"Amik hagyományos értelemben baloldali értékek voltak, azokat mára minden párt magáévá tette, hogyha a szociális elköteleződést nevezzük mondjuk a baloldaliság fő gócpontjának." (Dúró Dóra, Jobbik, az Indexnek)

Feloszlik az MSZP – adta hírül a Magyar Hírlap különszáma, amely a kétfarkúak szerkesztésében csupa olyan hírről számolt be, "amilyeneket szeretnénk", éspedig "egy ideális világban". De jó hír lenne-e valóban az MSZP eltűnése? Ez a párt nem is politikai, inkább szociológiai fenomén, éspedig elég régóta, emberei itt élnek velünk, családtagokká váltak, mint Taki, Etus és Mágenheim doktor. Ki akarhatja jó szívvel, hogy csak úgy eltűnjön a nyugdíjas bridzsklub a művházból, egy ideális világban? És ha még csak a szocikról volna szó.

A helyzet egyre inkább úgy áll, hogy az MSZP-re, és vele a még létező magyar baloldalra épp az a sors vár, mint a lengyelre, azzal a különbséggel, hogy még a varsói gyors ideérkezése előtt a NER expresszvonata futott be Varsóba, némileg orbanizálva a lengyel közéletet, a magyar baloldal pedig várhatóan még a választások előttre teljesen amortizálja magát. Legalábbis nagyon valószínűtlen, hogy ez irányú eddigi erőfeszítéseik eredménytelenek maradnának: amibe ennyi energiát fektetnek, az nem marad hatástalan.

A lengyel posztkomcsi baloldal legalább tíz éve megérett erre a sorsra, és a bajt csak tetézte a ballibekkel és a zöldekkel kötött kishitű választási szövetség létrehozása, amivel ötről eleve nyolc százalékra emelték önnön bejutási küszöbüket. Bizarr, de ha külön indulnak, valószínűleg simán bekerülnek – viszont ez ne terelje el a figyelmünket a valódi kérdésről: és akkor mi van? Mit képviselne, minek ülne a Szejmben az SLD? Kibukott a parlamentből az újbaloldali Adrian Zandberg Razem (Együtt) pártja is, de abban legalább van szellemi potenciál, ha valakiből, akkor belőlük lehet még a lengyel Podemos vagy Sziriza. Ha már nagyon muszáj ilyet produkálni.

Legkésőbb ezen a ponton szeretném világossá tenni, hogy baloldalra semmi szükség. Komolyan. Senkinek nem vitatnám el a jogát alaptalan dolgok hangoztatásától, de a politikai filozófia és a napi gazdaságpolitikai tennivalók nagy részét konzervatívok és a szó valódi (tehát nem ballib) értelmében vett liberálisok megvitatják egymással, az állambarát baloldal ebből a vitából csak elvenni tud. Hozzátenni valamit alig.

Amit Kádár népe a baloldaliságból ért, azt szükség esetén simán megveszi az etatista jobboldaltól is: a szociális "vívmányokat", a "kisemberek védelmét", a multi- és tőkeellenességet a Fidesztől, az elitellességet, a diffúz antiamerikanizmust és a globalizációkritikát a Jobbiktól. Hogyha ezt nevezzük mondjuk a baloldaliság fő gócpontjának.

Lenne ott persze még valami, az egyenlőbb, igazságosabb, kizsákmányolástól mentes társadalom igénylése, de erre meg az a piaci társadalom a válasz, amely nemcsak többletgazdaságot, de szabadságot és valódi esélyeket is teremt, és a világon százmilliók nyomorból való kiemelkedését biztosította.

"A baloldal nélküli Szejm olyan, mint a balkezét nélkülöző balkezes" – kommentált a kizuhanás után Leszek Miller, az SLD elnöke, amiből valószínűleg következtethetünk Tóbiás József és más baloldali vezetők 2018-as tavaszi nyilatkozataira. Apropó, mondanivaló. Emlékszünk bármire? A szocialisták természetesen tartanak a varsói gyorstól, ezért a csodarecept most az, hogy "ügyek mentén politizálnak", és különben is, épp "offenzívában vannak". Az offenzíva azt jelentheti, hogy az MSZP is rácuppant a baloldaliság utolsó, végszükség esetén felhasználandó tartalékára: több pénzt az embereknek! Mindenki éljen jobban! Fizetésemelést, mert megérdemlem! És tegyük a kezünket a pénztárcánkra: ki ne érdemelne több fizetést ebben az országban?

