Az igazságügy-miniszter Rudy Giuliani, a külügyminiszter Newt Gingrich lesz. És talán még Chris Christie-nek, New Jersey állam kormányzójának is jut valami fontos feladat, mert a republikánus előválasztás során elbukottak közül elsőként állt a végül minden riválisát lemészároló Donald Trump mellé. Kedden még csak viccnek számított, szerdára valóság lett ez a találgatás, miután az amerikai elnökválasztások történetének egyik legnagyobb sokkjaként a legrosszabb esetben is szoros győzelemre esélyesnek tartott demokrata Hillary Clinton meglepő vereséget szenvedett Trumptól. Aki a győzelmi beszédében mindhárom politikusnak köszönetet mondott, vagyis várhatóan valóban jutalomban reménykedhetnek azok, akik a pártból nem ellene fordultak, hanem kitartottak mellette.

MTI / EPA / Shawn Thew

A keddi szavazás nemcsak Trump meglepetésszerű, hanem a republikánusok elsöprő diadalát hozta. Néhány héttel ezelőtt a pártban többen már úgy gondolták, hogy a megállíthatatlannak tűnő Clintont látva lemondanak a Fehér Házról, még talán a szenátusi többséget is veszni hagyják, s minden erejüket arra összpontosítják, hogy a képviselőház feletti uralmukat megőrizzék. Ezzel óvták volna meg az egyetlen ellensúlyukat a nyolc év után távozó Barack Obama örökségét továbbvivő volt first lady és külügyminiszter vezette demokratákkal szemben. Trump szexista kiszólásainak botránya után még olyan republikánusok is akadtak, akik attól féltek, totális vereséget szenvednek: minden a demokraták kezébe kerül, akik liberális tagok kinevezésével egy generációra bebetonozzák a többségüket az alkotmánybírósági szerepet betöltő legfelsőbb bíróságban. Politikai elemzők pedig azt feszegették, vajon a kudarc után talpra tud-e állni a Trump által kettészakított republikánus párt.

Minden másképp történt. A republikánusok azt érték el, amiről legrosszabb álmaikban azt gondolták, inkább a demokratáknak sikerülhet: nemcsak a Fehér Házat vehetik újra birtokba, de a szenátusban és a képviselőházban is megőrizték a többségüket. Paul Ryan, a képviselőház elnöke végül, mint bejelentette, a pártfegyelemtől vezettetve Trumpra szavazott ugyan, de volt elég konfliktusuk a kampány során ahhoz, hogy canossát járhasson az ország vezetőjévé lett milliárdosnál. A legfontosabb feladata az lesz, hogy a párt egységét helyreállítva – ami a biztosnak mondott vereség torkából kiragadott győzelem után talán nem lesz nehéz – lenyesegesse Trump elképzeléseinek vadhajtásait. Ebben segíthet, hogy szerda hajnalban, megválasztott elnökként, már Trump is mérsékeltebb hangot ütött meg.

Trump-szimpatizánsok az elnökválasztás éjszkáján.

AFP / Laura Segall

És a narcisztikus, szeszélyes milliárdos vezette Fehér Ház, valamint a pragmatikus Ryan irányította képviselőház között megszülethetnek azok a kompromisszumok, amelyek a republikánusok fő gazdasági, politikai és ideológiai céljainak elérését szolgálják. Még nagyobb fal aligha épül ugyan a mexikói határon, ám az illegális és legális bevándorlás kérdése megoldást igényel. Ryan és Trump is a kisebb kormány, a kevesebb szabályozás híve, de még össze kell hangolni az előbbi deficitlefaragási törekvését az utóbbi adócsökkentési és infrastruktúra-fejlesztési programjaival. A szabadkereskedelem és a külpolitika kérdéseiben a republikánusok és elnökük között mutatkozó nézeteltéréseket is el kell még simítani. Abban viszont egyetértés mutatkozik, hogy a Barack Obama elnök legfontosabb örökségének tartott egészségügyi reform, az Obamacare helyett valami mást kell kitalálni. Ehhez pedig nem lesz nehéz megnyerni a közvélemény támogatását, a jövő évre kilátásba helyezett egészségbiztosítási díjemelések mértékét látva.

