Gondoljuk csak az MSZP „23 millió román” címszó alatt 2002 elején folyó demagóg offenzívájára. Csakhogy annak nyilvánvaló indítéka volt: a szocialisták be akarták hozni lemaradásukat a vérre menő korteshajrában. Most ilyenről nem beszélhetünk. Valószínűleg csak a KDNP-elnök túlfejlett önjáró hajlamáról, ideológiai vesszőparipái egyikének megnyergeléséről van szó. Ugyanis - a kampányidőszak múltán – szabad szemmel belátható haszonelvű célja a dolognak aligha lehet.

A zsidó betelepülést vizionáló judeofób Csurka, a pragmatikusan románozó Medgyessy-stáb után itt az ázsiai migránsokat tematizációs nyersanyagként használó, Petrétei minisztert lemondásra ösztökélő Semjén. Aki természetesen maga is tudhatja, milliós távol-keleti emberpopuláció hazai letelepedése irreális opció. Senki, így a kormány se fontolgat ilyet komolyan vehető módon. Ilyet egy mérvadó államvezető legfeljebb akkor szorgalmazna, ha politikai öngyilkosságot kívánnak elkövetni. Az idézett dokumentum is csupán szélsőérték, extrém lehetőség gyanánt dobta be a pártelnök által feltupírozott jelentőségű, egymilliós számot. Az eddig a melegjogokkal szembeni filippikáiról ismert radikáljobboldali politikus ezúttal a bevándorlási célkitűzéseknek feszül neki, amelyek szerinte „ végletesen ellentétesek a magyar nemzet életérdekeivel, és a nemzeti kultúrával.” Mégpedig azért, mivel „ nem a magyar családok érdekeit, hanem a multinacionális vállalatok munkaerőpiaci igényeit szolgálja ki ez a betelepítési program”. Így, a homoszexuálisok és az idegenek mellett beúszott látómezőnkbe Semjén vesszőparipa-ménesének harmadik díjnyertes lova: a nemzetmegrontó külföldi tőke. Elképzelhető hát, hogy az egész csupán afféle imázserősítő, profiljavító média-hadművelet.

Persze attól, hogy valamely politikus szalonképtelen, túldimenzionáló módon veti fel, nem jelenti, hogy a bevándorlással kapcsolatban ne lehetne szakmai-morális vonalon is legitim a problémafelvetés. Ténykérdés, hogy – miként a párizsi zavargások is demonstrálták – léteznek olyan, devianciáktól gyötört, beilleszkedési anomáliákkal sújtott migráns kisebbségek, amelyeknek számottevő rétegei jelentenek társadalompolitikai, foglalkoztatási, interkulturális és rendvédelmi kihívást a befogadó országnak. Csakhogy ez leginkább az észak-afrikai, közel-keleti, nem pedig a távol-keleti populáció domináns sajátossága.

A Magyarországra – illetve földrészünk más államaiba - érkező ázsiai népességet a fejlett kereskedelmi tradíció és munkakultúra jellemzi. Olcsó gyorsbüféik, cipő-és ruhaüzleteik főként a kevésbé tehetős átlagemberek körében népszerűek. A velük szembeni rasszista averzió – szemben, mondjuk az arab menekültekkel – jóval enyhébb. Vitathatatlan persze, hogy a kínai diaszpórán belül is létezik szervezett bűnözés, de nem jobban, sőt inkább kevésbé, mint az uniós országokbéli szlávajkú, kaukázusi vagy balkáni közösségekben.

Ráadásul hazánkban pl. a kínai kolónia „a nyugati országoktól eltérően nem tömörült helyi chinatownba, ezért a letelepedett népesség sokkal integráltabb.” – láttatják az eddigi tapasztalatok. Ami ideális ugródeszka, hogy egy keleti civilizáció tagjai – asszimiláció, vegyesházasságok, etnokulturális összeolvadás révén – az intézményesült nyugati normákat (demokrácia, individualista pluralizmus) befogadva-megtanulva a társadalmunk politikai értékközösségének részévé váljanak. Vessünk számot a ténnyel: a negatív demográfiai trend rövidtávon aligha fordítható meg. Akkor pedig, vérfrissítő utánpótlásként szükségünk lesz képzett (de legalábbis oktatásra alkalmas), dolgozni tudó-akaró, az unió többpártrendszerű-szabadpiaci játékszabályait respektáló bevándorlókra.

Nem kell persze kizárólag a távol-keleti népességben gondolkodni, de hogy ez a gond az idő multával egyre égetőbb lesz, az biztos. Evidens megoldás lehetne a határon túli – nyelvismeretük, kulturális azonosságuk okán simábban beilleszkedő – magyarok akár tömeges letelepítése. Csakhogy ekkor nyilván azért fogna eszeveszett kiabálásba a nacionalista voksokra pályázó politikusok, hogy a „nemzetvesztő hatalom kiüríti a magyar életteret”. Ám a gyakorlatban egy problémának ritkán van ideális megoldása, többnyire jó, ha beérjük az optimális verzióval.

Az viszont egyértelmű, hogy a baljóslatú demográfiai mutatókat higgadt szakmai diskurzus tudja felülírni, nem pedig ideológiával nyakon öntött xenofób hiszti.