szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szlovák újnácik megtámadtak három mexikói és egy spanyol diákot a hét végén Pozsonyban - közölte kedden egy fajgyűlölet-ellenes szervezet képviselője.

A kopaszra borotvált fejű, fiatal támadók az egyik diákot megütötték és megrúgták, egy másikra pedig pisztolyt szegeztek - mondta Maria Candrakova, az Emberek a Rasszizmus Ellen szóvivője.

Az oktatási csereprogram keretében Pozsonyban tanuló külföldi diákok egyelőre nem tettek bejelentést, mert körülbelül egy hétre sürgősen el kellett utazniuk külföldre, de visszaérkezésük után jelenteni fogják az esetet a rendőrségen - tette hozzá. A diákok szerint már több hasonló eset fordult elő korábban, ők maguk is szenvedő alanyai voltak ilyeneknek.

A szlovák rendőrség tavaly 188 rasszista indíttatású támadást jegyzett fel, a szóban forgó jogvédő szervezet szerint azonban nagyon sok áldozat nem jelenti be az őt ért atrocitást. Mint szóvivőjük mondta, az újnácik száma és népszerűsége nő az országban.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Pozsony: betiltották az újnáci tüntetést, mégis felvonulnak

Betiltották a Szlovák Testvéri Közösség - Nemzet Párt (SP-NS) nevű újnáci csoport csütörtökre tervezett pozsonyi tüntetését, mire azok a tilalom hírére reagálva bejelentették: ennek ellenére felvonulnak. A rendőrség is jelezte: ha így lesz, ők sem maradnak tétlenek.

MTI Világ

Betiltották a szlovák újnácik nemzeti pártját

Betiltotta a szlovák legfelsőbb bíróság a legfőbb ügyész indítványára a Szlovák Testvéri Közösség - Nemzeti Párt (SP-NS) elnevezésű csoportot, amelyet programja és magatartása alapján a sajtó és közvélemény újnáci erőként tart nyilván. A rendszerváltás óta még nem volt példa arra, hogy Szlovákiában politikai pártot tiltottak volna be.