Előre bejelentett apokalipszis: ami a felperzselt Moria után marad
Mi vezetett a leszboszi Moria menekülttábort elpusztító tűzvészhez? Milyen hatása lesz az apró görög szigeten kirobbant konfliktusnak az egész kontinens menekültpolitikájára? Miközben az emberi szenvedés nehezen fokozható, a megoldást Európa közönye is gátolja. Parászka Boróka elemzése.
Országúton, temetőkertben alvó emberek, kísérő nélkül bolyongó gyerekek, elhagyatottan, a tengerpart mentén vajúdó nők, a mentőautók haladását akadályozó úttorlaszok, imitt-amott felcsapó lángoszlopok – ezt az apokaliptikus látványt nyújtotta a szeptember elején megsemmisülő Leszbosz szigeti Moria menekülttábor és környéke.
Bár a legnagyobb európai menekülttábort felemésztő tűz pillanatok alatt keletkezett az éjszaka közepén, mégis hosszú, tervszerűen előkészített és végrehajtott apokalipszis szemtanúi vagyunk.
A lángoló Moria lesz a valódi szimbóluma, hova vezet a menekültkérdésben látszatmegoldásokkal és rejtett háttéralkukkal megelégedő európai uniós politika, valamint az emberi katasztrófákon élősködő és abból hasznot hajtó szélsőjobboldali mozgalmak hergelése. De példája lesz a nehézségekkel magára hagyottan viaskodó civil szféra eredménytelenségének is.
Pedig néhány éve még úgy tűnt: talán itt lesz esély arra, hogy a menekülteket érintő válság kezelésére, enyhítésére valamilyen hatékony modell szülessen. A Moria tábor öt éve, az első, egész Európát megrázó menekültkrízis idején jött létre. Háromezer ember ellátására alkalmas központnak szánták ezt a nyitott tábort Leszboszon, ott, ahol a civil lakosság először, közvetlenül szembesült a Mediterrán tengeri útvonal veszélyeivel, áldozataival, és ahol a helyiek – saját történelmi tapasztalatuk, a görög diaszpóra menekültélményei miatt is – rendkívüli emberséggel, segítőkészséggel vették ki a részüket a menekültek ellátásából.
Olyan léptékű volt a szolidaritás, hogy 2016-ban a mentésben résztvevő civileket Nobel-békedíjra terjesztették fel.
Azóta eltelt egy fél évtized. A kezdetben, ideiglenes jelleggel felépített Moria-tábor hatalmasra duzzadt. Az idei tűzvész alatt négyszer annyian tartózkodtak a tábor területén, mint ahány embernek annak idején kialakították ezt az övezetet. A zsúfolt és ellátatlan központ embertelen körülményei miatt évek óta tiltakoztak a civil szervezetek: a legalapvetőbb higiéniás feltételek is hiányoztak a táborban, a menekültek növekvő száma miatt Morián belül is, Moria körül is szaporodtak a konfliktusok.
A leszboszi civil lakosságon nőtt a teher, az állandósuló krízis miatt viszont csökkentek a bevételek: egyre kevesebb turista látogatott a szigetre, amely történelmi nevezetességei helyett a partra sodort hullákról, és a szeméthegyekben fuldokló menekülttáboráról vált hírhedté.
Időközben, 2016-ban Törökország és az Európai Unió között megszületett a menekültügyi megállapodás, amely a szándékok szerint korlátozta volna az illegális menekülő útvonalakat, lehetőséget teremtett az illegális menekültek gyorsított visszatoloncolására, és anyagi segítséget nyújtott a menekültválság törökországi kezelésére. Az Európa Tanács határozott az úgynevezett „menekültkvóták” bevezetéséről: a menekültútvonal legzsúfoltabb övezeteiből (elsősorban Görögországból és Olaszországból) vettek volna át az unió tagállamai, előre meghatározott kvóták alapján, a szolidaritás jegyében, menekülteket. Sem a török-uniós megállapodás, sem a kvótarendszer nem vált be.
A nyomás pedig Görögországon is (hasonlóan Olaszországhoz, Spanyolországhoz, a teljes Mediterrán térséghez) tovább nőtt. Görögországban időközben kormányváltás történt, és a jobbközép Új Demokrácia pártja a szélsőjobb Arany Hajnalt is kiszorítva, épp a menekültválság „kezelésére” tett ígéreteivel nyert választást 2019-ben. Ez a kezelés Leszboszon az évekig nyílt rendszerben működő menekülttábor felszámolását, illetve zárt fogvatartási központok kialakítását jelentette.
