A moderátori szerepet vivő Halmai Gábor, a Fundamentum főszerkesztője, Az Országos Választási Bizottság elnökhelyettese arra hívta föl a figyelmet, hogy legutóbb a nyár elején volt a téma aktuális, amikor az alkotánymódosítási kísérlet bukott el az Országgyűlésben, amely – egyebek mellett – a Soá tagadását lett volna hivatott büntetni. Bár a szavazó képviselők többsége az „igen” gombot nyomta meg, a szükséges kétharmados többség nem jött össze. Sokkal szélesebb problémáról van szó, mint a Soá-tagadásról, illetve annak büntethetőségéről: minden olyan beszédről, amely gyűlöletre szít, uszít, illetve a demokráciát veszélyezteti – fűzte hozzá Halmai.

A moderátor a Fundamentum 2002. évi harmadik-negyedik számában megjelent, Sajó András által jegyzett Önvédő jogállam című tanulmányra hívta föl a figyelmet. Sajó szerint a jogállamnak föl kell készülnie az ellenségei részéről érkező támadásokra. Sajó ezzel Karl Loewenstein úgynevezett militánsdemokrácia-fölfogását melegítette föl: eszerint a véleményszabadságot és az egyesülési jogot bizonyos mértékben lehet korlátozni. Halmai megjegyezte: Magyarország jogállam, de 2006 szeptemberétől mindennapos a jogállamot érő fenyegetettség. „Szerintem indokolt volt Sajó 2002-es álláspontja” – tette hozzá. Úgy látta: az Önvédő jogállamban leírtak ma is aktuálisak, de az idevonatkozó jogi keretek az elmúlt hét évben nem sokat változtak.

Karsai László és Halmai Gábor © Szegő Péter

A moderátor azt a kérdést tette föl a vita résztvevőinek, hogy indokolt-e úgy jellemezni a mai közállapotokat, miszerint a társadalmi stressz állapotában van Magyarország és a társadalmi feszültségek olyan méreteket öltenek, hogy megjelenik az erőszak is. Azt mondta: szerinte a magyar jogalkalmazás és jogalkotás nincs fölkészülve erre a helyzetre.

Valóban társadalmi stresszben élünk, de nem 2006, hanem 1989-90 óta – vélte Karsai László történészprofesszor, holocaustológus, aki szerint „a magyar jogalkotók és jogalkalmazók nem nagyon brillíroznak ebben a témában”. Hozzátette: szerinte a jelenleg érvényes jogszabályok alapján is el lehetne ítélni azokat, aki zsidóznak, uszítanak, vagy militárisan masíroznak. A mártírképzés hogyanját Szálasi Ferenc példáján mutatta be a történészprofesszor: 1937 elején „a kutya sem tudta, ki az a Szálasi”. Ő azonban ekkor kiadott néhány röplapot, amelyen „elpirult a nyomdafesték”. Ekkor, ellene föllépve, a hatalom egyrészt elkezdte – örmény, német, szlovák – származását felemlegetni, másrészt időnként lecsukták, időnként kiengedték. Hatalmas lett a nimbusza, hős lett. 1938-ban három évet kapott, egy év múlva pedig hatszázötvenezer szavazatot kaptak a nyilasok a választáson. Bethlen István gróf volt az egyetlen komoly politikus, aki azt mondta, hogy csak hatósági intézkedésekkel nem lehet eredményesen föllépni a nyilasokkal szemben.

Karsai Franciaország példáját is fölhozta elriasztásul: bár Franciaországban tizennyolc éve büntetendő a Soá tagadása, a helyzet ebben a tekintetben egy csöppet sem javult ezalatt az idő alatt. A francia törvényhozók nem álltak meg félúton: tilos a rabszolga-kereskedelem tagadása illetve az örmény és az ukrán népirtás tagadása is, emellett tervezik tiltani az 1793-as Vendée-i népirtás tagadását is.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza, Simon Éva azt mondta: az uszítás ott van a Büntető Törvénykönyvben, „csak a bíróságok gyakran elfelejtik alkalmazni”. Épp ezért nemcsak a jogszabály-módosításon kéne töprengeni, hanem először azon, hogy a jogalkalmazó jól alkalmazza-e a jogot. Simon úgy vélte: a gyűlöletre való uszítás akkor is büntetendő, ha annak nincs következménye.

