Az értelmes és tisztességes embert ugyanis egyáltalán nem zavarja, hogy a magyar tannyelvű iskolák tankönyveiben olyan megnevezések szerepelnek, amelyeket a magyar gyerekek természetesnek tartanak - folytatódik a cikk. A szlovák megnevezések a magyar név után vagy egy tankönyv végi szótárban szerepelhetnek.    

Még feleslegesebb, ha a hatalom és hivatal dönti el, mely megnevezéseket szabad használni, mert ezt az élet már régen megoldotta. Azok a nevek, amelyek a történelmi Magyarországon felsőbb utasításra születtek, többnyire nem váltak be, amelyek pedig beváltak, azok logikusan nem mesterségesek, s teljesen mindegy, hogy 100 vagy 500 éve születtek.

Ha a szlovák politikusoknak valóban az elv lenne a fontos, tehát az, hogy csak a történelmi földrajzi nevek legyenek használatosak, akkor a polgári egyenlőség keretén belül lehetőségük lenne betiltani a szlovák tankönyvekben használt, a maga idejében a helyi lakosságra rákényszerített olyan városneveket, mint Stúrovo (Párkány), Hurbanovo (Ógyalla) vagy Sládkovicovo (Diószeg).
 
"Nehezen találunk világosabb és ismertebb példákat a nyelvi kolonizációra, mint azt, amikor a hatalom azzal próbálja meg jelképesen kifejezni a +meghódított+ terület feletti uralmát, hogy a helyi lakosságra nemcsak hivatalnokait, szobrait, turuljait vagy kettős keresztjeit kényszeríti rá, de az (új) helyi megnevezéseket is. Trianon előtt ezt a magyar politikusok tették, míg most a változatosság kedvéért a szlovákok, bizonyítván, hogy az egykori nagyhatalmú ispánok legjobb tanítványai" -    zárja kommentárját Peter Morvay, a Sme szerkesztője.