Éppen két éve történt. Mintha csak tegnap lett volna: a kormány stratégiai megállapodást ír alá a Tescóval. "...a magyar kormány immár tizedszer köt stratégiai partnerségi megállapodást olyan globális nagyvállalattal, amely elkötelezett abban, hogy hosszú távra tervezzen Magyarországon, és abban, hogy segítsék a magyar gazdaság fejlődését" – közölte akkor Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára.

Meg ezt is mondta: "...az elmúlt években a magyarországi kiskereskedelmi beruházások közel 30 százalékát a Tesco hajtotta végre, emellett jelenleg a legnagyobb magyarországi magánfoglalkoztató, a munkavállalóknak folyamatos képzést biztosít, és beszállítói köre is folyamatosan bővül, 1500 beszállítójából mintegy 1300 magyarországi vállalat."

Nézzük csak újra, mik hangzanak itt el. Tervezés. Fejlődés. Beruházás. Elkötelezett. Képzés. Hosszú táv. Hosszú táv. Hosszú táv.

Mára kiderült: a stratégiai megállapodás csak az első lépés egy cég legmegalázóbb kiutálása és kilátásba helyezett kikúrása előtt, de ezt a Tescónak és a többi stratégiai partnernek anno nem mondták. Ma már nemhogy a két évvel ezelőtti, de a két héttel ezelőtti kijelentések, adott szavak, szerződések sem állnak. Vagy ha igen, akkor el kell felejteni az előtte tett, más irányú kijelentéseket.

Miről is van szó? A kormány úgy döntött, bedönti önmagát, pont beleszarva abba, hogy vasárnaponként közel egymillió család megy vásárolni, és ehhez szuicid eszközül azok a globális nagyvállalatok szolgálnak, amelyek lásd mint fent, hosszú távra. Ebből mondjuk az a legkevésbé érdekes, hogy a kormány a netadó után megint – teljesen érthetetlen okokból – szembemegy az érzékelhető népakarattal, és az egymillió család (az mennyi választó is?) helyett inkább a Vatikán önjelölt magyar hangját választja. Sokkal aggasztóbb az a természetesség, amivel felülírják egy csomó ember szabad döntését saját vasárnapjának felhasználásáról.

Mégis, mit képzelnek ezek, most őszintén? Azt hiszik, ezzel is mindannyiunk örömét szolgálják? És ha nekik van problémájuk a valóságérzékeléssel, akkor miért nekünk kell vasárnap a CBA-ban végeznünk?

A legmegalázóbb az indoklás körüli teljes káosz, hogy tehát még összefüggő, koherens hazugságra sem tartanak minket érdemesnek. "Azt szeretnénk, ha vasárnap nem kellene dolgoznia senkinek" – közölte Rogán "Vuitton" Antal, kivétel persze azoknak, akik a legönkizsákmányolóbb módon dolgoznak vasárnap, a családi kisboltok, éjjel-nappalik. Meg a szerencsés módon franchise-ba tömörült nagyobb magyar láncok. Meg az összes többi gazdasági szféra.

Orbán szerint ugyanis a "senki" csak a kereskedelemre vonatkozna, "a többi ágazatban nem lehet meglépni ugyanezt, mert a gazdaság állapota nem engedi meg, hogy a folyamatos üzemben dolgoztató multicégek (...) csökkentsék termelésüket vagy épp kivonuljanak a tiltás miatt az országból". A kereskedelemben a gazdaság és az emberek állapota nyilván megengedi.

Ahhoz képest ugye, hogy "az én fejemben nincs olyan terv, hogy befolyásoljuk az emberek viselkedését, az emberek el tudják dönteni, mit csináljanak vasárnap". Kivétel persze, ha megmondom nekik, hogyan döntsenek. És ahhoz képest ugye, hogy 2010-ben még az szólt a pálinkafőzés liberalizálása mellett, hogy ne az állam mondja meg az embereknek, főzhetnek-e gyümölcspárlatot ("ezzel egy kilencvenéves küzdelmet zárunk le"). Ahhoz képest meg pláne, hogy alig pár napja, egy jelentős német lapnak Orbán úgy nyilatkozott: "...érdekünk fűződik ahhoz, hogy a külföldi vállalkozások annyi profitra tegyenek szert, amennyire csak lehet", hiszen "minél nagyobb a profit, annyival több adót fizetnek Magyarországon". Ez így igaz, és persze nemcsak az RTL-re áll.

Most akkor mi van? Mikor melyik nyilatkozatnak van bármi értelme, súlya, következménye? Mi közünk nekünk ahhoz, hogy az ország vezetése konkrétan eszét vesztette?

Emlékeztetőül: lassan közeleg az a vasárnap, amikor az emberek nagyon is tudni fogják, mit csináljanak.