Mi a teendő a Soá-tagadókkal? – tette föl a kérdést Karsai László. Szerinte vitatkozni nem lehet velük, de be kell bizonyítani, hogy amit beszélnek, az nem igaz. Ebben a politikai elitnek döntő a felelőssége: „ameddig van olyan volt és leendő miniszterelnök , aki kijelenti, hogy az Árpád-sávos zászlóval nincs semmi problémája, addig nehéz ezt a kérdést megoldani”.

Fölszólalt a közönségből Polgár Tamás is. A Karsait a „magukfajta történészek” csoportjába soroló Polgár azt kifogásolta, hogy a Soá tagadóival és revizionistáival – önmagát ez utóbbiak közé sorolva – nincsenek komoly, tudományos viták. Furcsának tartotta, hogy a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtti, általa szervezett tatárjárás-tagadó tüntetésen senki sem kapta föl a vizet, viszont, ha a Soát tagadta volna ugyanott, az kivágta volna a biztosítékot. Emellett arra hívta föl a figyelmet, hogy a kommunizmus örökségének a megítélése jóval kevésbé negatív, mint a nácizmusé, holott a nácizmusnak kevesebb halottja volt. A megszólított Karsai László – magát szemmel láthatóan moderálva – minderre úgy reagált, hogy vitatkozni a Soá megtörténtéről nem lehet, de az ellenérveket megcáfolni bármikor, bárhol hajlandó. Halmai Gábor azzal zárta a vitát, hogy nem a Soá megtörténtéről jöttek ide vitatkozni, hanem a tagadásának a büntethetőségéről. „Egy, a Holocaust megtörténtéről szóló vitát meg lehet rendezni, de nem velem” – zárta rövidre a kérdést.

A hvg.hu-nak interjút adó Karsai László vitatta azt a  konferencián elhangzott llítást, hogy Magyarország nem nézett szembe a Soával. Szerinte ez így a dolgok leegyszerűsítése, de tény, hogy sokak számára ez a szembenézés „fölösleges és káros”. Arra hívta föl a figyelmet, hogy Magyarországon – „és ez nagyon ritka volt” a szovjet tömbben – közvetlenül a II. világháború után megindult a Soá föltárása, nemcsak a történészek, hanem „a költők, filozófusok, drámaírók részéről is”. Hozzátette: „Örkény Istvántól Nemeskürty Istvánon keresztül többtízezer példányban megjelenő könyvek, nagyhatású filmek, színdarabok sora foglalkozott ezzel a kérdéssel.” Míg Trianonról, a szovjet megszállásról, ötvenhatról vagy a határon túli magyarságról nem lehetett beszélni, a Soáról igen és ez – egyébként jogos – feszültséget keltett a magyar társadalomban. A dolgot némileg árnyalja, hogy Csoóri Sándor és Csurka István a Demokratikus Ellenzék szamizdatjában, a Beszélőben írhatott a kérdésről. „Ez ma már szinte el van feledve” – fűzte hozzá.

Karsai László és Polgár Tamás "szárnysegédje" © Szegő Péter

Karsai szerint a Soá-tagadás „azért jó téma”, mert a Soá-tagadókról és -relativizálókról „pillanatok alatt be lehet bizonyítani, hogy előítéletes gondolkodásúak és hisznek a zsidó világösszeesküvésben”. Ehhez hasonló a tiszaeszlári esethez való viszonyulás: „aki azt hiszi, hogy Solymosi Esztert a tiszaeszlári zsidók megölték, az előítéletes, antiszemita, tudatlan és a vérvádat terjeszti”.

A közbeszéd minőségén Karsai szerint sokat lendítene, ha a politika szereplőinek egy része nem démonizálná a politikai ellenfeleket, nem jönne elő genetikai meghatározottsággal, vagy azzal, hogy a baloldal időnként ráront a nemzetére, nem használná az „élettér” kifejezést vagy nem állítaná, hogy Magyarországon van zsidókérdés. A Polgár Tamással és követőivel esedékes leendő vitáról Karsai azt mondta: nem vitatkozni kell velük, hanem az állításaikat megcáfolni. „Ha nem cáfolom őket a saját helyükön, akkor mindig csak saját maguk között forognak. Ez egy nagyon időrabló, fárasztó, idegesítő munka lesz, de ha hívnak, akkor elmegyek. […] Ha egyetlenegy emberben elindítok valami gondolati szikrát, ha három ember rákattint esetleg olyan oldalakra, ahol mást is olvashat, mint ezek az alaptalan baromságok, akkor már lesz értelme.”

Szegő Péter