A parlamenti elnök Echo tévés évértékelő interjúján több okból sokan felháborodtak, s olykor elítélendő durvasággal reagáltak, pedig örülni kellett volna. Ugyanúgy könyörtelen és akaratlan beismerő vallomás volt ez, mint 2002-ben a köteles beszéd. (Erre akkor is csak azért nem jött rá senki, mert azt az ártalmatlan szóképet, mint az Új miniszterelnök című könyv óta minden fideszes tudja, Gyurcsány kiforgatta eredeti értelméből.)

Tegyük túl magunkat azon, hogy demokráciánk eme közjogi méltósága ugyanúgy a szeptikusbetegség-metaforát alkalmazza politikai ellenfelére, mint egynémely totalitárius politikus az éppen kiküszöbölendő ellenségre.

Ne próbáljuk kitalálni, hogy mi az a kommunista korszakból megmaradt „társadalmi struktúra” és „mentalitás”, ami még mindig akadályozza a Fidesz eszméinek elfogadását, amikor Magyarországon immár (a Fidesz szerint) hibátlan többpártrendszerű demokrácia van szabad választásokkal (attól az egy gennyedző sebtől eltekintve), és „működőnek látszó piacgazdaság” uralkodó magántulajdonnal.

Az emberek talán komcsi módon azt akarják, hogy több minden legyen állami tulajdonban, még a trafikok is, mert mi az, hogy a sok maszek csak úgy nyerészkedik? Hogy legyen hatóságilag olcsó minden közmű, névleg ingyenes orvosi ellátás, ha belegebedünk is, meg egységes tanterv és porosz drill az iskolákban? Hogy nem elég, ha a nép döntő többsége ismételten megválasztja az egyetlen igazi pártot, de akkor van csak jó világ, ha nem is jut eszébe másra szavazni? Hogy az a rend, ha a nép egységesen teszi és hiszi, amit a bölcs, vezető párt a nép nevében jónak lát, mert a népnek az a jó, és aki mást mond, az Brüsszel és a Wall Street ügynöke? Abcúg Nyugat, éljen Kelet?

Hoppá, várjunk csak.

De mindezt tegyük zárójelbe, és higgyük el, hogy Kövér valamit tisztábban lát, mint mi, és tényleg van lappangó kommunista métely (de nem az, ami annak látszik), s ennek a kiirtására a Fidesz van elhívatva.

Akkor sem kell felháborodni azon a kijelentésen, hogy „a társadalmi viszonyokat, (...) benne az emberek mentalitását, reflexeit, gondolkodásmódját, kapcsolatrendszerét” csak akkorra lehet megváltoztatni, „ha biológiailag kicserélődik a magyar társadalom”. Magyarul, ha majd kihalnak azok, „akik rabságban születtek”.

Egyrészt Kövérék sem eszik ezt olyan forrón. Mivel többes szám első személyben beszél, azaz nyilvánvalóan a Fideszről, tisztában kell lennie azzal, hogy ő és valamennyi fontos elvtárs is rabságban született, tehát a saját halálukat nem kívánhatja a megoldás részeként. Ugyanabban az interjúban, egy mondattal odébb, csupán a rendszerváltozástól számított negyven évet tart szükségesnek, az a határidő már 2030 körül lejár, s akkor még ő és fontos elvtársai nagy valószínűséggel élni fognak, Isten tartsa meg őket jó egészségben.

Másrészt számoljunk.

Magyarországon kívül sehol sincs ilyen erős ragaszkodás a kommunista korszakhoz, a szocializmus eszményeihez és gyakorlatához. A magyar kommunisták valamit nyilván különösen jól tudtak. Mi lehet az? A régi rendszernek volt nettó tizenhat jó éve, az 1963-as amnesztiától az 1979-es reálbércsökkentésig.

Előtte véres rémuralom volt, forradalom is kitört miatta, kegyetlen represszió követte, az nem kelthet nosztalgiát. Utána évtizedes gazdasági vergődés következett hol stagnáló, hol csökkenő életszínvonallal, IMF-beavatkozással, lehazudott, horribilis államadóssággal, inflációval és COCOM-listával, egészséges ember ezt sem kívánja vissza.

Akkor hát az 1979-ben véget ért tizenhat év hat még a demokráciában is olyan erővel, hogy annak az erőnek a megszüntetéséhez negyven uszkve hatvanöt év kell (ennyi volt 1990-ben a születéskor várható átlagos élettartam)? Ráadásul ez alatt a tizenhat év alatt Magyarországon pártállam volt, szovjet katonai megszállás, gyülekezési, egyesülési, szólás- és sajtószabadság viszont nem volt. Csupa olyan dolog, amit az emberek utálni szoktak.

Ehhez képest most vagyunk a rendszerváltozás utáni huszonötödik évben. Ebből eddig tizenkettőben nem (vagy saját felfogásuk szerint nem) posztkommunista kormányok kormányoztak. További négyben egy nem posztkommunista párt diktálta a tempót, úgy megnyerte a szociális népszavazást, mint a sicc. Nincs pártállam, nincs szovjet megszállás, érvényesülnek az alapjogok (aki mást mond, az a globális háttérhatalom fizetett ügynöke.) Ha a Fidesz megnyeri a következő választást, ebből pont tizenhat év lesz. De Kövért ez se nyugtatja meg, neki minimum negyven, maximum hatvanöt év kell, és igazából akkor is csak a biológia segít.

Ami azt jelenti, hogy Kövér elismeri: a Fidesz – az ő legjobb barátjával az élen – ennyivel rosszabbul kormányoz a kommunistáknál.

Tekintettel arra, hogy a Fidesz vezető garnitúrája magát a nép egyedüli és elhivatott képviselőjének tekinti, forduljunk a klasszikushoz, neki is a köteles beszédéhez: „egy pillanatra fogadjuk el azt, hogy csak ennyire vagyunk képesek. Hogy egy képesség nélküli, alkalmatlan [politikai vezető garnitúrává] lettünk az elmúlt néhány évtizedben”.
Hát fogadják csak el nyugodtan, kedves Kövér úr, hogy önök ennyire képesek, mert az ön saját szavaiból most is pontosan ez derül ki. És vonják le azt a következtetést, amit 2002-ben, természetesen a hajuk szála se fog görbülni tőle, nem volt abban semmi fenyegető, akkor is csak a Gyurcsány kavart.