Tetszett a cikk?

Tizenegy bányász meghalt, huszonketten pedig a föld alatt rekedtek egy kelet-szibériai aranybányában. A Csita város közelében lévő tárnákban gondtalanság miatt tört ki tűzvész: a hegesztők figyelmetlenül dolgoztak, és emiatt pillanatok alatt lánga borult a fából készült tartószerkezet.

Óráról órára kevesebb a remény, hogy életben találják a brit Highland Gold Mining cég által üzemeltetett aranybányában rekedt bányászokat: a csütörtök délután óta tomboló tüzet csak megfékezni sikerült, teljesen eloltani nem, és emiatt továbbra is sűrű pára és füst terjeng a földalatti járatokban.

A felszínen tartózkodók kompresszorokkal juttatnak be friss levegőt a tárnákba, ám a mentők egyelőre nem tudják, hol vannak eltűnt társaik. A mentők első, megfelelő légzőkészülékekkel nem rendelkező csoportja egyébként maga is szerencsétlenül járt: tizenöten füstmérgezést szenvedtek, és kórházba kerültek.

A helyiek most arra várnak, hogy Szibéria más körzeteiből megérkezzenek a jól felszerelt mentők, akik talán megmenthetik a mélyben rekedteket. Orosz források egyébként azzal vádolják a brit tulajdonosokat, hogy az utóbbi években teljes mértékben figyelmen kívül hagyták a biztonsági rendszabályokat, és emiatt már több baleset is történt.

Vannak, akik viszont azt állítják, az orosz bányamentési szolgálatot jellemző fejetlenség is hozzájárult az eddigi mentési erőfeszítések kudarcához: a balesetet követő első tizenkét órában nem érkezett külső segítség, és jelenleg is több rendőr- és polgári védelmi tábornok van a helyszínen, mint tettre kész bányamentő.

Németh András / Moszkva
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Sztrájkoló bányászok haltak meg Mexikóban

Két bányász meghalt a rendőrökkel kibontakozott összecsapásban Mexikó középső részén, amikor a rendőrök igyekeztek kiszorítani a sztrájkoló munkásokat a bánya területéről.