Az LMP-vel kapcsolatban rengeteg előítélet forog közszájon, és az a legjobb az egészben, hogy ezek nagy része igaz, a többi pedig rendkívül szórakoztató. Most személyesen győződhettem meg arról, hogy LMP-tag tényleg csak az lehet, aki levizsgázik ördögbot-kezelésből, és bizonyítani tudja, hogy családjában átlag felett van a női kvóta, azaz minimum két anyja van.

Mivel ez volt az első pártkongresszus életemben, nem tudtam, hogy mire számítsak. Nem volt összehasonlítási alapom, csak elvárásaim, és a fentebb már említett előítéleteim. Mi, ipari prolik általában bizonyos fenntartásokkal kezeljük az agrárprolikat, de ennek nincs semmi alapja, elvégre nagyjából közös a célunk, de most nem emlékszem pontosan, hogy micsoda. Azért a biztonság kedvéért felhúztam egy gumicsizmát, de a vidékfejlesztésbe már nem tudtam magam elég mélyen beleásni, ezért azzal a taktikával készültem, hogy amennyiben valaki a borsodi régióról kérdez, akkor tréfás történetekkel válaszolok Kukorelly Bandi Magyar Narancsos időszakából.

Csillebérc (ahol az összejövetelt tartották) kiváló helyszín, számtalan humoros szójátékra és asszociációra ad alkalmat, azonban én ezektől most eltekintek. A bázisdemokrácia kétségtelen előnye, hogy az LMP-kongresszus első ránézésre úgy fest, mint egy erőteljesen felajzott cserkésztalálkozó a tavaszi napéjegyenlőséget megelőző hetek hormonviharában, mindenki zsezseg, folyamatosan mozgásban van, és a hátsó sorokban rosszalkodik. A legrenitensebbek az FTC–DVSC meccset nézik online, a többiek pedig hallgatnak valakit, aki valamiről beszél. A kongresszus lényegét abban tudnám megragadni, hogy embereket próbálnak beterelni más emberek egy terembe, ahol szavazniuk kellene valamiről.

Érdekes tevékenység, szociálpszichológiai szempontból minden bizonnyal tanulságos, én azonban annak a nagyszerű ötletnek örülök, hogy Schiffer Andrást narancssárga kezeslábasba öltöztették, így közeledését még időben észrevehették azok, akik esetleg egy Gyurcsánnyal kötendő paktumról beszélgettek. A volt frakcióvezető ettől nem szomorú, csak talán még jobban megnyúlt a feje, amit eddig fizikai és biológiai lehetetlenségnek véltem, azonban megvalósult mégis.

Apróbb zavar támad, hogy én egyáltalán bemehetek-e a terembe, ahol érzékeny adatok és kényes kérdések vannak terítéken, amiből az lesz, hogy én nyugodtan besétálok, a diktatórikus vonásokat teljesen nélkülöző párt pedig beletörődik, mert a konfliktus rossz dolog, viszont én sokkal jobban élvezem, mint ők. Cserébe megfogadom, hogy nem fogok egyetlen konkrétumot sem leírni a történtekről, ami egyébként sem esik nehezemre, mert mind én, mind olvasóim kiválóan ellesznek anélkül az információ nélkül is, hogy ki fog Borsodban az LMP színeiben szenvedni az elkövetkező évben. Ha valakit érdekel, majd megnézi a párt honlapján.

Valaki arról beszél, hogy nagyszerű a házassága, más az apátia elleni harc fontosságáról, és délelőtt állítólag Schiffer képviselő megemlítette a hit erejét is. Őrület, én most kezdenék el rettegni a Fidesz helyében. E ponton elgondolkodtam, hogy felhozom régi tervemet, mely szerint a reménytelen vidékfejlesztés helyett a városállam-projektet kéne erőltetni, elvégre vidéken csak raktárak vannak és őstermelők, míg Budapest sokkal jobban működne magában, nem beszélve a szomszédos népek öröméről, amikor megkapnák a Tiszántúlt és Baranyát. Sopronban új népszavazást! A hűség városa kijavíthatná régi baklövését, és minden a lehető legnagyobb rendben lenne végre. De végül elálltam szándékomtól, így egyelőre nem kerültem be a hazai zöldmozgalom történelmébe.

Azt se hoztam szóba ugyanis, hogy az ország állapotát leginkább egy apátia elleni népszavazás meghirdetésével lehetne felmérni. Nincs annál szórakoztatóbb, mintha egy országban az apátia elleni népszavazás érdeklődés hiányában érvénytelen, de lesz még dolgom, mire ezt átverem rajtuk. Ehelyett az LMP négy másik kérdésben gyűjt majd aláírást, mégpedig, hogy a tankötelezettség korhatára továbbra is 18 év maradjon; az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát a jelenlegi kilencven napról emeljék vissza a korábbi 260 napra; ne lehessen 100 napnál hosszabb próbaidőt kikötni és végül azt, hogy a szabadság kétharmadát a munkavállaló kérésének megfelelően kelljen kiadni.

Az LMP-nek igaza van, nagyon fontosak a munkavállalói jogok, csak egy picivel fontosabbnak tűnik, hogy lesz-e egyáltalán munka. Konkrétan miből fognak élni utódaink, ha egyszer a gyorsnaszád-gyártás és a szóvirágtermesztés befuccsol. Ez például egy olyan kérdés, amelyet közösen akár meg is vitathatnánk, akár népszavazás keretében, akár úgy, hogy összejövünk a Hűvösvölgyi nagyréten, persze vigyázva, hogy egyetlen virágot se tapossunk le.

Nem akartam visszaélni a vendégszeretetükkel, hogy ezt fölemlegessem, különben is olyan helyesek voltak, ahogy magyarázták, hogy ez a népszavazás vet véget a kiszolgáltatottságnak, meg hogy mennyire sikerült meglepni a Fideszt, és hogy a kampányuknak három lába lesz. Pontosan annyi, mint az Orbán elleni puccsnak.

Végigpásztázva a termen amúgy is csupa világra rácsodálkozó, őszintén lelkesedő párttagot látni; hallani a most megválasztott szóvivő beszédét: „azt gondolom, hogy életünk döntő része bennünk zajlik, és nem a külvilágban. Azt hiszem, hogy jó gondolataink magok, melyeket, ha elültetünk, és kitartóan ápolunk, jó gyümölcsöt hoznak”, és nagyokat szippantani Csillebérc friss levegőjéből; és így elandalodva, kezd egy kicsit hasonlítani az élmény a 91-92-es Fideszre. Tombol a bázisdemokrácia, egy egészen képzett frakció ül benn a parlamentben, mindenki tűrhetően érzi magát – minden adott, hogy jöjjön egy erőskezű vezető, aki irányt mutat, és mindenki kedvét elcseszi.

Ám semmi jele az orbánviktorizálódásnak. Lehet, hogy megmaradnak a korábbi állapotban, csak kicsit demagógabbak, kicsit körülményesebbek, és jóval unalmasabbak, mint fiatal demokrata elődeik. Összességében azonban még mindig a legkevésbé kínos pártját alkotják az Országgyűlésnek. Kár, hogy nem értek velük egyet szinte semmiben.