Meghalt Kim Dzsongil
Hatvankilenc éves korában elhunyt Kim Dzsongil észak-koreai államfő - jelentette hétfőn az észak-koreai állami tévé. Kim Dzsongil 1994 óta volt hatalmon. Az észak-koreai bejelentés után magasabb készültségbe helyezték a dél-koreai haderőt, és csökkentek az ázsiai részvényindexek. Az USA a stabilitás érdekében "szorosan figyeli" a kialakult helyzetet. Az állami hírügynökség közben a "nagy utódnak" nevezte Kim Dzsongunt, a Kedves Vezető fiát.
Elhunyt Kim Dzsongil észak-koreai államfő - számolt be a CNN az észak-koreai állami tévére hivatkozva, melynek tudósítója azt mondta: az államfő azért halt meg, mert egész életét az embereknek szentelte, és túlhajszolta magát.
A KCNA állami hírügynökség közlése szerint a Kedves Vezető egy vonaton halt meg, egyik "szokásos" vidéki szemleútján, "testi és szellemi kimerültség" okozta szívelégtelenség következtében. A halál okát a híradás szerint megerősítette a vasárnap elvégzett boncolás. Kim Dzsong Ilt december 28-án helyezik végső nyugalomra Phenjanban, addig nemzeti gyászt rendeltek el. Dzsongil 1994, apja halála óta volt hatalmon.
A KCNA hétfőn már "nagy utódnak" nevezte Kim Dzsong Unt, a Kedves Vezető fiát. A Reuters szerint erre még nem volt eddig példa, az elhunyt sztálinista vezér ugyanakkor tavaly szeptemberben félreérthetetlenül utalt rá, hogy a 27 vagy 28 éves fiút jelölte ki utódjául. Dzsong Un "a dzsucse forradalmi ügyének nagy utódja, pártunk, népünk, hadseregünk kiváló vezetője" - olvasható a KCNA jelentésében. A dzsucse az önellátás sajátos észak-koreai politikai ideológiája.
A KCNA jelentése kiemeli, hogy a hadsereg és a párt elkötelezte magát Kim Dzsong Un támogatása mellett. "A párt minden tagjának, úgy mint a hadseregnek és a népnek híven kell követnie Kim Dzsong Un elvtársat, és határozottan védelmeznie és erősítenie kell a párt, a hadsereg és a nép egységét" - olvasható a közzétett szövegben. "Kim Dzsong Un elvtárs vezetésével a szomorúságból erőt és bátorságot kell merítenünk, és felül kell emelkednünk a jelenlegi nehézségeken" - áll a közleményben.
"Mély fájdalmunkra túl korán távozott el. Bár Kim Dzsongil szíve megállt, nemes és tiszteletre méltó nevére és jóindulatára mindig emlékezni fog a hadsereg és a nép" - írta az állami hírügynökség. Phenjanban hétfő reggel az emberek sírva fakadtak, amikor megtudták a hírt, és az állami televízió gyászruhába öltözött bemondónőjének hangja is könnyekbe fúlt, amikor a "Kedves Vezető" haláláról tudósított. Az AP amerikai hírügynökség tudósítója a pekingi reptéren a phenjani járatra várakozó észak-koreaiakat kérdezett meg a hírrel kapcsolatban. Egy nő könnyekben tört ki és kis híján elájult, amikor az AP újságírójától értesült Kim Dzsongil haláláról. Mások hitetlenkedtek és úgy válaszoltak, hogy csak akkor hiszik el, hogy igaz a hír, ha a saját állami médiájuk is megerősíti.
Az észak-koreai vezetőt - aki hivatalosan a Nemzetvédelmi Bizottság elnökeként állt Észak-Korea élén, az államfői tisztséget névleg a parlament elnöke viseli - helyi idő szerint szombat reggel (közép-európai idő szerint péntek éjjel) érte a halál - közölte az állami tv bemondója.
Feltételezések szerint az észak-koreai vezető 2008-ban szélütést kapott, és feltehetően cukorbetegséggel és szívpanaszokkal is küszködött, ennek ellenére viszonylag élénknek tűnt a közelmúltbeli kínai és oroszországi látogatásán készült fotókon és videofelvételeken.
