtestesülő Millát. Hogy mennyire alkuképes pozíció az, ha a Jávor-Karácsony párt beül a tárgyalásokon a SZEM és a SZEMA közé, hát... ez az addig tartó útról szól. Arról a pikáns megoldásról, hogy az LMP-frakció többsége kilép ugyan a pártból, de marad a frakcióban.

Honnan is ismerős ez? Hát bizony a sokat (javarészt okkal) szidott SZDSZ és annak frakciója tett ugyanígy, szintén alig egy évvel a választások előtt. Akkor Fodor Gábor lett a pártelnök, de a vele ellenséges frakciótöbbség levált a pártról, megtartotta Kóka Jánost az élen, és a működés ellehetetlenült. Ez az LMP-s akció is egyszerre vet fel morális és praktikus kérdéseket. Hogyan születnek majd a döntések a frakcióban, miként oszlik meg a hivatalosan LMP-s költségvetési támogatás és parlamenti infrastruktúra a "maradék" LMP és az új párt között? Ki mond napirend előtti felszólalást, és kijavítja-e a házelnököt a szakadár, ha az az LMP nevében hívja fel szólásra, hogy ő már egy másik pártot képvisel?

Az LMP eddig kábé négyszeres-ötszörös sebességgel adta elő az SZDSZ teljes életciklusát, annak minden hibájával. A kétfelé hasadt, de frakcióját mégis egybemadzagoló párt az utolsó esélyét kapta meg a hétvégi kongresszuson, hogy irtózatos munkával valahogy túlélje a jövő évet.