szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah hétfőn bejelentette, hogy a helyhatósági választásokon megnyerte a 93 települési önkormányzat több mint felét, és túlnyomó többséggel győzött azokon a településeken, ahol versenytárs híján közfelkiáltással választottak.

A Ciszjordániában szombaton tartott helyhatósági választásokon a Fatah listái - a Növekedés és Függetlenség koalíció néven - győztek 41 települési tanácsban, ahol szövetséges nélkül indultak - közölte Ahmed Aszaf, a mozgalom szóvivője. "A mozgalom győzött 14 másik tanácsban is, ahol külső személyekkel közösen indult" - tette hozzá. A Fatah győzött továbbá 147-ben abból a 178 választókörzetből, ahol egyetlen jelöltlista volt, és így nem volt voksolás - közölte még a szóvivő.

A Hamász által bojkottált szombati szavazás volt az első palesztin választás azóta, hogy ez az iszlamista szervezet 2006-ban megnyerte a parlamenti választásokat. November 24-én tartják meg a választásokat a fennmaradó 82 településen, ahol most senki sem állított listát. A Hamász ellenőrzése alatt álló Gázai övezetben nem tartották meg a voksolást.

Bár a szavazást csak a 353 ciszjordániai település mintegy egynegyedében tartották, valamennyi nagyvárost és a szavazásra jogosultak 52 százalékát érintette. Az adott körülmények között a helyhatósági választás tulajdonképpen a Fatah fegyelmezettségének és belső erőviszonyainak a próbája volt. A szervezet a konkurens listákon induló több aktivistáját kizárta.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!