A döntő játszma. Szpasszkij (világos) ennél az állásnál feladta

A különc, összeférhetetlen, zavaros, olykor ordas eszméket hirdető, de zseniális, számos újítást bevezető sakkozó, akitől versenyen senki sem hódította el a világbajnoki címét, ezért magát ma is világbajnoknak tekinti, húsz évvel később Jugoszláviában újra asztalhoz ült Szpasszkijjal. Ezzel magára vonta az Egyesült Államok haragját, mert megsértette a Jugoszlávia elleni embargót. Súlyos pénz-, illetve börtönbüntetés fenyegette. Nem is tért vissza többé Amerikába, hanem inkognitóban élt – a kilencvenes években például rövidebb-hosszabb időkig Magyarországon, ahol számos sakkozóval – például Szabó Lászlóval vagy a Polgár-családdal – ápolt jó barátságot. Amerikában időközben érvénytelenítették az útlevelét, s Tokióban le is tartóztatták.

Végül Izland nyújtott neki menedéket, adott neki állampolgárságot, útlevelet – voltaképpen hálából. Mert hiába volt a korábban norvég, később dán birtokú szigetország már 1944 óta független köztársaság, az izlandiak szerint országuk csak 1972-ben „került rá a világtérképre”, amikor Bobby Fischer a nemzetközi sakkéletben addig soha nem tapasztalt sajtóvisszhang közepette legyőzte Szpasszkijt, megtörve a szovjet sakk-hegemóniát. Sokak szerint a reykjavíki szovjet-amerikai csúcstalálkozó sem jöhetett volna létre, ha nincs Fischer. A Wikipedia ma Bobbyt Fischert mint „amerikai születésű izlandi sakkozót” határozza meg.

Havadtőy Sámuel (Sam Havadtoy) képzőművész, aki a Centrális Galériában február 11-ig megtekinthető kiállításán rekonstruálta az 1972-es páros mérkőzés harmadik játszmáját.   Izlandon három ízben is járt, az amerikai nagymesterrel azonban sohasem találkozott. Személyesen annyi köze volt hozzá, hogy 1983-ban Fischer küldött egy bőrből készült sakk-készletet neki és Yoko Onónak, akivel 20 évig együtt élt. A kiállításon, amelyen 41 fehér színű, négyzet alakú, csipkéből készült képen, illetve 41 különféle sakk-készleten rekonstruálta az ominózus parti 41 lépését, szerepelt a Fischertől kapott sakk-készlet is, de például egy-egy Tigran Petroszjan, Polgár Judit, vagy éppen Kádár János tulajdonából származó tábla is. A képek és a sakktáblák között monitorokon Fischert, illetve az 1972-es mérkőzés képeit lehet látni.

Havadtőy Londonban született, de négyéves korában a szüleivel 1956 nyarán Budapestre költözött. Bizonyára ezzel is összefügg, hogy az általa 1992 és 2000 között működtetett kiállítóterem a Galéria 56 nevet kapta. A Kádár-korszakban szocializálódott Havadtőy 1971-ben aztán – brit útlevéllel, de Jugoszlávián keresztül – disszidált. Előbb Angliába ment, ahol többek között lakájként dolgozott s tanulta ki az úri viselkedésformákat, később Amerikába, ahol előbb lakberendező lett, s csak később kezdett el képzőművészettel foglalkozni. 2000 óta ismét Budapesten él. A játszma című kiállítás alkotója szerint az 1972-es reykjavíki páros mérkőzés a Szovjetunió jelképes legyőzése volt. Mindenesetre elgondolkoztató, hogy pillanatnyilag a világ élvonalába tartozó játékosoknak több mint a fele, még ha sok esetben más nemzetek színeiben is játszik, a Szovjetunióból, illetve annak utódállamaiból származik.

Gerlóczy Ferenc