Készültség
Kim Dzsongil halálának hírére Dél-Korea riadókészültségbe helyezte a hadseregét és megerősítette a két ország közötti határszakasz ellenőrzését. Ri Mjong Bak dél-koreai államfő nyugalomra intette a lakosságot. Telefonon egyeztetett a helyzetről Barack Obama amerikai elnökkel, és abban maradtak, hogy szorosan figyelemmel kísérik az eseményeket. Szöul arra kérte a térségben 28 500 katonát állomásoztató amerikai szövetségesét, hogy növelje meg a repülőgépes és műholdas megfigyeléséket a két Korea közti határon, ahol nem észleltek semmilyen rendkívüli tevékenységet.Az állami televízióban arra biztatták az embereket, hogy zárjanak össze az elhunyt vezető fia mögött - számolt be a BBC. Megfigyelők szerint ugyanakkor annak ellenére, hogy az észak-koreai vezető rendelkezett az utódlásról, nem lehet kizárni, hogy a háttérben hatalmi harc kezdődik az atomfegyver-programot folytató országban.
A Koreai-félszigeten érezhetően kiéleződött a feszültség azután, hogy 2010 márciusában a Sárga-tengeren elsüllyedt egy dél-koreai hadihajó, majd ugyanazon év novemberében az észak-koreai tüzérség ágyúzott egy Dél-Koreához tartozó szigetet.
A két Korea között jogilag ma is hadiállapot áll fenn, mert a koreai háború (1950-53) végén nem kötöttek békét egymással, csak fegyverszünetet.
Észak-Korea a történelem első "kommunista dinasztiája". A világtól hermetikusan elzárt országban még az államalapító Kim Ir Szen kezdte meg a személyi kultusz kiépítését saját maga és fia, Kim Dzsongil körül, aki 1994-ben került a kommunista rezsim élére.
Az USA résen van
Az Egyesült Államok szorosan figyelemmel kíséri az észak-koreai vezető halála után előállt helyzetet, és támogatja a Koreai-félsziget stabilitását - közölte helyi idő szerint vasárnap késő este a washingtoni Fehér Ház. "Értesítettük Barack Obama elnököt (a halálhírről), és szoros kapcsolatban vagyunk (térségbeli) szövetségeseinkkel, Dél-Koreával és Japánnal" - közölte Jay Carney szóvivő, majd hozzátette: az Egyesült Államok elkötelezett a Koreai-félsziget stabilitása és szövetségesei szabadsága és biztonsága mellett.
Elképzelhető, hogy az USA a hétről későbbre halaszt két döntést az ázsiai országgal kapcsolatban - közölték washingtoni idő szerint vasárnap meg nem nevezett amerikai tisztségviselők. Az egyik ügy, hogy az Egyesült Államok elkezdjen-e egy újabb tárgyalássorozatot Phenjannal az észak-koreai atomprogram leszereléséről, a másik pedig egy Észak-Koreának adandó jelentős élelmiszersegély bejelentése - mondták a nyilatkozók. Az élelmiszersegély bejelentése több hónapi, kulisszák mögötti tárgyalások eredménye volna.
A japán kormány részvétét nyilvánította hétfőn Kim Dzsongil halála miatt. A tokiói kormány szóvivője azt mondta: remélik, hogy az észak-koreai vezető halála nem lesz negatív hatással a Koreai-félsziget békéjére és stabilitására. Ugyanakkor sietős biztonsági lépéseket tett, hogy felkészüljön a Kim halálából adódó, előre nem látható fejleményekre.
"Noda (Josihiko) miniszterelnök úr azt mondta a biztonsági tanácskozás részvevőinek, hogy fokozzák hírszerzési erőfeszítéseiket, osszák meg értesüléseiket az érdekelt államokkal, köztük az Egyesült Államokkal, Dél-Koreával és Kínával, és készüljenek fel mindenféle váratlan körülményre" - mondta Fudzsimura Oszamu szóvivő.
A kormányszóvivő mindazonáltal közölte, hogy a biztonsági kabinet egyelőre nem jutott olyan következtetésre, amelynek alapján fel kéne emelni a japán fegyveres erők készültségi szintjét. A két országnak soha nem volt diplomáciai kapcsolata egymással.
