Miért volt kíméletes Merkel Orbánnal? Egyáltalán, kíméletes volt? Vagy csupán sportszerű? Mondván, minek rúgjon bele valakibe, aki minden külső segítség nélkül is hamarosan a padlóra küldi magát? Németországnak (és az uniónak, az IMF-nek) nem kell már érdes hangnemű nyomást kifejteni, a gazdaságilag csődbe jutott orbáni modell nélkülük is összeroskad. Akkor pedig minek adják meg Orbánnak a csekély vigaszt, hogy legalább önmaga előtt igazolja: a Nyugat okozta a vesztét.

Sokakat meglepett, hogy Angela Merkel nem döngölte agyagba Orbán Viktort. Persze voltak burkolt célzások, utalások, de ez aligha nevezhető igazi, kemény ledorongolásnak. Akik ilyenre számítottak, s most ennek hiányát kérik számon, azok nem ismerik sem az államközi diplomáciát, sem a jelen helyzetet. A nemzetközi kapcsolatokban a heves dörgedelem üzenő felülete a jegyzék, nem pedig a találkozó. A szankció másik formája az, ha valakit nem fogadnak, hiába szeretne legalább egy kézszorítást és protokollfotót. Ha viszont már valakivel egy asztalhoz ülnek, akkor nem borítják rá. Legalábbis nyilvánosan biztos nem.

Ajánlom a kétkedők figyelmébe a szovjet-amerikai csúcstalálkozók, a nyugati és kínai politikusok tárgyalásainak, vagy tetszőleges demokrácia- és diktatúra-vezetők bármely összejöveteleinek fényképeit, dokumentumait. Ott az egymást halálos ellenségnek tartó (de legalábbis súlyosan különböző) rezsimek illetékesei biztosítják a sajtót, hogy eszmecseréjük a kölcsönös bizalom, megértés és őszinteség jegyében zajlott. Egyrészt.

Másodszor, de nem másodsorban: Orbán kapott már eleget. Az elmúlt két és fél év uniós, európai, világszervezeti és nagyhatalmi figyelmeztetések, intők, ultimátumok, leminősítések sorozata volt Magyarország számára. Ebből a német kormányzat is derekasan kivette a részét. Ennek nyomán eljárások, vizsgálatok indultak, brüsszeli pénzek zárolását helyezték kilátásba. Az Orbán-adminisztráció egyes paragrafusok módosítására kényszerült, másokban bíróság elé citálták, amellett szégyenszemre kénytelen volt visszakullogni a "hárombetűs intézmény" EU-val közös pénzügyi tárgyalóasztalához. Orbán jobbkeze pedig épp a berlini vizit előtt volt kénytelen ismét helyreigazítani saját gazdasági becsléseit a hiány és növekedés vonatkozásában.

Orbán már nem ugyanaz az ember, aki 2010 tavaszán volt. Tehát nem csupán arról van szó, hogy elnehezült árnyéka és karikatúrája annak a dinamikus fiatal politikusnak, aki a rendszerváltás motorja volt, aki a ’90-es években átformálta és ütőképessé tette a jobboldalt, aki sok tekintetben megújította a politikát. De az unortodox fülkeforradalmár Orbánban is eltörött már valami. Persze látszólag semmi változás. Első blikkre ugyanolyan erővel rohamoz, támad, dacol, mint korábban. Ám mindenki, aki szenvedett már el sorozatos, hosszan tartó kudarcot magánéletben, szakmában vagy közéletben, az tudja: a tizedik kiütés után is fel lehet állni a padlóról - de valami visszavonhatatlanul megváltozik, bármennyire is tagadjuk.

Egy ütésektől szédelgő, megroggyant bokszoló érkezett a berlini ringbe. De egyúttal olyan bokszoló, akit ellenfelei kiismertek már annyira, hogy tudják: ha ilyen állapotban betámadják, addig folytatja a küzdelmet, amíg össze nem esik. S rántja magával az országát is, az pedig a német gazdaságnak sem tenne jót.

Orbán és Németország, Orbán és az unió, Orbán és a világ párharca kritikus ponthoz érkezett. A Nemzeti Együttműködés feje legyengült már annyira, hogy ne jelentsen igazi veszélyt Európára. Ugyanakkor sebzett vadként önmagára, a hazájára nagyon is veszélyes, s persze okozhat még kárt, kellemetlenséget a magyar piacon legnagyobb befektetőként jelen lévő német tőkének. A szolgáltató-vállalatokat érintő különadók hatalmas feszültségi elemet vittek a magyar-német kapcsolatokba. Ugyanakkor a – főleg járműgyártó – termelővállalatok szektorában a viszony nagyságrenddel jobb. Érthető, hogy a válság közepén, a választás előtt Merkel nem akarta fokozni a nyomást.

Valamint az is, hogy az IMF-hez hasonlóan a német kormány sem akarja eljátszani az Orbán által rá osztott szerepet. El akarja kerülni, hogy a magyar kormányfő, mint nemzetközi nyomásgyakorlókra, rájuk húzza a megszorításokért, a gazdasági (s ne adja a balsors: politikai) szükségállapotért való felelősséget. Továbbá – az orbáni puccsvíziókat ismerve – el szeretné kerülni annak lehetőségét is, hogy az Orbán-rezsim (most már egyre inkább reális opciónak tekinthető) esetleges bukását valami külső ármány, "brüsszeli-berlini összeesküvés" nyakába varrhassa a Fidesz.

