Eksztatikus élmény lehet Gyurcsány Ferencet a DJ-pult mögött látni – gondoltam én akkor, amikor beléptem a Terminál Étterembe, hogy saját szememmel győződjek meg róla.

Azt hittem, hogy a kétnapos sajtóhírverés után képtelenség lesz beférni a buliba. Ehhez képest nemcsak bejutottam, de három csatorna is megkérdezett fél órán belül arról, hogy miért jöttem. Az egyik az ATV volt, a másik a Hír Tv, a harmadig pedig az Origo stábja. Biztos nagyon érdekes vagyok, azért kérdezgettek engem, de ott motoszkált bennem a gyanú, hogy talán több itt a sajtós, mint az érdek nélkül bulizni vágyó fiatal.

A gyanú egyébként be is igazolódott abban a pillanatban, amikor DJurcsány a keverőpult mögé lépett. Hirtelen kamerák erdeje takarta el a látóteremet, volt miniszterelnökünkből csak néha láttam egy-egy ernyedt mutatóujjat, amit a tömeg fölé emelt, hogy emlékeztessen arra, végül is ez egy buli. Aztán pár szám után előbújt a figyelemkurvából az ember: megkérte a kedves sajtósokat, hogy húzódjanak hátrébb a partizó fiatalok érdekében. Hát, nem maradtunk olyan baromi sokan.

De egy kicsit azért lehetett ezt a bulit szeretni. Gyurcsány jó DJ. Persze, nem úgy, mint az igaziak, hanem jó jelenség. Ő az egyik legizgalmasabb celeb ebben az országban, és ezt a közönség reakcióiból ítélve nem csak én gondolom így. Ha egy pofátlanul vacak számot játszott (Magna Cum Laude: Pálinkadal), akkor a hallgatóság egy része azt üvöltötte, hogy „Gyurcsány takaróóódj”, a „Gyurcsány szeretünk” után pedig jött a Tainted love. Az pedig, hogy a buli a Should I stay or should I go-val indult, és hogy közben elhangzott a kilencvenes évekből a Hip Hop Boyz „megbántottak, most már nem bánom” kezdetű dala, Fletó kitűnő humorának bizonyítéka, még akkor is, ha az egész hacacáréból világos: esze ágában sincs eltűnni a magyar közéletből.

De hát hova is menne, amikor az utolsó, pocsék Supernem szám (Hova megy ki) után azt kiabálja a maroknyi, ám roppant erősen tolongó fiatal, DK-s közönség, hogy „gyere vissza, Feri”, meg hogy „szép volt, Feri”? Szavazóknak persze nem lesznek elegen, de az exhibicionizmust szépen életben tartják ők is. Nem is beszélve az olyan ifjú DK-s titánokról, akik arról számolnak be egy sör mellett bárkinek, hogy már kisgyermek korukban zsírkrétarajzokat készítettek a miniszterelnök úrnak. Különben volt egy Európa Kiadó-szám is, ami nagyjából jól körülhatárolja a kevés támogatóval, viszont rettentő méretű újságíróhaddal követett DJurcsány-performanszt: „a jövő itt van, és sose lesz vége”. Hát így.