Akár egy hétig is eltarthatnak a harcok Tripoliban, miután vasárnap este felkelők vonultak be a líbiai fővárosba. Moammer el-Kadhafi líbiai vezető a végnapjait éli. Az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama világossá tette: Kadhafi rendszere elérte azt a pontot, ahonnan nincs visszatérés, a zsarnoknak távoznia kell a hatalomból, hogy elkerüljék a vérfürdőt. A kérdés most már nem az, marad-e Kadhafi vagy sem, sokkal inkább az: mire számíthatunk utána Líbiában.

Kadhafi

AP

Utólag bebizonyosodott: naivitás volt azt gondolni, hogy az „arab tavasz” hasonlóan grandiózus és látványos átalakulást idéz elő a diktatórikus arab-muszlim államokban, mint aminek tanú lehettünk a kelet-európai országokban a nyolcvanas évek végén. Jóllehet egyes szakértők már az egyiptomi események kapcsán óva intettek mindenkit attól, hogy forradalomként tekintsenek rá, csak bő fél évvel az „arab tavasz” kezdete után vált egyértelművé: egyelőre csak személycserék történtek, rendszerváltás nem.

Ahogy elemzésében a neves hírszerzési központ, a Stratfor rámutatott: Tunéziában Ben Ali, Egyiptomban Hoszni Mubarak ugyan elbukott, de a rezsim lényegében változatlan maradt, az egyiptomi hadsereg hasonló módon kormányoz, mint a ketrecbe zárt egykori vezér. Másutt – például Líbiában, Szíriában és Jemenben – pedig masszívan támadják ugyan a rendszert, de az még mindig áll, akkor is, ha Tripoliban már tényleg a végét járja.

Nincsenek kevesen a rendszer haszonélvezői

Az, hogy a Kadhafi-rezsim 42 évig bírja/bírta szusszal, a Stratfor szerint részben a rendszer haszonélvezői népes táborának köszönhető. Ez nem azt jelenti, hogy Kadhafit a társadalom széles rétege támogatta volna, de tény: a rezsim bukása líbiaiak tömegét érinti kényelmetlenül, mindazokat az embereket, akik ilyen vagy olyan módon, de hasznot húztak a diktatúrából. Ezek azok az emberek, akik készek fegyverrel harcolni a felkelők ellen. S bár az ellenzék valóban komoly támogatást élvez a társadalmon belül, a Stratfor szerint botorság azt állítani, hogy a líbiai emberek többsége a rendszer ellen van. Másrészt egyes törzsek szemben állnak ugyan a Kadhafi-rendszerrel, de a többi törzzsel sem ápolnak túl jó viszonyt – emlékeztet a hírszerzési központ elemzése.

„Való igaz, az érintett arab államokban az emberek kezdeti lelkesedése csökkent, a gyors átalakulás nem ment végbe: Egyiptomban például továbbra sem írtak ki választásokat, az alkotmányozási folyamat sem zárult le” – mondta a hvg.hu-nak Wagner Péter, a Magyar Külügyi Intézet szakértője. Wagner azonban a Stratfor elemzőjével szemben optimista. Szerinte ugyanis nem lehet kizárni, hogy „ezek a folyamatok előbb-utóbb lezajlanak, hiszen a demokratikus rendszerek szükségességét a régióban senki nem kérdőjelezi meg”.

Három lehetséges forgatókönyv

Líbiában kevésbé tűnnek egyértelműek a perspektívák, mint Egyiptom esetében – véli a szakértő. Wagner Péter szerint Kadhafi bukása után három lehetséges forgatókönyv játszódhat le Líbiában. Az egyik szerint az átmeneti kormány Bengáziból áttelepül Tripoliba, majd alkotmányozási folyamat indul meg, melynek végén demokratikus választásokat tartanak. „Az persze kérdés, hogy az alkotmányozás megelőzi-e a választásokat vagy sem” – tette hozzá az elemző.

Tripoli néhány órája

AP

A második opció, hogy az átmeneti kormányzat hatalomra kerülése után belharcok kezdődnek, melyek végén egy csoport vagy egy személy kerül hatalomra.

A harmadik lehetséges verzió pedig az, hogy az új rendszerből kiszorult politikai szereplők felkelést robbantanak ki, ahogy történt ez Szaddám Huszein kiiktatása után Irakban, 2003-ban. „Az iraki és a líbiai helyzet azonban annyiban más, hogy utóbbi esetében a külső hatalmaknak (így például az Európai Uniónak vagy az Egyesült Államoknak) és a szomszédos országoknak sem érdekük egy ilyen felkelés támogatása. Ellenkezőleg: ezeknek a szereplőknek a stabil Líbia a kívánatos” – magyarázta Wagner. Mint mondta, egy ilyen típusú felkelés így legfeljebb az al-Kaida maghrebi „tagozatától” kapna támogatást.

Líbiában nagyobb az esélye egy autoriter hatalom kialakulásának, mint egy törökországi típusú, „minimalista” demokrácia meghonosodásának – állítja Wagner Péter. A „minimalista” demokráciában a hadsereg jelentős hatalommal bír, de a sajtó szabad, az igazságszolgáltatás független, az embereknek pedig nem kell rettegniük a titkosrendőrségtől. Wagner szerint a külső hatalmak ezúttal nem néznék jó szemmel, ha egy Kadhafihoz hasonló diktátor kerülne pozícióba. „Ez azért is lenne kínos a nyugati hatalmaknak, mert a líbiai nép érdekeire hivatkozva támogatták komoly erőkkel a Kadhafi-ellenes felkeléseket” – tette hozzá a Magyar Külügyi Intézet munkatársa.