Közönséges földi halandók esetében egy vagyonosodási vizsgálat akként néz ki, hogy ha az eljárás alá vont adózó arra hivatkozik, hogy kacsalábon forgó kastélyának vételárát baráti kölcsönből fedezte, akkor az adóhatóság (és a bíróság) nem elégszik meg egy erről szóló, sokszor utóbb megszületett okirattal, hanem legalább két további kérdést is vizsgál: a kölcsönadónak ténylegesen, fizikailag rendelkezésére állt-e a kölcsönadott összeg, s ha igen, akkor az adózott vagy adómentes forrásból származott-e.

Sokkal egyszerűbb lenne persze a hatóság élete is, ha a törvény a földi halandók esetében is lehetővé tenné, hogy az adóhatóság nyilatkozatra kérje fel az eljárás alá vont adózót: őszerinte vagyonosodása legális forrásból származik-e, mire az adózó azt nyilatkozhatná, hogy igen, amelynek eredményeképp az adóhatóság meg is szüntetné az eljárást, hiszen maga az adózó nyilatkozta, hogy nincs itt semmi látnivaló.

Közelmúltunk (néhány héttel ezelőtti) történelméből is hozhatnánk fel példákat arra, amikor hivatalban lévő kormánytag vagyonosodási vizsgálatát kezdeményezte egy harcos ellenzéki, ám a mentelmi bizottság illetékese a vizsgálat elrendelését „nem tartotta indokoltnak”, mert az érintett maga nyilatkozott, hogy vagyonosodása arányban áll bevallott jövedelmével.

Más kormánypárti képviselők vagyonosodásának körülményei pedig kísértetiesen hasonlítanak a fenti példában említettekhez, csodálatos módon mégsem akad olyan hatóság, amely feladatának érezné, hogy az érintett állításai mögé nézzen: ha családi kölcsönről van szó, akkor a családnak ténylegesen rendelkezésére állt-e, s ha igen, miből az a pénzmennyiség, amellyel élhetetlen (mert politikusnak állt) rokonukat támogatták.

Egyes vélemények szerint e vizsgálatok elmaradásának személyi okai vannak, jelesül, az érintett hatóságok kormányzati befolyás alatt állnak, azonban e feltételezésektől a magunk részéről élesen elhatárolódunk.

Az Orbán és Simicska egymásnak esése azonban minőségileg új helyzetet eredményezhet. Előbbinek hatalma van (bár azt természetesen a törvények korlátozzák, mint tudjuk), utóbbinak pénze. És információja, amelyet, ha valóban olyan zseniális, mint amilyennek egykori barátja tartotta, már rég letétbe helyezett több közjegyzőnél azzal a szigorú utasítással, hogy esetleges őrizetbe vétele esetén a borítékok jussanak el a megfelelő szerkesztőségekhez.

Ami viszont közös kettejükben, az a teljesen indokolt paranoia. Mindketten attól tartanak, hogy a másik lép majd előbb, ami minden normális Tom Clancy-thriller logikája szerint nagyon gyorsan elvezet az első ágyúlövésekhez. És ezért itt már nincs kéz kezet mos. A szemünk előtt fog lehámlani a rendszert borító vékony héj, és tárul fel a mindenki által sejtett, csak a rajongók által tagadott bűzös rothadás.

A rajongók egy ideig még ennek vagy annak a mundérnak a becsületét fogják védeni, és a másik oldalra mutogatnak, meg Amerikára, aztán egy pár év múlva mindenki elfelejti őket. Az igazán nehéz helyzetben viszont a hivatásos bűnpártolók lesznek, ők ugyanis jogi felelősséggel is tartoznak majd.