A Pekingtől 500 kilométerre északkeletre, Csincsouban lévő börtönben, öt köztörvényessel összezárt, bűnözőnek tekintett Liu 1955-ben az északkeleti Csilin tartományban született, értelmiségi családban. A kulturális forradalom idején, 14 évesen apjával együtt Belső-Mongóliába küldték átnevelő mezőgazdasági munkára.

A Mao Ce-tung halálát követő politikai enyhülést kihasználva szülővárosa, Csangcsun egyetemén irodalmat tanult, és hat társával Ártatlan szívek néven költői csoportot alapított. Később Pekingben doktori címet szerzett és egyetemi tanár lett, publikációiban akkoriban szokatlan vehemenciával bírálta a kortárs kínai irodalmat.

Vendégtanárként oktatott Hawaii-n és Oslóban, 1989-ben pedig a New York-i Columbia Egyetemen. Ott érte a demokráciát követelő diákok pekingi demonstrációjának híre, és azonnal hazautazott. Rövid időn belül a Tienanmen téri tüntetők egyik ideológiai vezetőjévé vált, és a mozgalom békés, a reformok érdekében a hatalommal kiegyezésre törekvő irányzatát támogatta. Emiatt külföldi száműzetésben élő kínai ellenzékiek nyílt levélben a rendszerrel szembeni állítólagos puhasága miatt érdemtelennek tartják a Nobel-díjra.

Azt sem bocsátották meg neki, hogy 1988-ban egy hongkongi lapnak nyilatkozva úgy vélte, Kínának legalább 300 évi gyarmati megszállásra lenne szüksége, hogy gyökeret verjen a demokrácia.

A teljes szöveg a HVG Világ rovatában olvasható.