A választás második fordulóját követően Lendvai Ildikó az MTV Este című műsorában arra a kérdésre, hogy a katasztrofális (le)szereplés ismeretében nem kellene-e a pártvezetőknek a listás helyeikről is lemondaniuk, azt felelte, nem lehet új listát csinálni, „abból kell megújulni, ami van.” Az elnökasszony nem beszélt félre. Másnap, az elnökségi ülés után megismételte a frakciótagok múltját firtató kérdésre, hogy "nem a frakció összetétele a fontos, hanem hogy milyen politikát folytat".

Hernádi Levente

Magyarán, az MSZP pártelitje némi önkritika után ismét a szőnyeg alá szeretné söpörni a múltat, s ha csak ez jelenti a megújulást, akkor sok jóra ne számítsanak. Ez a nomenklatúra előbb-utóbb bukni fog! Az ilyen kijelentésektől ma már a párt szimpatizánsai is begorombulnak, s amint módjuk lesz rá, büntetni fogják azokat, akik hülyének nézik őket.

Megújul, szakad, osztódik, elsorvad?

Az MSZP vezetése azonban – egyelőre – nem számol ezzel a veszéllyel, hiszen az ügyeket most már „maguk között” intézik. A csúfos kudarc után ugyan felismerték és meghirdették – hányadszor? – a megújulás szükségességét, de továbbra is a „hagyományos” gyakorlatot követik. A pártelnökség – bár felajánlotta a lemondását – marad a helyén, s miközben ígér, fogadkozik, a konzekvenciák levonása helyett már az új korszakra pozícionálja magát. A valószínűsíthető forgatókönyv szerint a június 6-án tartandó kongresszuson a jelenlegi elnökséget fogják felhatalmazni arra, hogy „ügyvivőként” tovább irányítsa a pártot, amíg a tisztújítás le nem zajlik, ami szeptemberben, rosszabb esetben az „év vége tájékán” fejeződhet be. Addig pedig sok víz lefolyik a Dunán. Csillapíthatók a kedélyek, lehet egyezkedni a tisztségekről, élét lehet venni a kritikáknak...Ne legyenek kétségeink, Lendvai Ildikó ezzel kapcsolatban is nyilatkozott: lesz megújulás, de a párt nevének megváltoztatására nem gondoltak, és széthúzástól sem kell tartani, mert bár „Újra kell gombolni a kabátot, de az új kabát, az nem egy szétszakított kabát.”

Az elnökasszony kijelentése a tények ismeretében elgondolkodtató, hiszen nemcsak az elmúlt hónapokban tett nyilatkozatokból, de a választás után közismerté vált dokumentumokból is nyilvánvaló, hogy az MSZP-n belül látványos, akár szakadékká is szélesedő törésvonalak mutatkoznak. A jelenlegi pártvezetéssel többféle irányvonalat képviselő, egymással is rivalizáló erőcsoportok állnak szemben, ami feltételezi, hogy nemcsak megújulhat, de nagy valószínűséggel szakadhat, osztódhat, s ennek következtében akár el is sorvadhat a párt, követve más rendszerváltó pártok (MDF, SZDSZ, FKGP) hasonló példáját.

Elkezdődik-e az örökösödési háború?

Vegyük sorjában a tényeket:

- A Lendvai Ildikó nevével fémjelzett hivatalos pártvonalról leválva Szili Katalin már tavaly szeptemberben külön utakon járt, amikor a valódi baloldali, szocialista gondolat megvédése érdekében a párt establishmentjével, s a pártot tönkretevő neoliberális társadalom- és gazdaságpolitikával szembefordulva egy új, széles tömegbázison nyugvó, alulról építkező baloldali néppárt kiépítésébe kezdett (Szövetség a Jövőért Mozgalom), amelynek nem titkolt célja, újjászervezni a baloldalt.

- Külön utakon jár az MSZP másik erős és jelentős választói körökben továbbra is népszerű embere, Gyurcsány Ferenc is, aki bejelentette, hogy egy erős, hiteles, modern, balközép néppárt felépítésért fog harcolni. Ő azonban a szabadelvű liberalizmus felé nyitna („A jövő nem a pártemberek, hanem a balliberális oldal egészének a kezében van.”), s azt gondolja, hogy a Demokratikus Chartát kell tovább építeni, mert ez a tömörülés képviseli a nemzeti progresszió ügyét.

- Megint másként képzelik el a párt jövőjét a magukat az MSZP Tiborcainak nevező, főleg vidékiekből álló pártellenzékiek, akik a polgári körök mintájára országszerte baloldali köröket szerveznének, s erősen kötődnének a szociáldemokrata hagyományokhoz. Az elmúlt napokban ez a bázis kiszélesedett, mert több olyan nyílt levél (Budakörnyéki Kezdeményezés) is megjelent, amelyekben az elnökség ellen lázongó MSZP-tagok kisebb-nagyobb csoportjai a lehető legrövidebb időn belül teljes körű, felmenő rendszerű tisztogatást követelnek, mondván a kialakult állapotokért elsősorban az MSZP területi és országos vezetőit tartják felelősnek.

