A hegedűt az akkor még fiatal Ion Voicu Gheorghe Gh. Dej pártfőtitkártól kapta, aki egyszerűen parancsot adott egy Stradivarius megvásárlására. A fél évszázaddal ezelőtti számlán állítólag még a hegedűművész neve szerepel, ám a párt, megmagyarázhatatlan módon, kötött vele egy, élete végéig szóló használati szerződést is.

1984-ben Elena Ceausescu aztán parancsba adta Elena Gadeanak, a Szocialista Nevelés és Művelődés Bizottsága elnökének, hogy vegye el a hegedűt Voicutól, és adják át megőrzésre a Szépművészeti Múzeumnak. A rendszerváltást követően 1990-ben Ion Voicu, nemzetközi hangversenyeire hivatkozva visszakérte és -kapta a Stardivariust Andrei Plesu akkori művelődési minisztertől, és 1997-ben bekövetkezett haláláig használta is. Ekkor a hangszer a Voicu-alapítvány tulajdonába kerül, ám a nagy művész fia, Madalin, nyilvánosan sosem mert játszani rajta.

A helyzetet súlyosbítja, hogy senki nem tudja, pontosan hol őrzi a család a hangszert, és már az is felmerült a szakemberekben, hogy korábban túladtak rajta. A kulturális minisztérium ekkor úgy vélte, a Ion Voicu haláláig kötött használati jognak vége, ezért szerették volna egy másik fiatal művésznek adni hangversenyezni. 1999-ben, Yehudi Menuhin jelenlétében szerveztek is egy meghallgatást, s ezen úgy döntöttek, Gabriel Croitoru nevű fiatal művész érdemli meg a Stradivariust, csakhogy a Voicu család azóta sem adta át a hangszert a nyertesnek. Madalin Voicu még nem mutatott meg egyetlen, tulajdonjogot bizonyító dokumentumot sem, de azt állítja, apja még halála előtt kifizette a román állam által 1956-ban megelőlegezett vételi árat, ezért őket illeti a hegedű.