Adjunk több pénzt az embereknek, mert megvan ám az a pénz, csak jó célokra kell fordítani, tehát az emberekre, nem pedig rosszakra, mint pl. stadionokra; bér- és minimálbér-emelés, feltétel nélküli alapjövedelem. Nagyjából ennyi maradt a magyar baloldal mondanivalójából, ethoszából. Persze, joggal, mindig elkel a több pénz. De mi lesz a szocializmussal, ha – klasszikust idézve – elfogy a mások pénze? Az a közpénz, amit eleve nem lett volna szabad elvenni tőlük? És mire tartja ez a baloldal a saját választóit, ha sem korrekt, átgondolt válaszokra, sem értelmes jövőképre nem méltatja őket?

Nem kell ahhoz különösebben baloldali demagógnak lenni, hogy az ember bűnnek tartsa stadionok felhúzását százmilliárdokért, amíg gyerekek éhesen mennek iskolába. De azért lássuk be, a kérdés nem az, mire költjük ezeket a gigantikus összegeket, hanem hogy azok eleve mit keresnek a kormány kezében? Ráadásul a spéci magyar helyzet miatt még csak lehetőség sincs belemenni az elvi, morális alapokba, mert a 2018-as választás ismét csak nem bal- és jobboldali, valamint zöld és liberális válaszokról szól majd, hanem arról: akarjuk-e Orbán Viktort, vagy sem?

Ebből a hazug dilemmából ("demokraták" vs. mindenki más) pedig álságos válaszok sokasága következik. A választási rendszer egyetlen összefogásos blokkba tereli mindazokat, akik le akarják váltani a NER-t, de onnantól elképzelésük sincs arról, hogyan kormányoznának, most az akut káderhiányba bele se menjünk. Progresszív adó jön, újra? Vagy maradhat az egykulcsos, mint azt most Gyurcsány pedzegeti? De akkor miért ne maradhatna a többi fideszes döntés?

Pláne, hogy igen népszerűek ezek a kormányzati őrületek, ezt azért illene meglátni. Vessünk véget a denial fázisának: sem a kisvonattal súlyosbított felcsúti feudális családi projekt, sem a stadionépítési mánia, sem Mészáros Lőrinc, sem Tiborcz István, sem a 3 ezer milliárdos magánnyugdíjrendszer ellopása nem verte ki a biztosítékot a jónép körében. Sőt. És nem feltétlenül azért, mert mindezt jó ötletnek is tartotta, hanem talán azért, mert véletlenül sem akart a másik kulturális, identitásbeli táborba átkerülni, horribile rá szavazni.

És akkor ezen a ponton hadd kérdezzem már meg a magyar baloldaltól, hogy tényleg le akarja-e váltani a rezsimet? Vagy csak túlélni akar, és kényelmesen berendezkedni benne? Jó lenne lassan valamiféle konzisztens gondolkodás első jeleit látni. (Ugyanez fokozottan vonatkozik a megmaradt, nem kormányhű konzlib, szabadpiaci körökre is, ha még léteznek ilyenek.)

"Ügyek mentén" politizálna az MSZP, ez remek hír, de pl. így pár hónap elteltével lassan érdekelne, mi az álláspontjuk menekültügyben, pláne, hogy a Népszabadságnak egy "meg nem nevezett, vezető MSZP-s politikus" elárulta: "A helyzet az, hogy a mi szavazóink is utálják a menekülteket", és igaza van, a számok is ezt igazolják. De ebből pontosan mi következik?

Ügyek mentén mozogna a DK is. "Nem látok más megoldást, mint jobban érteni a rendszerváltozás elfeledett sokmillió emberének gondját, nyomorúságát" – fogalmaz Gyurcsány, az egyetlen, akiben több volt, mint ami ma látszik belőle. Ő azonban máig nem akarja meglátni, hogy az emberek zöme nemcsak nem szavazna soha egy olyan blokkra, amit ő vezet, hanem olyanra sem, amelyben akár csak benne van.

A menekültüggyel, úgy tűnik, nagyjából el is dőlt a 2018-as választás, ugyanis Orbánnak az sikerült, amit más nem tudott volna: politikai identitáskampányt faragott egy távoli, tömeges emberi tragédiából. Ha nem történik valamiféle kisebb csoda, akkor a "konzervatív" és a nemzeti szocialisták közül választhatunk majd kisebbik rosszat, már ha addigra bármelyikük is a kisebbik rossz lesz.

Már csak két és fél évet kell aludni, és meghalljuk a vonatfüttyöt. A vágányok mellett kérjük, vigyázzanak.