Börtönlátogatást a roma gyerekeknek?
Orbán Ózdon: Magyarország rendet akar - tudósítás és galéria
Magyarország rendet akar és elege van abból, hogy az ország vezetői politikai és ideológiai vitákat folytatnak a parlamentben, miközben az élet egyre elviselhetetlenebbé válik ott, ahol a magyar mindennapok zajlanak - jelentette ki Orbán Viktor, az észak-borsodi Ózdon, a nemzeti konzultáció sorozat első állomásán. A leendő kormányfő a közbiztonságról szóló tanácskozás végén gyors javulást ígért.
Hajléktalanokat gyártunk – videó
A Fidesz április 15-ei közleményében leszögezte, hogy amíg a bajba jutott hitelfelvevők helyzetének rendezése érdekében megállapodás nem születik, addig a következő kormány fenntartja a kilakoltatási moratóriumot. Aki túlköltekezte magát, időt nyert tehát. A szociális lakásokban lakók helyzetéről viszont kevés szó esik, pedig ők is úsznak az adósságban, csak nem vettek fel milliós hiteleket.
Az üzleti szféra üzenete Orbánnak: első a gazdaság!
A gazdasági érdekvédelmi szervezetek vezetői megelőlegezték a bizalmat az Orbán-kormánynak, és abban reménykednek, hogy az osztogatás helyett a gazdaság dinamizálására koncentrál az új kabinet. Az üzleti szféra képviselői szerint a fenntartható gazdasági növekedés érdekében ezúttal nem lehet tovább halogatni a strukturális reformokat.
Orbán: ez forradalmi Országgyűlés lesz
Orbán Viktor szerint a mostani Országgyűlés más lesz, mint a korábbiak voltak, "ez forradalmi Országgyűlés lesz".