© hvg.hu

Genf tényleg a nemzetek városa, francia szót alig hallani. Ennél is meglepőbb azonban a magyarok érezhető jelenléte. Már akkor gyanút fogtam, amikor az easyJet Airbus 319-ese színültig megtelt magyarokkal. Gondoltam, aki a hosszú ünnepen nem harcol a barikádokon, európai hódító portyára indul. A reptéren, az autókiállításon, a gyrososnál a sorban, a szállodában a reggelinél, az óvárosban a kapualjakban és a kocsmában is hallani magyar szót.

Milyen város az, ahol este nyolckor a 10-es trolin „azok a boldog szép napok” szólnak hegedűn és gitáron? Azon filóztam, mi lehet a nemzetközi megfelelője ennek a nótának. Aztán felcsendültek Liszt magyar táncai. A zenészek ekkor lettek gyanúsak, a „mindenkinek van egy álma” dallamánál már tudtam kivel van dolgom. Miután kölcsönösen megállapítottuk egymásról, hogy ugyanazt a nyelvet hallottuk először anyáinktól, meg is beszéltük ezt, bár láttam arcukon, hogy jobban örültek volna a kvaterkázás helyett néhány svájci franknak. Nekem viszont jólesett, ahogy másnap a 15-ös villamoson is élveztem a román népzenét, amelyet egy másik társaság hegedűn és tangóharmonikán szólaltatott meg.

© hvg.hu

Genfbe heti négy alkalommal indít járatokat az easyJet, ám ekkora tülekedést rég láttam. Szegény külföldi utasoknak fogalmuk sem volt, hogy ezek a magyarok miért vívnak élet-halál harcot Ferihegy egyen azért, hogy feljussanak a gépre. Nyugi, senki sem fog lemaradni. Ja, hogy aki előbb ér fel, az kevésbé fapados (diszkont) helyet választhat? Hamar kiderült, kár a sietségért, mindenki ugyanazt a komfortot kapja.

A szállóban kapott ingyenes kétnapos bérlettel átutazom az ébredő városon. Az angol kertnél szállok le (Jardin Anglais), ez a hattyúk, récék, szárcsák gyülekezőhelye a Mont Blanc híd lábánál. Innen irány a Palexpo, ahol Európa egyik legjelentősebb autós seregszemléjét tartják március közepén. A fárasztó szalon- és városnézés után, vagy közben pihenjünk meg Genf számos parkjának valamelyikében, a sakk kedvelőinek a Promenade du Bastiont ajánlom, ahol a helyi erők igazi bemutatót tartanak a lábsakkból. A friss zöld fűben idősek és fiatalok élvezik a bimbózó nap ernyedt simogatását.

© hvg.hu

A park fölött az óváros zegzugos sikátoraiban igazi csemegékre lelünk. Egy sötét és meredek lépcsőn jutunk föl a Szent Péter katedrálishoz, amelyet még Zsigmond burgund király építetett 515 és 520 között. A Place de la Taconnerie egyik sarkában található a Kálvin auditórium (a város polgárai 1536 vették fel a reformációt, ebben az évben érkezett ide Kálvin, aki akadémiáját 1539-ben alapította), itt tartják felváltva istentiszteletüket a skót és a holland evangélikus egyházak lelkipásztorai. Néhány méterre a Saint Germain templom előtt díszkövek hűsítő frissességében pihenek meg.

Kicsit tovább a Grand Rue 40-ben fedezem fel azt a házat, amelynek emeleti szobájában 1712-ben Jean-Jaques Rousseau látta meg a napvilágot. Vele még később volt szerencsém találkozni „személyesen” is. Az utca hemzseg a galériáktól, a kézműves műhelyekben forr az ezüst, az éttermekből húsklopfolás hallatszik, a régiségboltok az elmúlt századok üzeneteit suttogják az utazónak. Jó itt elveszni, tévelyegni egy olyan város soha le nem rombolt falai között, amely megmaradt a béke szigetének.

© hvg.hu

Miután a Rhone fölött ívelő hidak mindegyiket megtaposom és megvásárolom a fiamnak a kötelező bélyegcsemegéjét a Place de Cirque felé veszem az irányt. Itt a belváros egyik legforgalmasabb pontja mögött, a vár lábánál a konzervatórium szomszédságában található egy kicsiny, de nekünk annál kedvesebb tér, amelyet Bartók Béláról neveztek el Pár lépésre innen normális áron mérik a sört a Galerie Café de L’Ethnóban, ahol autentikus Pink Floyd mellett kortyolgatom órákig az itt felfedezett cidret (almabor). A genfi egyhangúság koronája ez a hely, ha nem fedezem fel, keserűbb emlékekkel jövök haza. A városnézés másnapján is útba ejtem. Kiderül, hogy konyhája is van, sőt a séf ajánlataként 16 frankért sütőtökleveses, salátás, libanoni sáfrányos rizzsel és brokkolival tálalt citromos, rostonsült lazacot kapunk friss bagettel. A helyi gyorsétteremben ezért a pénzért még egy hamburger menüt sem kapok.