- Nyilvánosság elé lépett a Gazsó Ferenc nevével fémjelzett Társadalompolitikai Tagozat is, amely Beérett a vetés című közleményében leszögezi „...a győzők a legtöbbet az akarnokok által eredményesen gyarmatosított szocialista pártnak köszönhetik…Gyurcsány, Veres, Hagyó, a megyei elnökségek egyes tagjai és privatizátor tettestársaik számára bizonyára sikerélményt jelentett, hogy annak idején felvásárolták a kormánypártot, most azonban kiderült, hogy a választói akarat folyamatos semmibevételének is súlyos ára van!”

- A párt további irányvonalát illetően akadnak a fentiektől eltérő, szakértők által megfogalmazott vélemények is. Lengyel László például nemrégen épp a hvg. hu-n megjelent elemzésében azt írta, hogy az MSZP-nek (Gyurcsány nélkül) most „pragmatikus, kormányképes irányba kell fordulnia, következetesen tovább menve a Bajnai-féle úton”. Ez Lengyel szerint azt jelenti, hogy „Kovács László európai szociál-liberalizmusától Kiss Péter baloldali szociáldemokratizmusán, Mesterházy Attila centrumban való elhelyezkedésén át Szili Katalin nemzeti csapatáig húzódó tengely lehet alkalmas arra, hogy hozzákezdjenek a párt újjászervezéséhez.”

A baloldal jövőjével kapcsolatosan tehát számos, alapjaiban eltérő elképzelés vár(na) megvitatásra, illetve megvalósításra, mint ahogy a párt erős emberének szerepére is több jelölt akad, ami jelzi, hogy a megosztottságból következően e téren is kemény összecsapások lesznek, és gyors megállapodás, konszenzus a „párt arcát” illetően sem várható.

Ki lehet a párt arca és erős embere?

Sokáig – mint a párt legnépszerűbb embere – Szili Katalin is a komolyan számba vehető jelöltek közé tartozott, ám ő az utóbbi időben elszigetelődött, outsider lett, párton belüli szerepe, súlya jelentősen csökkent. Pozícióját tovább gyengítheti, hogy ő elsősorban a párt vidéki lobbijára támaszkodik, amelynek a befolyása az őszi önkormányzati választások után feltehetőleg jelentősen meggyengül, s ez akár Szili ambícióinak (pártkarrierjének) végét is jelentheti.

Nem várt gyors megerősödést könyvelhet el viszont magának Mesterházy Attila, az MSZP jelenlegi frontembere, aki bár miniszterelnök-jelöltként leszerepelt, de továbbra is élvezi a pártelit többségének bizalmát. Kedden az elnökség egyhangúan támogatta frakcióvezetői kinevezését, de ő lehet a pártelnök is, ami elkedvetlenítheti a valódi változásokban reménykedőket, hiszen őt sokan politikai kreatúrának, bábfigurának tartják. Mesterházy, bár 2001 óta tölt be tisztségeket a pártban, korábban nem tartozott a formátumos politikusok közé. Egyike volt azoknak a fiatal pártbürokratáknak, akik az elmúlt években középkáderként a második vonalban sorakoztak fel a nagy öregek mögött. Felemelkedése nem a tehetségének, sokkal inkább a párton belüli erőcsoportok alkujának köszönhető.

Eleve lúzer miniszterelnök-jelöltként elvégezte a rábízott feladatot, de mérsékelt érdeklődéssel kísért szereplései alkalmával kreativitást, karizmát nem mutatott. Ennek ellenére (vagy talán ezért?) nem veszítette el a pártelit bizalmát, így ő lehet a párt „megújítója”. Ám, hogy ezt miként képzeli, nem tudjuk, mert ide vonatkozó elképzelései, programja nem ismert. Csupán azt tudjuk, hogy – szakítva Gyurcsány örökségével – egy új, nemzeti, demokratikus, karakteres néppártként képzeli el az MSZP-t a régi káderek vezetésével, ami azt sejteti, hogy az MSZP talpra állítását, valódi megújítását, hitelességének visszaállítását aligha várhatjuk tőle.

