Meg sem kellett szólalnia Barack Obamának Berlinben, a reformáció 500. évfordulójára rendezett eseményen ahhoz, hogy Európában lássák, mit veszítettek azzal, hogy már nem ő az Egyesült Államok elnöke. És elég volt az utódjának, Donald Trumpnak kinyitnia a száját, hogy az európai állam- és kormányfők gerincén végigfusson a jeges borzongás, amint élőben is látják és hallják, kivel kell majd a következő csaknem négy évben együtt élniük. Sőt, Trumpnak valójában szintén nem kellett egyetlen hangot sem kiejtenie a száján, hiszen első külföldi útjának elemzésekor tobzódnak azok, akik a testbeszédet olvassák: az amerikai elnökét éppúgy, mint azokét, akikkel találkozik vagy akik elkísérik.

Donald Trump Brüsszelben

MTI / EPA / Etienne Laurent

A francia karikatúrákban és az európaiak fejében kialakult sztereotip képen szereplő izgága, lármás amerikai turistát idézte Trump, amikor a NATO-csúcs közös fényképezésére érkezve, hogy a neki járó központi helyet az első sorban elfoglalja, az internetes mémgyárak legnagyobb örömére egy laza mozdulattal odébb tolta Dusko Markovics montenegrói miniszterelnököt. Mivel Trump, még a tavalyi kampányában egy alkalommal azon morfondírozott hangosan, vajon miért kellene megvédenie az amerikaiaknak olyan országokat, amelyeknek még a nevére sem emlékeznek, valószínűleg fogalma sem volt arról, kinek mutatta meg a maga fizikai valójában is sokat ismételgetett szlogenjét: America first. Markovics ugyanis annak a Montenegrónak az első embere, amely az orosz nyomással – sőt egy politikai puccskísérlettel – dacolva végigvitte a NATO-csatlakozást, és a jövő hónaptól az észak-atlanti szervezet teljes jogú tagja lesz.

Az is sokat elmondott, ahogyan Trumpot az európai partnerei kezelték. A NATO-fényképezkedés előkészületei során leginkább – már csak hivatali kötelességből is – Jens Stoltenberg főtitkár beszélgetett vele, a többiek jellemzően Angela Merkel német kancellár körül csoportosultak vagy a helyüket keresték a felállásban. Sajátos volt az is, hogy Emmanuel Macron frissen hivatalba lépett francia elnök – aki a külön találkozójukkor valóságos kézfogáspárbajt vívott Trumppal – előbb amerikai kollégája felé vette az irányt, majd egy kanyarral Merkelnél kötött ki. Trump pedig zavartan leengedte az üdvözlésre előkészített kezét.

Emmanuel Macron és Donald Trump kézfogása a NATO-tagországok állam- és kormányfőinek egynapos csúcstalálkozóján Brüsszelben 2017. május 25-én.

AFP / BelgaMag / Chrisophe Licoppe, pool

Nem volt sokkal jobb az sem, amikor az amerikai elnök az USA NATO-szövetségeseihez beszélt. A szervezet új központja előtt nem mulasztotta el megemlíteni, hogy útja korábbi állomásán, Rijádban milyen sok időt töltött Szalmán szaúd-arábiai királlyal, „egy bölcs emberrel, aki azt akarja, hogy a dolgok gyorsan sokkal jobbak legyenek”. Az hagyján, hogy Trump csak alapfokon beszéli az anyanyelvét, de a szaúdiakat a 2001. szeptember 11-ei New York és Washington elleni terrortámadásra emlékeztető, az összeomlott Világkereskedelmi Központ (WTC) romjaiból származó acélgerenda-maradvány mellett méltatta. Márpedig a négy utasszállító repülőgépet eltérítő 19 terrorista közül 15 szaúdi állampolgár volt – igaz, ezt a hivatalban lévő elnök személyétől függetlenül a Rijáddal való szoros szövetségesi viszonyra tekintettel Washingtonban amúgy sem sokat emlegetik.

A testbeszéd-olvasók azt is megjegyezték, hogy Trump szemmel láthatóan sokkal jobban érezte magát az öbölbeli uralkodókkal körülvéve a szaúdi fővárosban. Talán azért is, mert az ottani pompa a brüsszeli NATO-központ puritanizmusánál közelebb áll ahhoz, amit a manhattani Trump Towerben lévő otthonában vagy a floridai Mar-a-Lago villájában megszokott. Bejárta a világsajtót a kép, amelyen Trump meghajolva fogadja el Szalmán királytól az Abdulaziz Király Rendet. A mostani elnök kigúnyolása ezért persze igazságtalan, mert ugyanezt megkapta két elődje, George W. Bush és Barack Obama is, és nekik is fejet kellett hajtaniuk azért, hogy a nyakukba akasszák a sivatagi királyság által adományozható legmagasabb kitüntetést.

