Szemmel láthatóan nem zavarja, hogy korrupciógyanúba keveredett. Már a költségtérítését is fapofával felvállalta, aztán hozzátette, hogy negyvenhétezer forintból is meg lehet élni. Szerencsére neki nem kell, pont talált a kabátzsebében negyvenmilliót, abból vett egy házat, és ha már egyszer ő az alpolgármester, hát leaszfaltoztatta az utcát is.

De csak a saját házáig.

Minek is kellene tovább aszfaltozni, ugye, amikor ott már a negyvenhétezres parasztok élnek, az ő szakadt kocsijaiknak tökmindegy, hogy milyen az út. Hogy ez azért feltűnő? Megtudná a sajtó és kitörne a botrány? Elkönyvelnék a saját zsebét tömő korrupt köcsögnek?

Zsiga Marcell ezek hallatán még mindig értetlenül pislog: és akkor mi van?

Milyen konkrét hátránya származna akár abból, ha kiderülne bármi? Még ha egyenesen alkotmányellenes lenne, az se volna gond! Megszavazzuk, hogy oké, és annyi.

Már csak az a kérdés, hogy a párt tartja-e őt annyira fontosnak, hogy kihúzza a szarból tűzön-vízen át, mert egy dolog a nagy stratégiai célok, mint például a hajléktalanok kitiltása érdekében vállalni a cinkosságot, és más Zsiga Marcellért, akiről nyilván a kollégák is tudják, hogy a különösen nyálkás példányok közé tartozik.

De Zsiga Marcell nyert: a bizottság gond nélkül megszavazta, hogy nincs itt semmi látnivaló. Holló a hollónak, hamu a hamuhoz.

Együtt nevetünk

Ebből két dolog következik. Az egyik, hogy a NER semmiféle védelmet nem nyújt a sajátjai korrupciója ellen. Ez az ilyen rezsimek lényegéből fakadó sajátossága. Ezért rabolhatott el Berija kedvére lányokat, és ezért építtethetett magának sorkatonákkal villát Czinege Lajos. Mert nem volt hol bepanaszolni. A teljhatalommal járó torzulások elkerülhetetlenül felütik a fejüket apró szekták vezetésében is, nemhogy egy állampárt káderállományában. Nincs feedback, nincs korrekció – ennek egyenes következménye a degeneráció, annak pedig Zsiga Marcell.

Az egyetlen korlát az, ha a helyi csimasz pofátlansága veszélyezteti a hatalom megtartását. Olyankor a csimaszra rászállnak a kollégák, győzködik, ordibálnak vele. – Mondjál le, bazmeg, miattad fogjuk elveszíteni a választást – ilyeneket sziszegnek a fülébe.

Az efféle aggodalmakra Zsiga Marcell nyugodtan legyinthet. Ilyen pimf hülyeség miatt nem fognak veszíteni. Eleve teljes erőből döntik a pályát maguk felé, megtettek mindent, hogy a vereséget kizárják. És ni, nézzétek a birkákat! Érdekli a békemenetelő nyájat, hogy az utolsó segédhernyó is utat építtet közpénzből a lopott házáig? Nemhogy nem érdekli, de még arról értekezik, hogy bezzeg a szép sötét középkorban nem firtatta a nép, miért él a király palotában, amikor a paraszt éhen hal.

Zsiga Marcellnek, Szijjártó Péternek és a többi parazitának a maga módján igaza van: olyan undorító rendszer fenntartásában segédkeznek, amely a hozzájuk hasonlókat is megvédi, ha hűségesek. Ők az erkölcs uránbányászai. Ezért a lélekölő munkáért igazán jár nekik a szabadrablás. Megkérik az árát, mert ezt nem lehet lelkesedésből csinálni.

A másik tanulság, hogy az ilyen rendszernek szüksége van a Zsiga Marcellekre. Mivel mindent kontrollálni akar, leszűkíti a káderállományát azokra, akiket gerinc és lelkiismeret nem akadályoz. Ezekből a puhatestűekből sosincs elég, úgyhogy muszáj alkalmazni a tehetségtelen, tompa, egyszerű észjárású bűnözőt is. Tehát a Zsiga Marcellek maradnak, ahogy maradtak a Czinege Lajosok is a végkifejletig.

Annak a szép, rendezett kornak egyébként, amikor a paraszt nem kérdezte, honnan van a király és vazallusai vagyona, az lett a vége, hogy mégis megkérdezte. Utána a királyok felakasztásáról kezdett ábrándozni, de ez már történelem. Nyakunkon az évfordulója.