Erre a feladatra sokan továbbra is azt a Gyurcsány Ferencet tartják alkalmasabbnak, aki az utóbbi időben aktivizálta magát, s növelni akarja befolyását a pártban. Demonstratív módon azonban külön utakon jár. Nem vesz részt hivatalos pártrendezvényeken, nem mutatkozik nyilvánosan a pártelit tagjaival, de fenntartja magának a jogot, hogy a baloldal reprezentánsaként értékeljen, nyilatkozzon, tematizáljon. Bár kijelentette, hogy nem akar pártelnök, frakcióvezető lenni, de ő – Mesterházyval ellentétben – tudatosan építi a politikai brandjét, amiből logikusan következik, hogy ha nem is azonnal, de egy kedvező pillanatban vissza fog térni a politika színpadára, s megpróbálja újra elfoglalni a pártot. (Ha ez nem sikerülne, akkor szakadárként feltehetőleg egy alternatív baloldali pártot hoz majd  létre).

Karakteres arculatformálását bizonyára segíti majd, hogy másokkal ellentétben Gyurcsány nyíltan konfrontatív politikát hirdetett, megüzente politikai ellenfeleinek, hogy „nem felejt a magyar”, és a kormányzás minden napján számon fogja kérni a kormányzó párt (értsd személyes ellenlábasa, Orbán Viktor) ígéreteit. Gyurcsány azonban nemcsak ebből a szempontból időzített bomba. Ő veszélyt jelent a pártjára nézve is, hiszen az övéi körében szervezett come back szereplései eddig sikeresek voltak. Rajongói, főleg szép korú, „öregecske” hölgyek, urak (elvtársak) rajongtak érte, de egy szélesebb közönségréteget már bizonyára kevesebb sikerrel szólítana meg, hiszen sokak számára ő stigmatizált ember, megtestesülése az MSZP-vel kapcsolatos vádaknak (hazugságok, elkúrt reformpolitika, oligarchikus háttér stb.). M ásrészt neve szorosan összekapcsolódik azzal a politikai kurzussal, amiből nem kérnek az emberek. Gyurcsány személye ezért jelenleg inkább megosztja, mint összetartja a pártot, ezért ambícióival nyilvánvalóan várnia kell, vagy egy új párt alapításába kell kezdenie.

A párt felülnézetből: szakadékká szélesednek-e a törésvonalak?

Az MSZP-n belül tehát pillanatnyilag nincs olyan karizmatikus, hiteles vezető személyiség, aki a történelmi vereség után, a párt élére állva újjászervezné, átprofilírozná, s a maradék tagság egyöntetű támogatásával kivezetné a válságból a pártot, s ezzel a szimpatizánsok baloldaliságba vetett hitét is visszaadná. Ezért a következő hetekben-hónapokban feltehetőleg vitákkal, helyezkedésekkel múlatják majd az időt az MSZP házatáján. Rapid, de feltehetőleg csak átmeneti megoldásként Mesterházyt emelik pajzsra, ám hosszú távon a hatalomtechnikában nagymester Gyurcsány lehet a nyerő.

Ezt a feltevést nemcsak a két politikus képessége közötti különbség, de egyéb nem elhanyagolható tényezők is alátámasztják. Gyurcsánynál van a kasszakulcs (Táncsics Alapítvány), mögötte és mellette sorakoznak fel a jelentősebb, befolyásos üzleti-pénzügyi-gazdasági-titkosszolgálati körök, tőkés érdekcsoportok  (akik nyilvánvalóan nem hagyják veszni a befektetéseiket, befolyásukat). Ő  látja át (s részben mozgatja is) a párt mögötti céghálók, információs hálózatok működését, jó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik stb. Nagy kérdés, hogy mindez mennyit nyom a latban, amikor majd nyíltan össze kell csapnia ellenérdekelt pártbéli ellenfeleivel.

Az MSZP mostani elnökségének és a frakciónak természetesen éppúgy nem érdeke Gyurcsány megerősödése, mint a fentebb sorolt alternatív elképzelések bármelyikének a népszerűsítése. A régi elnökség szeretné továbbra is megőrizni párton belüli hatalmát, befolyását, királycsináló szerepét, a frakció pedig igyekszik bebetonozni magát a következő négy évre, ami azt jelenti, hogy a párt arculatát, politikáját (s ezen keresztül jövőjét) továbbra is azok az ismert arcok határozzák meg, akik az előző években aktívan közreműködtek a párt lejáratásában, s döntő többségük ezúttal is megmérettetés nélkül, listáról jutott pozícióhoz.

Tetszik, nem tetszik, a magyar parlamenti demokrácia sajátosságai miatt, ezek a kívülállók szemében hiteltelenné vált, motiválatlan, ügyekbe keveredett politikusok reprezentálják továbbra is a baloldalt. Ők a megújulás letéteményesei, bár a következő ciklusban feltehetőleg „béna kacsaként” fognak ücsörögni a parlamentben. Konstruktív ellenzékiséget, markáns, azonosulást kínáló új baloldaliságot várni tőlük botorság volna, hisz – egy Népszabadság által idézett szocialista képviselőjelölt szerint – ezek az urak továbbra is a régi stílusban politizálnak, s – pártválság ide, morális csőd oda – „nem akarják, hogy más döntsön a maradék zsákmányról, a frakcióval járó posztokról, nem akarják kiadni a kezükből a vezetést.”

