szerző:
MTI/AFP
Tetszett a cikk?

A reggeli hírekkel ellentétben nem három, hanem hat áldozata van a vasárnap hajnalban Észak-Olaszországban, az 5,9-es erősségű földrengésnek.

A rengés hajnali 4 óra után pár perccel történt. Középpontja a Bolognától 36 kilométerrel északra lévő Finale Emilia településen volt, a felszín alatt mintegy 10 kilométerrel, de az egész északkeleti országrészben lehetett érezni, sőt Ausztriában is. Több kisebb rengés követte.

Az első hírek három halálos áldozatról szóltak: két porcelángyári munkás vesztette életét Sant,Agostinóban, Ferrara városától nyugatra pedig egy marokkói bevándorlót találtak holtan egy iparterületen beomlott csarnok romjai között - jelentette az olasz sajtó. Azóta hatra emelkedett az áldozatok száma, és több mint 50 ember megsebesült.

Bolognában és más városokban is több ezer lakos ijedtében az utcára szaladt az első nagy rengés hatására. Az éjszaka valamivel az 5,9-es erősségű rengés előtt volt egy kisebb, 4,1-es erősségű földmozgás Lombardiában.

A legutóbbi jelentős olaszországi földrengés 2009-ben volt L,Aquilában, és csaknem 300 ember halálát okozta.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!