Nem rinyálok. Azon gondolkodom, hogy oké, ez történt, itt tartunk, ez van. Azon gondolkozom, hogy akkor most én mit tehetek. Gát Anna, 30 éves hetedik kerületi lakos. Londoni magyar. Művész-értelmiségi, egykori büfészakos. Irdatlan mennyiségű adat teljesen feleslegesen ismerője, de olajat nem tudok cserélni. Tegnapelőtt negyedszerre szavaztam, két ikszet, egy fordulóban – ennyit lehetett tenni.

Igen, azon gondolkozom, amin talán mindenkinek kellene. Hogy ha most valamit az ún. közösség elfelejtett helyettem, helyettünk megcsinálni, hiába vártuk, hogy majd más, akkor most én mit tehetek. Mert az nem lehet, hogy semmit.

EZEK SZERINT TETSZIK A RENDSZER

Mindenki útja, helyzete más. Én biztos könnyen beszélek, ugye – nincs se bizniszem, se gyerekeim, se lakáshitelem Magyarországon. Van 2 db bőröndöm, és a legtöbb holmim hajtogatható. Az előny hátrány és vice versa. De gondolkozom, én mit tehetek.

Azon, hogy tényleg minden teljesen kilátástalan – s közben mégsem. Azon, hogy két év non-stop szívás után azért mégiscsak kaptam ösztöndíjat. Azon, hogy az Üvegplafon-sorozat, amit Réz Annával szerelemből csinálunk a Bálint Házban, hogy végre Budapesten is lehessen a feminizmusról értelmes keretek között beszélgetni, menni fog tovább, sőt kezdi kinőni magát – van rá igény. Arra gondolok, hogy ha miattunk akárcsak egy darab pofon is nem csattan el, ha csak egy nő kap normálisabb fizetést, ha egy db parlamenti beszólás miatt is igazi felhördülés támad, nekem már megérte.

Arra gondolok, hogy Grosan Cristina rövidfilmjét, melyet én írtam, és amely miatt nyár óta nem alszunk, Európa-szerte díjakra jelölték. Arra gondolok, hogy ez egy fontos kisfilm lesz – arra, hogy a semmiből is lehet. Mert lehet. Arra gondolok, hogy ez azért mégsem feudális monarchia, hogy beszóltál/lefejeznek/elveszik a lányodat. És ha nem az, akkor én most mit fogok csinálni…

Mert kilátástalan, és mégsem. Arra gondolok, hogy ha nem csinálod, akkor gyakorlatilag tetszik neked a rendszer.

Nem vagyok se politikus, se jogász, se politikai újságíró. Tudom, hogy gáz pl. az erkölcstan, de én sem tudom, hogy konkrétan mit tudnék tenni ellene… Mondjuk azon kívül, hogy azt mondom, ha valaha gyerekem lesz, nem Magyarországon fog iskolába járni – ami persze semmilyen szempontból nem megoldás. Arra gondolok, az elmúltnégyévben HÁNYSZOR gondoltam, hogy teljesen tehetetlen vagyok, és ezért meg sem próbáltam.

OTT/HON

Tegnap a londoni Millbank Towerben szavaztam. Igen, voltak árpádsávos zászlókat lobogtató meghasonlott kivándorlók az épület előtt, de belépve egy sokszínű Magyarországot láttam. Minden társadalmi osztály és korcsoport felsorakozott (szó szerint) – és megnyugvásomra jó pár nem-fehér magyar állampolgár is állt a sorban. Tegnapelőtt ennyit lehetett tenni. Arra gondolok, ma mit lehet.

Arra gondolok, mi lenne, ha most egy évig mindenki csak a saját dolgaira koncentrálna. Arra, amit ő hozzá tud tenni – arra, amivel ő ki tudja fejezni a véleményét, a nemtetszését, a lelkesedését. Én a magam részéről befejezem az új darabomat, és – igen! – remélem a legjobbakat.

És te?