Utazás és szállás

Genfbe legegyszerűbben repülővel juthatunk el. Az easyJet hetente négy járatot indít Budapestről Genfbe. Jegyek már 14 ezer 300 forinttól kaphatók. A társaság honlapján szállást is foglalhat, sőt autót is bérelhet. A négycsillagos Hotel Les Nations a város szívétől és a nemzetközi szervezeteknek, kiállításoknak helyet adó vásárközponttól is csak 10 percre van busszal.

Azzal az ígérettel jöttem Genfbe, hogy szép napokon látni a Mont Blanc hósipkáját. Genfben szép tavasz volt, ám a csatorna túlsó partját is alig lehetett látni a ködös szmogtól. A legnagyobb európai autós seregszemle varosában meglepően sok a kétkerekű, motorok, robogok, kerékpárok sürgölődnek. Genfben legalább négy ingyenes reggeli lap van, így a kiterjedt troli-, villamos- és buszhálózaton mindenki csendben, lesütött szemekkel olvas. Ismerkedni máshol kell, például kocsmában. A francia fiúktól tanulni lehet ennek a tudományát, szem- és fültanúja voltam egy kora esti becserkészésnek. Szerencsére az olasz prédalány megmenekült, jobbat érdemelt volna.

© hvg.hu

Százados fák alatt a kis Rousseau szigeten pihen az író szobra. A sors iróniája, hogy a vissza a természetbe mozgalom atyja pont a város legforgalmasabb ütőerére néz. Magában átkozódik, hogy Jean Piaget-et miért az egyetemmel szemben a csendes Bastions park halk sarkával tüntették ki (kedves Jean-Jaques, talán nem kellett volna megírni a Társadalmi szerződést vagy az Émile-t, ezeket a korszakalkotó műveket ugyanis a korabeli genfiek élesen elítélték). A filozófus tekintete csalódottságról árulkodik, az egykori béke szigete ma a kereskedők, a mobilitás, az ipar székhelye.

A szállodákban beszerezhető napos bérletekkel minden tömegközlekedési eszközt igénybe vehetünk, a hajók 10 percenként indulnak a Petit Lac egyik pontjáról a másikra. A hajókázás után egy séta még belefér a Jet de’eau Fountain -hoz, aminek semmi értelme, de mindenki megnézi közelről. A 140 méter magasra lövelő vízsugár a város jelképévé nőtte ki magát, pedig hol van az izlandi Stokkur elemi erejétől, szagától, színeitől, izgalmas játékától, ráadásul rengeteg áramot is fogyaszt.

Ha innen felfelé vesszük az irányt hamarosan a Rue des Eaux-Vivesre jutunk, amely a nemzeti gyorsétkezdék utcája, van itt olasz, francia, török, arab, mexikói, svájci, japán, amit csak akarunk. Ne hagyjuk ki a Place Neuve-öt sem, ez a város kulturális főtere, itt található Guillaume-Henri Dufour tábornok, térképkészítő és a Vöröskereszt alapítójának a szobra, a Rath Múzeum, a Grand Théatre operaház és a Victoria Hall hangversenyterem.

Sokat gyalogoltam, míg a város legtetején megtaláltam a filozófusok sugárútját (Boulevard de Philosophes), itt nincs semmi különös, de ha mar ezen a szakon végeztem, ne érje szó a tóga elejét. A filozófusoknak nem messze egy terük is van, itt van egyébként a filozófia szak pompás épületegyüttese. Hatalmas kéményével  távolról téglagyárnak vagy krematóriumnak tűnik. Biztos itt égetik el az eretnek gondolatokat, vagy csak simán fő a fejük a sok szillogizmustól, vagy szintézistől.

© hvg.hu

A közelben egy feketére mázolt művésztelep, vagy foglaltházszerű épület hirdeti szabadelvűségét, udvarán szemét- és biciklironcs hegyek, ablakában pipázó lányok, ajtaja teleragasztva alternatív rendezvények beharangozóival, kiáltványokkal és művészeti alkotásokkal. A vicc csak az, hogy a foglalt házon van kamerás, kódos kaputelefon. Ez Svájc. A benne lakók másságát hatalmas állatvédő poszter és egy ráerősített vörös ördögszarv jelzi. A sváci álomból a Grütli színházban emberjogi fesztiválja ébreszt fel, valamint az, hogy megint lemaradtam Yann Tiersen fantasztikus koncertjéről. Ő is itt turnézott, mint én. Hát igen, Genf 200 rendezvényközpontjával turnéváros, ide az ember csak átutazni jön, konferenciára, kiállításra, raportra, mítingre. Erre épült. Lakni nem laknék ott. A már korábban említett lokálon kívül nem is tudna marasztalni semmi és senki.

Biró Csongor