Mégsem kell elmenekülnie az avignoni fesztiválnak – a miniszterelnök leváltásán túl egyelőre ez a legkonkrétabb következménye a franciaországi helyhatósági választásoknak. A vasárnapi, második fordulón ugyanis az elsőfordulós riadalom után eldőlt: mégsem a Nemzeti Front (FN), hanem a szocialisták adják a nemzetközi színházi fesztiváljáról is ismert város új polgármesterét. Ha a szélsőjobb nyert volna, Olivier Py fesztiváligazgató tiltakozása jeléül elköltözteti a multikulturális rendezvényt.

De Avignontól eltekintve is elmaradt a francia szélsőjobb átütő győzelme a kétfordulós kommunális választásokon (óriási sikert a konzervatív UMP könyvelhetett el, bár Párizst nem sikerült bevennie). Azért az FN megmutatta az oroszlánkörmeit: miután jelöltjei 229 városban jutottak be a második fordulóba, a korábbi nullához képest most 15 városban győzött. A május végi EP-választásokon pedig a közvélemény-kutatások szerint jó eséllyel első helyen is szerepelhet a Marine Le Pen vezette, markánsan euroszkeptikus és iszlámellenes párt.

Az apja rasszista és keményvonalas pártját öröklő, azt nem kevés sikerrel mérséklő és modernizáló Marine Le Pen megkerülhetetlen tényezővé vált a francia politikai színtéren. Az antiszemita, xenofób retorika leépítése, a párt belső szervezettségének növelése, nem utolsósorban pedig menekültügyi álláspontjuk mainstream-közelivé válása megalapozta azt, hogy a politikai elit által egyöntetűen kiközösített FN vélhetően Franciaország legerősebb pártjává válhat az EP-választásokon.

A párt ugyanis sikerrel képviseli az uniós válságkezelésben csalódottak, a magas, 3 milliós munkanélküliségtől, stagnáló gazdaságtól frusztráltak, valamint az egyre föderálisabb Európa miatt aggódók népes táborát. Az előzetes felmérések alapján pedig az egész európai bal- és jobboldali politikai establishment tarthat joggal attól, hogy a következő EP-választásokon nemcsak az FN, de a többi euroszkeptikus és nyíltan Európa-ellenes párt is tarolhat, felmérések szerint akár a voksok harmadára is számíthatnak. (A pénz és beszédidő szempontjából kulcsfontosságú frakció alapításához legalább 7 ország 25 mandátuma szükséges.) Vagy ahogy a "brüsszeli szörnyeteggel" küzdő holland Geert Wilders fogalmazott: májusban "politikai földrengést" jelenthet az EU-ellenes pártok térnyerése.

Sokszínű euroszkeptikusok

Ha ugyanis igaz Viviane Reding alapvető jogi biztos meglátása, miszerint május 25-én valójában már az ún. Európai Egyesült Államokról, tehát a sokak által elutasított "szuperállamról" szavazunk, akkor az, aki nem akar ilyen, máig körvonalazatlan föderációt, nem is tehet mást, mint hogy leszavaz az euroszkeptikus, populista protestpártokra.

A sematikusan (ezért: hamisan) "radikális jobboldalinak" tartott euroszkeptikus pártok persze még keresik a helyüket egymással, s ahogy az elmúlt években, továbbra is próbálgatják a szövetség- és hálózatépítést. Valójában azonban teljesen eltérő álláspontokat képviselnek, és kevés témában állnak közös platformon, a "patriotizmus" vagy a nemzeti szuverenitás állandó hangoztatása még kevés a szövetségkötéshez. Hiába állította a francia szélsőjobbos pártelnök, hogy "véget ért az az időszak, amikor a patrióta mozgalmakat szembefordították egymással, terrorizálták vagy démonizálták egymást", azért sokszor nehéz közös nyelvet találniuk.

Marine Le Pen: májusban ő is és elvbarátai is tarolhatnak

AFP / Kenzo Tribouillard

Még saját, sokat látott választóikat is meglepte például Marine Le Pen és a holland szabadságpárti Geert Wilders, amikor tavaly novemberben Hágában együtt léptek a sajtó elé azzal, hogy szövetségre lépnek az EP-ben. Míg ugyanis az FN kifejezetten baloldali protekcionista, antiliberális gazdaságpolitikai elveket vall, Izrael ügyében pedig sokatmondóan semleges, addig a PVV markánsan Izrael-párti, és nyitott a szabadpiaci, szabadkereskedelmi eszmékre, s emiatt az európai szélsőjobboldal gyakran "neoliberálisnak" is tartja őket. Ugyancsak megosztja ezeket a pártokat a melegek házasságának kérdése: a "hagyományos családi értékekre" az FN és a többi tradicionalista párt hivatkozik, a PVV e tekintetben is liberális, és Pim Fortuyn nyomán harcol a melegek jogaiért.