Végzetes hiba lenne Orbán részéről, ha a vártnál barátságosabb fogadtatást a gyengeség jeleként, erőszakos taktikája sikereként könyvelné el. Ha a gyengeség jele felvetődik, az épphogy Orbán gyengeségéé lehet. Az ideges reakciókat feloldó házigazdai mosoly arra is utalhat: már nem félnek tőle, kisebb-nagyobb szúrásokkal okoztak neki akkora vérveszteséget, hogy látványos harapásaiban, ütéseiben már ne legyen igazi erő.

Merkel nyilván előbb tudott róla, mint a hazai média, hogy Bajnai színre lépésével lassan, de talán formálódik egy életképes alternatíva. Így arra törekszenek, hogy addig valahogy kihúzzák Orbánnal. Ráadásul azért finoman szólva sem volt parttalanul megértő a légkör. A vendéglátótól jövő nyílt, közvetlen bírálat ugyan nem volt, de a médiafogadtatást aligha lehet forrón barátinak minősíteni. Erősen kritikusnak annál inkább. Ha pedig mellétesszük, mit kapott Orbán saját elvbarátaitól a tiszteletére megtartott rendezvényen, abból el lehet képzelni, milyen is lehetett a zártkörű Merkel–Orbán-tárgyalás. Nyilvánvalóan jóval keményebb, mint a publikus hangvétel.

Tovább árnyalja a képet Orbán egyéb németországi programjainak, gesztusainak áttekintése. A tényt, hogy Orbán kitüntetést ad át Romani Rosénak, a Német Romák és Szintik Központi Tanácsa elnökének, a Fidesz-tábor hardcore Békemenet-szárnya aligha díjazza. Főként, ha ismerjük a kormány (az itthonitól nem csak árnyalatokban elütő) németországi cigánydiskurzusának előzményeit.

" …a magyarországi népesség 70 százaléka romaellenes beállítottságú, ami széles teret nyit a szélsőséges politikai erők számára" – ezt Balog Zoltán, mostani erőforrás-miniszter, a Fliegauf-filmet támogató Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára mondta ez év elején, a berlini magyar nagykövetség által szervezett rendezvényen. A magyar jobboldal évtizedeken át tagadta, hogy a társadalom több mint kétharmada, majdnem háromnegyede előítéletes, intoleráns vagy rasszista lenne, sőt. Aki ilyen számadatokkal mert előhozakodni, azt ők maguk nevezték hazaáruló, nemzetellenes rágalmazónak. A NER-kurzusmédia szolgalelkűségén kívül mással nemigen magyarázható, hogy az ilyen önellentmondások csont nélkül átmentek.

Eddig. Mert a Kertész Imrével való németországi parola már átszakította a "turbónemzeti oldal" Orbán-párti részének az ingerküszöbét is. Nem újdonság, hogy Kertész Imre és a jobboldal (azon belül a Fidesz) viszonya hidegháborús, amely időnként nyílt ellenségeskedésbe csap át. Az író nem titkolja lesújtó véleményét a Fideszről. A párt tömegeinek, holdudvarának hozzáállása pedig a rideg távolságtartástól, a csendes megvetésen és az ingerült zsörtölődésen át a burkolt és nyílt gyűlölet különböző fokozataiig terjed. A távolságtartás például a kormányhű közmédia akaratlan szóhasználatában is tetten érhető.

Orbán már kezdetektől elkonspirálni kényszerült hívei elől a Nobel-díjas írónak való gratulációt. Hogy ez a gesztus 2002 őszén megtörtént, az csak a téma apropóján gerjesztődött sajtópolémia által derült ki. Orbán gratulált, de ezzel nemigen akart dicsekedni. S most szintén csapdában van. Amennyit erősödik nemzetközileg a relatíve puha német fogadtatás által, annyit (vagy inkább még többet) gyengül a "vér és föld" bűvöletében élő hátországában. Olyan gesztusokat kell tennie, amelyek aláássák a Nyugat- és ’68-ellenes autokrata vezér képét. (S az, hogy zárt ajtók mögött miféle engedményeket tett, csak később fog kiderülni.)

Orbán "vérjobbos" rajongói a mémgyártó humoristák és bloggerek szemében katatón zombik seregletének tűnnek. Akik mindent elhisznek neki, még az unortodox tündérmese kudarcát is be lehet nekik zseniálisan rugalmas elszakadásként adni. Csakhogy a Békemenet nem szimpla hűségdemonstrálás volt. (És főleg nem lesz az a jövőben.) Hanem a bázis kódolt elégedetlenségének becsatornázása. Nemcsak a nyugati hatalmak és nemcsak a balliberális ellenzék érzi Orbán gyengülését, de szélsőjobbos holdudvara és a Jobbik is. Ha kiderül, hogy az "enyhébb bánásmódért" cserébe Orbán behódolt, a zombik egy része fellázadhat vagy átállhat. Egy kétfrontos belpolitikai hadviselés pedig felemésztheti a legyengült Spirituális Vezető maradék varázserejét is.

Hét éve írtam egy cikket Gyurcsány 2005 végi pürrhoszi győzelméről Brüsszelben. Könnyen lehet, hogy Orbán is így jár berlini "diadalával".