Seres László
Seres László

Ha azt kérded, hogy maradjon-e a Marx-szobor a volt Közgáz aulájában, a válaszom az, hogy ne, inkább valóban vigyék onnan. De ma Magyarországon a probléma ti vagytok Bence, nem az a szobor a Corvinuson.

Kedves Rétvári Bence, először is tisztázzunk valamit: pontosan milyen minőségedben szólítasz fel bárkit bármilyen emlékmű vagy egyéb műtárgy eltávolítására? A Marx-szobor elmozdítását célzó levelet a KDNP alelnökeként jegyzed, de azért a) te ezenkívül még a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára és országgyűlési képviselő is vagy, és akkor ott van még a magánemberi mivoltod, meg jogász is vagy, b) a KDNP-nek és alelnökének tudtommal nincs felügyeleti joga sem a Corvinus Egyetem, sem a Pitypang Óvoda, de még az Alsóbivalybasznádi Faiskola felett sem.

A kormányzó kétharmad politikusaként természetesen éppúgy jogod van a szólás szabadságához, mint bármelyikünknek. De azért ne felejtsük el, hogy te kormányon vagy, mi, többiek nem, tehát egy, a Corvinusnak címzett nyílt levél a te esetedben nyilván sanszosabban ér célba, mint bármelyikünké. Te még legalább pro forma "kéred", egy nappal később ifjúsági szervezetetek, az IKSZ viszont már "felszólítja" az egyetem vezetését, távolítsa el a Marx-szobrot. Gondolom napok kérdése, és jön a Békemenet, horribile.

Politikusként – tőled tudom – két hobbid van, az ifjúság és a környezet, ezzel a lépéssel nyilván mindkettőt véded. Jó. De akkor én is megkérnélek, hogy vetesd már ki azt a hülye Horthy-mellszobrot a Jobbik templomából, tüntessétek el az összes Wass Albertet és turult a közterekről, plusz ne építsétek meg a német megszállás emlékművét a Szabadság téren, mert az felmenti a sunyi magyar kollaboráns közigazgatást. Köszi, ha tudsz lépni az ügyben, a titkárnőm majd hívja a titkárnődet.

Ha most azt kérded, hogy akkor maradjon-e a Marx-szobor a volt Közgáz aulájában, a válaszom az, hogy ne, inkább valóban vigyék onnan. Sem érzelmileg, sem politikailag nem kötődöm távoli rokonom, Farkas Aladár szocreál alkotásához (őt ezzel együtt nagy embernek tartva). Ahogy ugye már szó is van róla egy ideje, de sem az egyetem vezetése, sem a diákság nem tudott egyetlen értelmes, tehát morális indíttatású okot megnevezni arra, mit keres a már régen Corvinus nevű intézményben annak az embernek a szobra, aki hozzájárult a múlt század egyik leggyilkosabb emberkísérletének ideológiai megalapozásához.

Marx korábban nagy hatású, számomra totál érdektelen értelmiségi celeb, akinek a munkásságáról teljesen értelmetlen dolog vitát nyitni. Axiómának tartom, hogy Marx egy totalitárius, irracionális, kollektivista őrületet hirdető értelmiségi volt, akinek a nézetrendszere öl, butít, nyomorba dönt. "Karl Marx eszméi, különösen azok utóélete megágyaztak a XX. század embertelen diktatúráinak és genocídiumainak" – írod, helyesen. Aki kicsit is tisztában van a XX. század történelmével, valamint átrágta A kommunizmus fekete könyvét, véletlenül sem állíthatja, hogy az összesen közel százmillió halott függetleníthető lenne ennek a nagyszerű közgazdásznak és elsőrangú filozófusnak az írói munkásságától.

"Ilyen értelemben a kommunisták ebben az egyetlen kifejezésben foglalhatják össze elméletüket: a magántulajdon megszüntetése" – írta ez az ember a Kommunista kiáltványban, nem titkolva, hogy "A proletariátus arra használja majd fel politikai uralmát, hogy a burzsoáziától fokról fokra elragadjon minden tőkét", valamint azt is, hogy "Ez természetesen eleinte csak a tulajdonjogba és a polgári termelési viszonyokba való zsarnoki beavatkozások útján történhetik (…)." Van még kérdés? Minden további ká-európai eseménynek ez az origója, az 1917-es Nagy Orosz Fülkeforradalomtól egészen odáig, amit ti csináltok a gazdasággal és az emberekkel.

