Azt mondták, már megvan az oktatási szerkezet, kidolgozásra és bevezetésre került, ez az év a finomításé lesz. Mert amúgy minden rendben.

Próbálom magamban vizualizálni ezt az oktatási rendszert. Ezt az egyetlen vonalra rendeződő, központi irányítású, egységes tankönyvű, egységes szemléletű, nagyon magyar értékrendű, mindenkire és mindenhol ugyanúgy ható rendszert.

Egyforma dobozokból áll ez az egész, mindegyikben egy-egy gyerek. A doboz öt oldala zárt, kilátás csak egyfelé. A dobozok egyformák. Na jó, csak a méretük, mert vannak, amelyek béleltek, komfortosabbak, hiszen a felső réteg gyerekeinek a képzése azért nem lehet ugyanolyan. Az ő dobozaik még egyéb szolgáltatásokat is nyújtanak, egy-egy sí- vagy vitorlástábor, esetleg egy lovasiskola erejéig. Ők egyébként szigorúan egy helyen vannak a rendszerben, nem keverendők, és nem is keverhetők a többivel. A dobozokat ugyanis a rendszer helyezi el. Vagyis a döntéshozók.

Lesznek gyerekek, akik az oktatás során teljesen kitöltik majd a dobozt, és ezzel együtt egyformára is alakulnak. Sőt, talán olyan is akad, aki túlnőné a dobozt. Ám hogy erre kap-e lehetőséget, azt a társadalmi státusza határozza meg.

A többség azonban a doboz kitöltésére képtelen lesz. Lófrál annak terében, melyben legfeljebb a helyzetéből adódó nyomorúság attribútumai lesznek még, és az iskolarendszer végére is üres marad körülötte a kitöltendő tér. Nem kell hozzá nagy képzelőerő, hogy lássuk: az üres dobozok nem képesek sem szilárd alapot, sem erős falat alkotni, a fölöttük levő súly összenyomja őket, veszélyeztetve az egésznek a rendszerét.

Ilyennek látom most ezt az új oktatási szerkezetet. Ami nyilvánvalóan dülöngél, ezért hatalmas, kommunikációs támfalakkal próbálják megtartani. Ennek a lényege, hogy bármilyen kritika éri a rendszert, arra azt mondják: nem igaz, nem így van. Így volt ez tavaly is, a tankönyvek kiszállításának zökkenőmentességétől a krétabeszerzések gördülékenységéig, a délutáni, tevékenységek nélküli kötelező iskolában maradástól a tornaterem nélküli mindennapos testnevelésig. Ha valaki azt mondta, hogy nem igazak a sikerorientált híradások, az egyszerűen egy hazug, rosszindulatú (posztkommunista, liberális, rendszerellenes, zsidóbérenc, nyugatmajmoló, hazaáruló, magyarellenes, szakmaellenes, az új idők szavát támadó, lázító stb.; bőven olvashatók ilyenek a rendszert védők nyilatkozataiban) akárki, akiről legalább egy biztosan kimondható: nem számít a véleménye.

A kommunikációban bevált elem még, hogy ha már tarthatatlan a helyzet (lásd a Klik sikeres működését), akkor hirtelen azt állítják, ők sosem mondták, hogy az úgy jó. Tudták, hogy nem lesz az. Ettől egy kicsit megzavarodik mindenki, a sajtó szembesít a korábbi nyilatkozatokkal, amire a reakció nemes egyszerűséggel mindig a hallgatás. Ami kínos, és magyarázhatatlan, arra nincs válasz.

Ezek a pillérek támogatják ezt az egészet.

Most, a 2014–15-ös tanév kezdetén, gyakorló pedagógusként, naivan abban reménykedek, hogy megjelennek a szakfelügyelők az iskolákban. Ott is, ahol sok a halmozottan hátrányos helyzetű gyerek, és mondjuk hetedik osztályban meglátogatnak egy kémiaórát, ahol a gyerekek azért nem tudják megoldani a feladatot, mert nem tudnak megfelelően olvasni.  Ha nem hazudják el a bajt, akkor láthatóvá válik minden.

Mert akkor mi várható? Felelősségre vonják az éppen ott tanító pedagógust, mert nyilvánvalóan nem tudja teljesíteni a központi követelményt? Vagy azokat, akik korábban tanítottak, és idáig jutottak a gyerekek, alapkészségek nélkül? Kirúgják az igazgatókat? Vagy majd a szakfelügyelő megmutatja, hogy kell tanítani őket? Azt remélem, hogy ott, nyilvánvalóan kiderül, a jövő nem a központosításban, nem az egyentankönyvekben van. Akkor látszania kell, hogy differenciálás, egyénre szabott fejlesztés, gyermek- és élményközpontúság, készségfejlesztés, komplex intézményi összefogás, és hasonló liberális baromságok adhatnak csak megoldást.

Akkor talán, mikor nem lehet tovább a szőnyeg alá söpörni a bajokat, amikor minden kiderül, akkor összedől az egész, és kezdhetjük felépíteni az alapoktól újra. A huszonegyedik századi iskolarendszert.