szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy orosz hírügynökség azt állítja, hogy a hadseregük már a teljes herszoni területet megszerezte, hajnalban állítólag robbanásokat hallottak az oroszországi Belgorodban. Amellett pedig, hogy mi történik a fronton, Európa-szerte azt várják, Lengyelország és Bulgária után más országok felé is leállítja-e Oroszország a gázszállítást. Percről percre követjük az orosz–ukrán háború híreit.

Most érkezett

A török védelmi miniszter reméli, hogy Zelenszkij és Putyin találkoznak az elkövetkezendő napokban

Hulusi Akar török védelmi miniszter a NATO védelmi minisztereinek ramsteini találkozója után arról beszélt, hogy Erdogan elnök több ízben is találkozott Putyinnal és Zelenszkijjel is – jelent meg a török védelmi minisztérium honlapján. Ezen találkozók során a török államfő a tűzszünet mihamarabbi megkötése érdekében és a béketárgyalások elindításáért fejtett ki erőfeszítéseket. Akar hozzátette, hogy remélik, a felmerült nehézségek ellenére az elkövetkezendő napokban megvalósulhat egy Zelenszkij–Putyin-találkozó.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5

Külföldi fegyverek zaporizzsjai raktárának megsemmisítését jelentette be az orosz katonai szóvivő

Igor Konasenkov vezérőrnagy szerint az orosz harcászati légierő 59 ukrán katonai létesítményre mért csapást, aminek következtében egyebek között megsemmisítettek több mint 120 „nacionalista” fegyverest és 35 páncélozott járművet.

Külföldi fegyverek zaporizzsjai raktárának megsemmisítését jelentette be az orosz katonai szóvivő

Igor Konasenkov vezérőrnagy szerint az orosz harcászati légierő 59 ukrán katonai létesítményre mért csapást, aminek következtében egyebek között megöltek több mint 120 „nacionalista" fegyverest és megsemmisítettek 35 páncélozott járművet.

Az ukrán elnök tanácsadója a karmának tudta be az Oroszország határmenti részeiben történt szerdai robbanásokat

Mihajlo Podoljak a Telegramon kommentálta a történteket, mint elmondta, sok oka lehet a határvidéken megsemmisülő katonai infrastruktúrának. „Előbb vagy utóbb minden adósságot meg kell fizetni” – tette hozzá, miközben nem volt hajlandó elismerni, hogy Ukrajnának bármi köze is lett volna a robbanásokhoz.

(The Guardian)

Kilőtt a földgáz világpiaci ára, miután a Gazprom bejelentette a szállítások leállítását

24%-os gázáremelés – ez az eredménye annak, hogy a Gazprom nem szállít földgázt Lengyelországnak és Bulgáriának, mert e két állam nem hajlandó rubelben fizetni.

127,5 euróra növekedett a földgáz világpiaci ára, ilyen sokat egy megawatt/óráért április elseje óta nem kértek – írja a Bloomberg. Miután nem kap orosz földgázt Lengyelország és Bulgária, ennek következtében megnőhet a kereslet a piacon, és ez felhajtja az árakat – érvelnek a szakértők.

A piaci mozgásokról ebben a cikkben olvashat.

Orosz külügyminiszter-helyettes: Nem kizárt, hogy a moldovai szakadár állam is "belekeveredik" a háborúba

Andrej Rugyenko szerint Moszkvát aggodalommal tölti el a szakadár régióban bekövetkezett robbanássorozat.

Orosz külügyminiszter-helyettes: Nem kizárt, hogy a moldovai szakadár állam is "belekeveredik" a háborúba

Andrej Rugyenko szerint Moszkvát aggodalommal tölti el a szakadár régióban bekövetkezett robbanássorozat.

Orosz csapatok érkeztek Izjumba

A belgorodi területről két zászlóalj-harccsoportot irányítottak az oroszok a harkivi területen található Izjum városába – derül ki az ukrán vezérkar napi jelentéséből. Ezen felül közölték továbbá, hogy az oroszok két, Iszkander-M típusú rakétákkal rendelkező rakétahadosztályt irányítottak a belgorodi területre.

  • A donyecki régióban az orosz csapatok Popasznoj és Rubizsne megszerzésére törnek.
  • Az ostromlók továbbra is blokád alatt tartják az Azovsztal acélművet Mariupolban.
  • Az ukrán haderő az elmúlt 24 órában a donyecki és luhanszki területeken kilenc orosz támadást vert vissza.

(BBC)

Szlovákiának van terve arra az esetre, ha Oroszország elzárná a gázt

Erről Eduard Heger szlovák miniszterelnök beszélt. Mint mondta, Oroszország nem fogja tudni megtörni az európai egységet. A kormányfő arról is beszélt: a Gazpromtól kapott gázt az oroszok új kérésével ellentétben nem rubelben, hanem euróban fogja kifizetni Szlovákia, hiszen erről írtak alá szerződést. Az is világos viszont szerinte, hogy Oroszország „megbízhatatlan partnerré” vált, miután sem Lengyelországba, sem Bulgáriába nem küld szerda reggeltől gázt.

Von der Leyen: Közös uniós fellépés lesz Putyin zsarolása ellen

Elfogadhatatlan az, hogy Oroszország a gázszállítás leállításával zsarolja Európát – írta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, miután a Gazprom leállította a gázszállítást Lengyelországba és Bulgáriába. A közleményében azt is hozzátette: az EU felkészült erre a forgatókönyvre, az unió vezetői szoros kapcsolatban vannak minden tagállammal, és közösen dolgoznak, hogy biztosítsák a gázszállítást máshonnan.

„Ez ismét azt mutatta meg, hogy Oroszország gázszállítóként megbízhatatlan.”

A magyar gázellátást érintő Gazprom-szerződést is felülvizsgálja a bolgár kormány

Miután a Gazprom leállította a Bulgáriának szánt gáz szállítását, a bolgár kormány felülvizsgál minden, az orosz céggel kötött szerződést, közöttük azt is, amely a Magyarországnak küldött orosz gáz átengedéséről szól.

A teljes cikket ide kattintva tudják elolvasni.

Lábbal tiporta az ukrán zászlót a Svédországban élő orosz tanárnő

A birodalmi gőg sugárzott minden rezdüléséből annak a svédországi orosz tanárnőnek, aki hosszasan kezdett szidalmazni egy ukrán nőt, mert az megkérdezte, hogy miért dobálja szét az ukrán nemzeti jelképeket.

Lábbal tiporta az ukrán zászlót a Svédországban élő orosz tanárnő

A birodalmi gőg sugárzott minden rezdüléséből annak a svédországi orosz tanárnőnek, aki hosszasan kezdett szidalmazni egy ukrán nőt, mert az megkérdezte, hogy miért dobálja szét az ukrán nemzeti jelképeket.

1 2 3 4 5
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!