A terv ellen a helyiek több ok miatt is tiltakoztak: volt aki azért, mert úgy gondolta, egy menekülttábor helyett több központ terheli majd a közösséget, és a szaporodó központok a konfliktusok növekedésével is jár majd. Voltak, akik szerint a zárt központok létrehozása csak azt jelzi: a tömeg a szigeten az eddiginél is hosszabb ideig marad. Sokan úgy vélték, a központi athéni kormányzat, hasonlóan az unióhoz lerázza magáról a problémát, rázárja az ajtót a menekültekre, és velük együtt a menekültútvonalra eső görög szigetekre is.
Fél évvel a választási győzelem és a be nem váltott ígéretek után olyan feszültté vált a hangulat Leszboszon, és olyan ellenállásba ütközött a deportációs illetve detenciós központok építése, hogy rohamrendőröket vezényeltek ki a szigetre. Tüntetők és tiltakozók fogadták őket. Az ellenállást látva a rendőrfőnök óva intette a helyieket: sírva kéritek még – üzente – hogy jöjjünk, és tegyünk rendet.
Februárban már látszott: Leszboszon az évek óta halmozódó megoldatlan problémák, feszültségek, kezeletlen konfliktusok miatt megkezdődött mindenki háborúja mindenki ellen. Az nem látszott, hogy ki fog ebből politikai hasznot húzni. Nem csak a kivezényelt rendőrökkel szemben volt ellenállás. A türelmetlenné vált helyiek, illetve az egyre hangosabban megnyilvánuló szélsőjobboldali, menekültellenes aktivisták célkeresztjébe kerültek az újságírók és a menekülteket ellátó civil szervezetek is.
Voltak, akiket munka közben támadtak meg, mint például Michael Trammer német fotóst, újságírót. Voltak, akiket az autójukból rángattak ki. Sokan arra panaszkodtak, hogy újságírókként, civilszervezet munkatársaiként nem kaptak kiadó szobát, lakást. Többen kapták azt a tanácsot: este, sötétben, egyedül már ne merészkedjenek utcára. Március elején támadás érte az Égei-tengeri mentést követő jogvédőket szállító hajót: a Mare Liberumot benzinnel locsolták le szélsőséges aktivisták.
Ezekben a hetekben vált aktívvá a szigeten a németországi szélsőjobb néhány ismert figurája is. Megjelentek az osztrák és a német fehér felsőbbrendűséget hirdető, az amerikai alt-right mozgalommal intenzív kapcsolatot ápoló identitárius mozgalom tagjai is. Robbanásig feszült volt már a hangulat, a szélsőjobbos aktivisták jelenléte pedig tovább rontotta a helyzetet. Újságíróknak adták ki magukat, propagandaanyagokat forgattak, és a helyi lakosokkal is szóváltásba keveredtek.
Így vált Leszbosz idén kora nyárra az “Európáért folytatott harc” szimbolikus terévé.
Közben az amúgy is gyenge ellátórendszer lassan leállt. Az állami ellátás hiányát pótló, azt helyettesítő civilek munkáját ellehetetlenítették. A helyi lakosság teherbírása gyengült. Nőtt az idegenellenesség, és drasztikusan csökkent a segítőkészség.
Az amúgy is túlterhelt, eleve rosszul szervezett táborban pedig elviselhetetlenné váltak az életkörülmények: víz, és élelmiszerhiány, túlzsúfoltság nehezítette a mindennapokat. Ekkor ütötte fel a fejét a koronavírus-fertőzés a táborban. Az egészségügyi előírásoknak megfelelő járványmegelőzésre, vagyis a távolságtartásra, a folyamatos fertőtlenítésre, a szigorított higiéniás szabályok betartására és betartatására nem volt mód.
A Moria tábor a kiéheztetés szűk és piszkos tere volt tömegek számára. A nehézkes ellátás és szűrés ellenére is egyetlen hét alatt 35 fertőzöttet azonosítottak a tábor lakói között. A táborlakók maguk próbáltak gondoskodni a minimális ellátásról – palackos víz beszerzéséről, szappan vásárlásáról. A dolgok akkor váltak végleg kezelhetetlenné, amikor – a koronajárvány elleni intézkedéssorozat részeként – lezárták a tábor területén működő egyetlen bankautomatát. Azt, ahonnan az itt élő több mint tízezer ember a létfontosságú bevásárlásokhoz szükséges pénzt elérhette (már azok, akiknek volt elérhető pénze).