Tökéletes összhang lesz a Fehér Ház és a republikánus kongresszus között abban, hogy a jelenleg nyolc taggal működő legfelsőbb bíróságba az idén februárban elhunyt Antonin Scalia helyére egy hasonlóan konzervatív jogászt kell kinevezni. Ezzel a liberálisok újra tartósan kisebbségbe kerülhetnek, ha a mérleg nyelveként működő Anthony Kennedy főbíró az esetek többségében a konzervatívokkal szavaz. Ezzel új fordulatot vehet a kultúrharc, amiről a demokraták, illetve a liberálisok azt gondolták, a melegházasság legalizálásával megnyerték.

Különösen, hogy a testületben a négyből két liberális főbíró elég idős: Stephen Breyer 78, Ruth Bader Ginsburg pedig 83 éves. Ginsburgról a kampány idején azt tartották, hogy ha Clinton nyer, és a szenátus a demokraták kezébe kerül, akkor lemond az élethosszig tartó kinevezéséről – ezt legutóbb 2006-ban a Kennedy előtt a mérleg nyelvének számító Sandra Day O’Connor tette meg –, s akkor két fiatal liberális tag kinevezésével akár húsz évre is bebetonozódik a liberális többség. Most viszont a törékeny egészségű Ginsburgnek még legalább négy évig ki kell tartania, különben Trump játszhatja meg ugyanezt konzervatívokkal. A szenátusban a demokrata kisebbség obstrukcióval megakadályozhatja ugyan a konzervatív hatalomátvételt a legfelsőbb bíróságban, de amikor a kampány idején a győzelmük valószínűnek látszott, vezetőjük, Harry Reid kilátásba helyezte, hogy az időhúzó manőver megállításának határát leszállítja a minősített 60 voksról az abszolút többséget jelentő 51-re, ha a republikánusok sokat akadékoskodnak. Nem lenne meglepő, hogy ha most ezzel az ötlettel a diadalittas republikánusok állnának elő, természetesen a demokratákra mutogatva.

AFP / Rhona Wise

A keddről szerdára virradóra sokkot kapott demokraták esetében egy dolog biztos: véget ért a Clinton-korszak. Ez akkor kezdődött, amikor – az idősebb George Bushnak az első Öböl-háború utáni toronymagas népszerűségét látva – a kor demokrata nagyágyúi távolmaradtak az 1992-es elnökválasztástól. Amit aztán meglepetésre megnyert a megméretést bátran vállaló Bill Clinton arkansasi kormányzó. Az elnökségének a nyolc éve alatt Clinton emberei átvették az uralmat a pártgépezet felett, amely már 2008-ban is inkább Hillary Clintont támogatta, mint a washingtoni szenátusban még meg sem melegedett Obamát, aki nem gyakorolt igazi ellenőrzést az apparátus fölött.

A WikiLeaks által kiszivárogtatott e-mailekből kiderült, hogy a pártelit a mostani kampány idején mindent megtett azért, hogy Hillary Clinton legyen az elnökjelölt – akinek „járt”, hogy az első amerikai elnöknőként bekerüljön a történelemkönyvekbe –, és ott akadályozta a kívülről jött forradalmárként próbálkozó Bernie Sanders vermonti szenátort, ahol csak tudta. Ez a jelek szerint durván visszaütött, ami azzal járhat, hogy a clintonisták helyét újak veszik át a demokratáknál. A kérdés azonban az, hogy a sokkoló vereséget látva inkább a – még nem tudni ki által vezetett – centristák erősödnek meg, vagy az Elizabeth Warren massachusettsi szenátor fémjelezte liberális baloldal kerül meghatározó pozícióba. Így miközben a republikánusok a kevés fék és ellensúly nélküli hatalomba készülnek, a demokratáknál megindult a harc a párt lelkéért és jövőjéért. Kedd reggel még sokan pont ellenkezőleg gondolták.