szerző:
nyüzsi

Ma megint olyan rendszer van, amelyben be lehet tiltani egy koncertet ellenzékiség miatt. Nem kell tanulni semmit, és felejteni sem: ennek már a Fidesz elődpártja, az MSZMP kidolgozta a módszerét.

A Hétköznapi Csalódások letiltása kapcsán segítő szándékkal ajánljuk ezért tanulmányozásra egyrészt Erdős Péter munkásságát, másrészt pedig Csatári Bence doktori disszertációját 2007-ből, amelynek címe A Kádár-rendszer könnyűzenei politikája. A továbbiakban innen idézünk.

„Pártunk és államunk lehetőséget ad a nem-realista irányzatok jelentkezésére is, amennyiben nem ellenségesek a népi demokráciával szemben. Ezek az irányzatok azonban állami támogatásban nem részesülhetnek, mert nem a nép széles rétegeihez szólnak, s nem töltik be azt a nevelőszerepet, amelyet népi államunk a művészeteknek szán, s amely minden haladó művészet követelménye is.” (A KB művelődéspolitikai irányelvei, 1958)

"Az ízléses zene az alapja az ízléses táncnak. A zenekarok dallamot játsszanak, amelyet szinte természetesen követ a tánc, és nem a hottolásra rángatózás." (A Művelődésügyi Minisztérium jelentése Orbán Ráhelről 1960-ból)

„A szocialista társadalom azt igényli az íróktól és művészektől, hogy alkotásaikban pontosan foglaljanak állást […] a szocializmus mellett […] A párt, amely egész társadalmunknak ideológiai és politikai vezető ereje, […] a művészetben sem mondhat le az eszmei irányításról. […] A szocialista államnak elsőrendű feladata, hogy eszmei, szervezeti és anyagi eszközökkel segítse a művészetek […] fejlődését, egyszersmind adminisztratív intézkedésekkel is föllépjen a politikailag ellenséges vagy a közízlést sértő jelenségek ellen. […] Támogatásban részesítjük a nagy tömegekhez szóló szocialista és egyéb humanista alkotókat, helyt adunk a politikailag, eszmeileg nem ellenséges törekvéseknek, viszont kirekesztjük kulturális életünkből a politikailag ellenséges, antihumanista vagy közerkölcsöt sértő megnyilvánulásokat.”  (KB-állásfoglalás, 1965)

"Nem arról van szó, hogy mi döntsük el, mit játsszon pl. a Lokomotív GT – az a Művelődésügyi Minisztérium dolga –, a mi feladatunk, hogy operatív eszközeinkkel mélyebben behatoljunk a jelentősebb klubokba, művelődési házakba." (BRFK parancsnoki értekezlet, 1974)

"Tóth Dezső miniszter-helyettes világosan meghúzta a határt, mondván, hogy az ifjúsági szórakoztatásban nincs helye a működési engedély nélkül tevékenykedő, politikailag és eszmeileg ellenséges, gyűlölködő, elvadult csoportoknak, és név szerint is említette az URH-t, a Bizottságot, és a Kontroll Csoportot. A popszakma jelenlévői ezt az álláspontot ott elfogadták, és elhatárolták magukat ezektől a kalandor vállalkozásoktól." (Bors Jenő, 1981)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Radar 360: Semjén szerint szárnyalunk, Olgáék tárgyalnak

Radar 360: Semjén szerint szárnyalunk, Olgáék tárgyalnak

Hiába mostoha gyerek a Fidesznél a felsőoktatás, a diplomások nyomják le a munkanélküliséget

Hiába mostoha gyerek a Fidesznél a felsőoktatás, a diplomások nyomják le a munkanélküliséget

Eszméletlenre vert egy férfit az utcán, majd elmenekült

Eszméletlenre vert egy férfit az utcán, majd elmenekült

Belehúz a Google: 600+ milliárd forintnyi összeget költenek napelemekre és szélturbinákra

Belehúz a Google: 600+ milliárd forintnyi összeget költenek napelemekre és szélturbinákra

Varga Judit nyílt meghallgatást javasolt Brüsszelben, de „mások” ezt nem akarták

Varga Judit nyílt meghallgatást javasolt Brüsszelben, de „mások” ezt nem akarták

A legszelídebb motorosok felvonulása ma lesz Budapesten

A legszelídebb motorosok felvonulása ma lesz Budapesten