Donald Trump és Szalmán király a rend átadásakor 2017. május 20--án.

AFP / Mandel Ngan

Nem a világ egyetlen szuperhatalmának elnökeként, hanem egyszerű vigécként viselkedett Trump, amikor az új NATO-központnál mondott, nem túl hosszú beszédében kevés szót vesztegetett az észak-atlanti szervezet küldetésére, ám annál hangsúlyosabban szólt arról, hogy a 28 tagország közül 23 nem költi a GDP-je 2 százalékát katonai kiadásokra, és ezért Amerikára túl nagy teher hárul. A panaszkodás annyiban nem újdonság, hogy a kampányában is sűrűn ismételgette, majd elnökként is pedzegette, hogy az USA védőernyője esetleg nem borul majd azon országok fölé, amelyek nem fizetnek érte eleget. Az európai NATO-tagországok 2014-ben vállalták, hogy tíz év alatt elérik a 2 százalékot, ám ez Trumpnak szemmel láthatóan nem elég, azonnali eredményt akar, aminek totális diplomáciai érzéketlenséggel most is hangot adott. Bár nemrég elismerte, hogy csak addig tartotta elavultnak a NATO-t, amíg nem tudta pontosan, mi is az, most bebizonyította: még van tanulni valója. Legszívesebben beszedné ugyanis azt a pénzt a kasszába, amivel az „ingyenélő” NATO-tagok az elmúlt évekből szerinte tartoznak azzal, hogy nem fordították a GDP elegendő részét a hadseregükre. Erre persze nincs mód.

Annál, hogy miről beszélt Trump, még jobban fájt az európaiaknak, hogy miről nem. A jelek szerint ugyanis valamiféle blokkoló működik a jelenlegi amerikai elnökben, mert nem képes kimondani azt, amit a szervezet 1949-es alapítása óta, Harry Trumantól kezdve minden elődje megtett, amikor a NATO vezetőivel találkozott. Azt, hogy érvényesnek tekinti a NATO kollektív védelemre vonatkozó ötödik cikkelyét. Hiába teszi ezt meg helyette Sean Spicer fehér házi szóvivő vagy Rex Tillerson külügyminiszter, az USA szövetségesei tőle akarják hallani. Trump azonban ismét mellébeszélt, ráadásul a balkezénél lévő WTC-mementó mellett, ami szintén jelképes érzéketlenség. Az ötödik cikkelyt ugyanis eddig egyetlen alkalommal léptették életbe, éppen az USA javára, a 2001. szeptember 11-ei terrortámadást követően, azaz Amerikának ez alapján még egyszer sem kellett a szövetségesei segítségére sietnie.

Korlátozott szókészletéről, háttértudásának hiányáról, nemtörődömségéről és egoizmusáról az EU-s tárgyalásain is bizonyítékot adott Trump. A Der Spiegel német hetilap értesült arról, hogy az amerikai elnök „rossznak, nagyon rossznak” nevezte Németországot – ezt a jelzőt szereti használni Észak-Koreára és Iránra is –, mert az autók millióval árasztja el az USA-t. A megjegyzés azon a tárgyaláson hangzott el, amelyet Trump Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével és Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével folytatott. Ahonnan Tusk lényegében azzal jött ki, hogy fogalma sincs, mi is történt, a francia anyanyelvű Juncker pedig azzal mentegette Trumpot, hogy „banális angolt beszél”.

És még akkor sem tudja, miről. Hiszen a BMW-nek Dél-Karolinában, a Mercedesnek Alabamában, a Volkswagennek Tennessee-ben van évi 300-400 ezres kapacitású gyára. Vagyis a Trump által kifogásolt német autók döntő többségét amerikai munkaerő gyártja amerikai gyárakban. De erről az elnök éppúgy nem tud, mint ahogy még azt sem sikerült megértenie, hogy nem tud külön kereskedelmi megállapodást kötni Németországgal, hanem az EU-val kell tárgyalnia. Amivel szemben pedig – derült ki a Le Soir belga napilap értesülése alapján – nagyrészt azért viseltet fenntartásokkal, mert korábban nehézségei voltak a bürokráciával, amikor golfpályát akart építeni Írországban.

Az európai politikusok persze udvariasak voltak az udvariatlan vendégükkel. Nem úgy Klaus Brinkbäumer, a Der Spiegel főszerkesztője, aki sistergős vezércikkel üdvözölte Trumpot Európában. Rögtön azzal kezdte, hogy Donald Trump nem alkalmas arra, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen. Nem alkalmas sem intellektusát, sem erkölcsét tekintve, hazug, rasszista és csaló. Veszélyes az egész világra, ezért minél hamarabb el kell távolítani a Fehér Házból, hogy a szobájába száműzött „éretlen fiú” helyett a „felnőttek” visszakaphassák a hatalmat.