Kína szomorú
William Hague brit külügyminiszter azt mondta: „Észak-Korea lakói most gyászolnak, mi pedig megértjük, hogy ez egy nehéz időszak számukra.” A vezető halála Észak-Korea életében fordulópontot jelenthet – tette hozzá Hague, aki abban reménykedik, hogy az új vezetés felismeri, hogy a nemzetközi közösséggel való együttműködés a lehet a legjobb esély arra, hogy javuljon az észak-koreai emberek életszínvonala.
Arra bíztatjuk az országot, hogy dolgozzanak a régióban a békéért és a biztonságért, illetve folytassanak hatoldalú tárgyalásokat a nukleáris eszközök leszerelése érdekében.
Kína közölte hétfőn, hogy "szomorú" Kim Dzsongil halála miatt, az elhunytat az észak-koreai nép "nagy vezetőjének", Kína igaz barátjának nevezte, és részvétét nyilvánította Phenjannak. "Kim Dzsongil elvtárs sokat tett az észak-koreai szocializmus fejlődéséért és a kínai-észak-koreai barátságért, együttműködésért, jószomszédi viszonyért" - írta Ma Csao-hszü, a pekingi külügyminisztérium szóvivője közleményében.
Kína hisz abban, hogy az észak-koreai nép "megerősödve fog kikerülni fájdalmából, egységes lesz, és folytatja az észak-koreai szocializmus ügyének továbbvitelét. Peking továbbra is támogatja Észak-Koreát, és aktívan hozzájárul a Koreai-félsziget és a térség békéjének és stabilitásának megőrzéséhez" - írta a szóvivő.
A világtól hermetikusan elzárkózó észak-koreai kommunista vezetés nagymértékben függ Kína diplomáciai és gazdasági támogatásától. A kínai gazdaság befolyása még nagyobb lett Észak-Koreában azóta, hogy Dél-Korea és a nyugati országok felfüggesztették Észak-Korea segélyezését Phenjan fenyegető atomprogramja miatt.
Kim Dzsongil gyakran járt Kínában, csupán az idén kétszer, utoljára augusztusban, amikor Oroszországból hazatérve tett ott kitérőt. Kim tavalyi kínai látogatásaira úgy tekintettek, hogy azokon előkészítette utódlását Pekingnél, bemutatta legkisebb fiát, Kim Dzsong Unt. Több kínai szakértő azt mondja: nem számít változásra a kétoldalú kapcsolatokban. Ennek ellenére a kínai hatóságok valószínűleg megerősítik a biztonsági intézkedéseket arra az esetre, ha zavargások törnének ki Észak-Koreában, és éhezők milliói indulnának meg Kínába.
A hitelminősítők is figyelnek
A világ vezető hitelminősítői szerint egyelőre nem befolyásolja Dél-Korea adósosztályzatának besorolását Kim Dzsongil észak-koreai államfő halála. Mindamellett figyelik a térség pénzpiacainak fejleményeit, és ugyanezt teszik a dél-koreai, valamint japán kormányzati és tőkepiaci szervezetek is. Az észak-koreai fejleményeket világszerte aggodalommal figyelik a befektetők, mert tartanak a térség destabilizálódásától, Európában csökkenőben vannak a részvényárfolyamok, és gyenge nyitást valószínűsítenek az amerikai határidős mutatók is.
A Fitch Ratings hétfőn azt közölte, hogy Dél-Korea adósosztályzata marad az A+ kategóriában, mert egyelőre korai arról beszélni, hogy növekedtek-e a kockázatok az észak-koreai vezető halála miatt. A hitelminősítő a múlt hónapban stabilról pozitívra változtatta a Dél-Korea hosszú lejáratú adósságának osztályzatára vonatkozó kilátását. Hasonló véleményen vannak a Moody's Investors Service elemzői is: ennél a hitelminősítőnél az A1 kategóriában szerepel az adósosztályzat, stabil kilátással.
Közben a dél-koreai pénzpiaci felügyeleti szervek, a pénzügyminisztérium és a jegybank képviselői hamarosan tanácskozást tartanak, hogy megvitassák a helyzetet és az esetleges teendőket arra az esetre, ha az észak-koreai hatalomátvétel zavarokat okozna a térség pénzpiacain.
A részvényárfolyamok estek a halálhír bejelentése után: a szöuli tőzsde vezető mutatója háromheti mélyponton több mint 3 százalékos csökkenéssel zárt. A dél-koreai von árfolyama is jelentősen gyengült a dollárhoz képest, és tízheti mélypontra zuhant.