Wilders legalábbis meghirdette, hogy szövetségükbe szívesen várnák az iszlámkritikus Dán Néppártot éppúgy, mint a brit konzervatív-libertárius, populista Nigel Farage függetlenségi pártját (UKIP). A Jobbik és a szintén neonáci Brit Nemzeti Párt (BNP) azonban, mint azt már korábban is jelezték, szóba sem kerülhet számukra. A mostanában inkább a német euroellenes konzervatív párttal, az AfD-vel barátkozó Farage azonban, aki a bejelentés előtt, novemberben ráadásul részt is vett az előkészítő megbeszéléseken, szinte azonnal nemet mondott a felkérésre, mondván, nem akar iszlámellenes, "szélsőjobboldali" pártokkal együttműködni. Ez az érve azonban kissé mondvacsináltnak tűnik, hiszen a 32 tagú Európai Szabadság és Demokrácia (EFD) csoport tagjaként eddig is tartotta a kapcsolatot az olasz Északi Ligával éppúgy, mint az ultranacionalista és cigányellenes Szlovák Nemzeti Párttal (SNS).

Határátlépések

Ráadásul a UKIP egyes tagjai korábban egy pódiumon léptek fel a neonáci BNP vezetőjével, Nick Griffinnel, mások megvédték a norvég neonáci tömeggyilkos, Anders Breivik nézeteit. (Az igazsághoz tartozik, hogy a UKIP élesen elhatárolódott mindenfajta rasszizmustól és az idegengyűlölettől, és érzékeltette, az EFD-t is inkább csak a több beszédidőt szolgáló érdekközösségnek tekinti, semmint elvi alapon nyugvó szövetségnek.)

Ahhoz képest egyébként, milyen jó esélyei vannak a májusi EP-választáson, Geert Wilders az elképzelhető legrosszabbkor robbantott ki egy olyan botrányt, ami sok PVV-tagot is elidegenített tőle. Március 19-én este, miután a holland helyhatósági választásokon kiderült, hogy a Szabadságpárt lett a második legerősebb párt Hágában a szociálliberális D66 után, Wilders egy nagygyűlésen a tömeg követelésére bejelentette: "tenni fogunk róla", hogy kevesebb marokkói éljen Hollandiában. A radikális xenofób hang kiverte a biztosítékot a pártban, két parlamenti és öt önkormányzati képviselő kilépett, és otthagyta Wilderst a népszerű és csinos Laurence Stassen, a PVV EP-csoportjának vezetője is. A csalódott párttagok Wilderst paranoiásnak és kontrollmániásnak tartják, a pártot pedig egy szektához hasonlítják.

Joggal vetődik fel a kérdés, hogyan jön a magyar Jobbik a képbe: egyelőre sehogy. Dacára annak, hogy a pártnak is megvan a maga "internacionáléja", a Jobbik hatodik kongresszusán, 2009-ben Budapesten alapított Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége (AENM), amelyet tavaly december óta Kovács Béla EP-képviselő, a párt külpolitikai stratégája elnököl. Az európai radikális "mainstreamből" már csak iszlámbarátsága miatt is kilógó szövetség azonban ma már csak egy maroknyi neofasiszta erőt tömörít (mint a BNP vagy az olasz Háromszínű Láng, MSFT), hiszen a bevándorlásellenes, de mérsékelt Svéd Demokraták, sőt még a francia Nemzeti Front is két éve otthagyta őket. Akárcsak az ukrán Szvoboda, amellyel tavaly egy ungvári magyarellenes incidens után kapott össze a Jobbik – a fő ok azonban egyértelműen a magyar párt nyíltan demonstrált oroszbarát irányultsága.

A Jobbik azon európai szélsőjobbos és -balos pártok közé tartozott, amelyek Moszkva meghívására megfigyelőt küldhettek a nemzetközi jogilag kétséges krími "népszavazásra", hogy aztán azt szabadnak és igazságosnak, valamint "követendő példának" nevezve legitimálhassák. A megfigyelő, az 1986-ban Moszkvában végzett, Brüsszelben orosz lobbistaként ismert Kovács Béla nyíltan elkötelezettje a putyini modellnek, Gyöngyösi Márton pedig nemrég egy terjedelmes interjúban fejtette ki, hogy a tradicionalizmus két fő ellensége a liberalizmus és a cionizmus.

Az Oroszországhoz való viszony is egyfajta törésvonal az európai szélsőjobboldalon: a magát "tradicionalistaként" definiáló Jobbik, az FN, a görög fasiszta Arany Hajnal, a bolgár Attaka vagy a belga Flamand Érdek az ilyen értelemben vett "keleti nyitás" elkötelezettje, míg a PVV, a Svéd Demokraták, a német Alternatíva (AfD) és mások a nyugati, liberális értékeket védik (legalább a deklaráció szintjén). De még a moszkoviták között is a magyar párt megy a legmesszebbre: a Jobbik a legszívesebben be is lépne a Putyin által meghirdetett Eurázsiai Unióba.