A bankautomata lezárása után ütött ki a tűz a táborban: szemtanúk szerint egyszerre több ponton is felcsaptak a villámgyorsan terjedő lángok. A táborlakók fejvesztve menekültek, ameddig az út mentén felállított útzárak miatt csak menekülhettek.
Szerencse – mondják a tábort segítő civilek – hogy a katasztrófa bekövetkeztéig nem valósult meg a táborfal építésére vonatkozó kormányzati terv. Ha az eredeti szándék szerint szögesdróttal vették volna körül Moriát, akkor tömegek rekedtek volna bent és haltak volna valószínűleg tűzhalált.
Semmi jel nem mutat arra, hogy akár az unió, akár a görög hatóságok tanultak volna az elmúlt öt év kudarcaiból. Leszbosz és Moria ma is az, ami már öt éve volt: folyamatos katasztrófával fenyegető, magára hagyott ütközőzóna. A menekültek nagy, és még nagyobb számban érkeznek. Attól függően, hogy a török kormány épp hogy áll a kérdéshez.
- Akkor is érkeztek, amikor Törökország – a török-uniós megállapodás idején – azt ígérte, hogy “elzárja a csapokat”.
- Akkor is érkeztek, amikor a török–görög határra buszoztatott tömegekkel ijesztegették az európai közvéleményt.
- Akkor is érkeznek, amikor a görög hatóságok minden legális, féllegális vagy illegális eszközzel megpróbálják visszafordítani a menekülőket.
Azokat, akik tudják, hogy nincs visszaút, nem tartják vissza sem a rossz tábori körülmények, sem a segítőkészségüket elvesztő, ellenségessé váló civilek. És semmiképpen sem tartják őket vissza a menekültellenességgel kampányoló, szélsőjobbos aktivisták és provokátorok.
Minél több menekülő kerül minél rosszabb és kilátástalanabb helyzetbe itt, annál radikálisabb reakciók születnek. Moriát az elmúlt hónapokban sokan, sokféle indokkal lángba boríthatták volna. Felgyújthatták volna azok a propagandisták, akik azzal fenyegették a helyieket, hogy ugyanúgy bánnak el velük, mint ahogy a náci megszállók bántak a görögökkel. Felgyújthatták volna azok a leszbosziak, akik az otthonukat féltik a válságtól: a 86 ezer fős sziget több, mint egy hatoda ma menekült. A nyomozás jelenlegi állása szerint azonban a tábort négy afgán menekült felnőtt férfi, és két kiskorú gyújtotta fel – kilétüket a hatóságok nem fedték fel.
A gyújtogatás pontos okait még nem nevezték meg. De az biztos, hogy most már nem lehet a megsemmisült táboron belül élők köré falat emelni, nem lehet rájuk zárni a kaput, és nem lehet arra kényszeríteni őket, hogy napokon át álljanak sorba vízért és kenyérért.
A hónapok óta tartó szimbolikus hadviselés, a szaporodó atrocitások végül mindenkit érintő katasztrófába torkolltak. A német kormány 1553 gyerekes család és 400 kísérő nélküli gyerek befogadásáról döntött (az utóbbiak ellátásáról a közös felelősségvállalás jegyében tíz tagállam gondoskodik). Több mint tízezer, Leszboszon rekedt ember további sorsa, ellátása azonban kérdéses. Mint ahogy kérdéses az is, mi lesz a mediterrán menekülő útvonalak további sorsa.
Az egyetlen eddigi uniós stratégia csak a késleltetés és a visszatartás volt: legyen szó akár a görög–török partvidékről, akár a Líbiai-tenger övezetéről, akár a marokkói–spanyol partokról.
Moria lángba borítása azt jelzi: ez a taktika tovább nem tartható, előbb-utóbb szimbolikusan vagy konkrétan lángba borul a menekültútvonal, és ennek következményeivel az egész kontinensnek számolnia kell.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Leégett a leszboszi menekülttábor
Többen füstmérgezést kaptak, a lakókat evakuálni kellett Leszboszon, miután leégett a Moria menekülttábor. A tábor nagy része elpusztult, ezrek maradtak fedél nélkül.
Új helyre költöztetik a leégett leszboszi menekülttábor lakóit
Menedékkérők ezrei töltötték a szabad ég alatt a napjaikat azóta, hogy szeptember elején szinte teljesen megsemmisült Moria.