Marx halott, ideje hozzászokni. Fizikailag és – pár évvel a válság idején látott nagy comeback után – úgy tűnik, szellemileg is. Ma Magyarországon a probléma ti vagytok Bence, nem a Marx-szobor a Corvinuson.

Akkor tudnám hitelesnek tartani Marx-ügyi megszólalásodat, ha Rogán Antal és te nem azzal intézitek el a Szabadság téri Horthy-szobrot, hogy az csak a baloldalnak hasznos "provokáció". Ha Szakály úr "idegenrendészeti" kisiklásának már délutánján hasonló nyílt levél szólít fel az (amúgy Gömbös-fan) történész távozására a Veritas éléről. Ha nem pont a zsidó öngyűlölő Marx ürügyén közölnéd, hogy "Egy demokratikus, polgári társadalomban kötelességünk küzdeni az antiszemitizmus, a gyűlöletbeszéd, a kirekesztés és a rasszizmus minden formája ellen." Ha ugyanakkor nem tüntetnétek ki a Kárpátia zenekart, bármiért is. Ha az elmúlt években nem olyanokat hallottunk volna folyamatosan tőletek, hogy "luxusbaloldal", "extraprofit", "spekulánsok", "kapzsi bankok és telhetetlen multik", "bülbülszavú bankárok, mohó multinacionális cégek", "a zsebüket tömő bankárok" és társaik. Ha szembe mernétek nézni a komcsi múlttal, és nyilvánosságra hoznátok végre azokat a bizonyos magnószalagokat. Ha nem államosítanátok minden elképzelhetőt.

A legelképesztőbb lépésetek természetesen az iskolás gyerekek államosítása: az egységes tanterv, az egységes tankönyv, az egységes pedagóguskar és társai. Ez az a terület, ahol a leginkább követitek a marxi tanokat: kiragadjátok a gyereket az otthoni nevelésből, és annak helyébe az államit, a nemzetit, a kollektivistát, a középszerűt és a szerviliset teszitek. Megkérdőjelezitek a szülők beleszólási jogát a gyerekeiket most már egész álló napra átvevő intézmények életébe. Kiiktatjátok a tankönyvek, és így az eszmék szabad versenyét, a pedagógusok autonómiáját, a gyerekek fantáziáját és kreativitását. Minden eddig létezett komcsi hatalomhoz hasonlóan ti is uniformizáljátok a gyerekeinket.

"Szemünkre vetitek, hogy mi meg akarjuk szüntetni azt, hogy a szülők kizsákmányolják gyermekeiket? Ezt a bűntényt beismerjük. De, mondjátok ti, mi megszüntetjük a legmeghittebb viszonyokat, amikor az otthoni nevelés helyébe a társadalmit tesszük. Vajon nem a társadalom határozza-e meg a ti nevelésteket is? Nem azok a társadalmi viszonyok határozzák-e meg, amelyek közt neveltek, a társadalomnak az iskola stb. révén történő közvetlenebb vagy közvetettebb beavatkozása? Nem a kommunisták találták ki a társadalom hatását a nevelésre; ők csupán megváltoztatják e hatás jellegét, kiragadják a nevelést az uralkodó osztály befolyása alól" – írta Marx teljesen őszintén a már idézett elhíresült pamfletben, de lássuk be, ugyanezt majdnem ugyanígy mondhatta volna Hoffmann Rózsa is.

Az alelnökök, államtitkárok és osztályvezető-helyettesek a világot mindig csak megváltoztatták. Holott a feladat az, hogy különbözőképpen értelmezzük.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nem lehet ezután bírósághoz fordulni helyszíni bírság ügyében, mondta ki az Alkotmánybíróság

Nem lehet ezután bírósághoz fordulni helyszíni bírság ügyében, mondta ki az Alkotmánybíróság

Sneider Tamás nem indul újra a Jobbik elnöki székéért

Sneider Tamás nem indul újra a Jobbik elnöki székéért

Felmentették Paul Gascoigne-t a szexuális zaklatás vádja alól

Felmentették Paul Gascoigne-t a szexuális zaklatás vádja alól

Most akkor tényleg ne együnk müzlit meg teljes kiőrlésű kenyeret a fuzárium miatt?

Most akkor tényleg ne együnk müzlit meg teljes kiőrlésű kenyeret a fuzárium miatt?

Macron őrültségnek nevezte a szíriai török hadműveleteket

Macron őrültségnek nevezte a szíriai török hadműveleteket

Beindult a NASA Marsra kiküldött robotvakondja

Beindult a NASA Marsra kiküldött robotvakondja