Leleményes fajta vagyunk. Ezt tudjuk. Utolsóként megyünk be a forgóajtón, és elsőként jövünk ki. Ezt mondjuk. Gógyink van. Ezt is mondjuk. Nem tűrjük az elnyomást, elsőként ragadunk fegyvert és küzdünk a hazánkért és a szabadságért. És győzünk. A végén úgyis mindig győzünk. Mondjuk. Oly régóta vagyunk már leleményesek, hogy országunkban ragadtunk, hogy nincs szükségünk más országokban járva leleményeskedni, itthon kamatoztatjuk leleményességünket. Ezzel országunkat sikeresen tönkretettük. Együtt tettük tönkre magunkat. Egy boldogtalan család leleményes tagjaként éljük leleményes mindennapjainkat, ahol mindenki leleményes, apa és anya, öcsi és nővér, mind-mind leleményesebb a másiknál. Örömforrásunk: a másik, a szomszéd tönkretétele. A szomszéd felett aratott győzelmünk. A szomszéd sikertelensége. A hétköznapok kihívásai. Hogy a szomszéd felett aratott győzelmünk nemhogy a magunk sikerével, de a saját legyőzésünkkel azonos, azt a leleményes embernek nem szükséges értenie. A leleményes ember ugyanis győztes típus, a vereség nem szerepel a szótárában.

Történt a minap, hogy egy barátom lesétált az autójához az alsó rakpartra. Itt talált magának parkolóhelyet, mert a kerületben nincs bejelentett lakcíme. Ő is leleményes. Ő is magyar. A leleményes önkormányzatot játssza ki azzal, hogy rátalált a helyre, ahol nem kell fizetnie. Szerencsétlenségére ezt a helyet más leleményesek is kinézték maguknak, és mint később kiderült, zavarta őket a szomszéd kék Toyotája, zavarta őket, ha hamarabb ért oda a helyre, amit ők a magukénak éreztek. Gondoltak egyet, nagy leleményesen: üzenetet hagynak a pimasz autósnak, bekenik a kilincset gépzsírral, de ha már ott vannak, nem végeznek félmunkát, a legtöbbet hozzák ki leleményességükből. Így aztán nem csak a kilincset kenték be gépzsírral, hanem a visszapillantó tükröt, és az ablaktörlőt is. És itt érdemes megállni egy pillanatra, és leróni tiszteletünket e leleményesség leleményességén. Ez egy igen alaposan átgondolt akció ugyanis. A sofőr keze gépzsíros. Anyázik. Beszáll az autóba, letörli a kezét. Indulna. Ám ekkor észreveszi, hogy nem lát hátra. Ha még indulás előtt észreveszi. Kiszáll és letörli a gépzsírt a visszapillantó tükörről, aztán visszaül és megpróbálja ismét. Ha esze van, morfondírozik. Barátomnak esze is van. Átnézi az autót, rátalál a harmadik ajándékra. Esős napok vannak, ezt is számításba kellett venni a leleményes zsírozónak. Pontosan tudta, hogy az ablaktörlő, ahogyan mondani szokás: használatba lesz helyezve. Pontról pontra kifundálta mindezt. Hogy elriassza az autóst. Hogy ne álljon oda legközelebb.

Tetszik ez a módszer: az aljasságnak az a gyávasága, amely még hazudni sem mer.

Ismerős is valahonnan.

De honnan is?

De honnan?