Ez a frakció kifelé látszólag egységes lesz, valójában azonban ezt is durva törésvonalak szabdalják szét, hiszen együtt ülnek benne a Gyurcsány-hívek és a Mesterházy-támogatók, ellenérdekelt idősek és fiatalok, a lázongó megyei küldöttek és a status quo-hoz ragaszkodó budapesti pártelit tagjai. Az MSZP kifelé kommunikálhat egységet, megújulást, jelenlegi formájában, összetételében ez a frakció érdemi társadalmi-parlamenti szerepre alkalmatlan, jelenléte a következő négy év kibekkelésére korlátozódik.

A párt alulnézetből : semmi nem kell, nem kell…

Amiből viszont következik, hogy az MSZP pártvezetése, frakciója ezzel a régi nomenklatúrával, a hazug, kiüresedett frázispolitizálással nem lesz csábító alternatíva még akkor sem, ha Orbán nem tudja valóra váltani az emberek álmait. Ahogy egy idő után nem kellett a szavazóknak a hiteltelenné vált Csurka, Torgyán, Dávid Ibolya és pártjuk, nem tűnik majd reális alternatívának a posztkádárista pártelit és az MSZP sem. Hiába festik át a portált, rendezik újra a kirakatot (próbálják a múltat végképp eltörölni), a vásárlók látják-tudják, hogy kik maradtak az eladók, s milyen portékát kínálnak a politika piacán. Az elmúlt nyolc év tapasztalata, hogy felülről, pártszékházak irodáiban ücsörögve – elpofátlanodott kleptokráciával a háttérben – nem lehet visszaszerezni az emberek bizalmát. A sereg szétszéled a hadvezérek mögül.

AZ MSZP-ben is alulról építkezve, tiszta lappal kellene újrakezdeni a megújulást, s egy valóban baloldali eszme- és értékrendszer adoptálásával, hiteles emberek csatasorba állításával lehetne vonzóvá, hitelessé tenni a pártot. Erre a váltásra azonban a mostani, hatalmához továbbra is ragaszkodó baloldali elit aligha lesz már képes, s ahogy fogy a támogatók köre, úgy válhat az MSZP egy vérfrissítés nélküli belterjes, hatalmi-személyi harcokban felmorzsolódó párttá.

Ma sokan ezt a helyzetet nem látják ennyire drámainak, mert bár MSZP-t csaknem másfél millió kiábrándult szavazó hagyta el, de még így is csaknem egymillióan szavaztak a pártra. Csakhogy ezek jelentős része már jobboldallal szembenálló protest szavazó volt, akik egyéb lehetőség híján választotta a pártot (ők a jövőt illetően az MSZP-t tartották a kisebbik rossznak).  Ezeknek a támogatóknak, szimpatizánsoknak a száma azonban jelentősen csökkenhet, mert társadalmi alulnézetből az MSZP nem egy megbotlott, hanem egy megbukott párt. A választók nagy többsége azzal a zsigeri ellenszenvvel viszonyul hozzá, amiről Nagy Feró énekelt a nyolcvanas évek elitjének: „Nem kell, értsd meg, nem kell, nem kell. Akkor sem kell, nem kell. Tőled nem kell….” Lehet tehát mindhalálig uralni a pártvezetést (lásd Thürmer, Torgyán, Csurka, Dávid karrierje), lehet hosszú évekig belterjes hatalompolitikai játszmákat folytatni, de ez a párt amortizálódását – érdemi eszmei, testületi megújulás nélkül – nem akadályozza meg az MSZP esetében sem. Új szavazókat ez a pártelit már nem tud szerezni, a régiek száma pedig a következő években tovább fogy, s nemcsak demográfiai okokból, hanem mert mostantól kezdve az LMP-hez vagy más új (esetleg az MSZP-ből kiszakadó) pártkezdeményekhez is csatlakozhatnak a baloldali érzelmű választók.

Az újbaloldal megszületésére azonban még egy ideig várni kell, mert az ország népe – még azok is, akik nem szavaztak a Fideszre,  – most Orbán Viktortól remélik a csodát. Akinek vagy sikerül, vagy sem. Ám ez az a plasztikázott MSZP még a jobboldal kudarca esetén sem kínálna vonzó alternatívát a csalódottaknak. Ha viszont Orbánnak bejön,  akkor nincs mese, az MSZP megélhetési pártelitjének „mennie kell”. Egyrészt, mert túllépett rajtuk a történelem, másrészt, hogy átadják a helyet egy igazi alternatívát kínáló új baloldalnak