A 2011-es népszámlálás szerint másfél millió a katolikusok embervesztesége, csaknem félmillióval kevesebb a református, egyharmadával csappant meg az evangélikus tábor. Mindez tíz év alatt történt, tehát már a negyven év kommunizmusra fogni sem ér.

Rossz hírek ezek az érintett egyházaknak, különösen, hogy ők tudják legjobban: ezek már bőkezűen felülmért adatok, a most számba vett tábor jelentős része csak ilyenkor vallja magát hívőnek, egyébként meg nem érdekli a legkevésbé sem.

Ezt bizonyítja (és az okokat is felvillantja) a katolikusok azonnali, hisztis hárítása: hogy ez nem mérvadó, mert a netes kérdőív pár napig nem vette be a „katolikus” választ. Egyrészt a szentév vicce, hogy az elbitangolt másfél milliót az internetezők körében vélik felfedezni, másrészt meg úgy hazudnak, mint a sátán maga. A kérdőíven eredetileg valóban választaniuk kellett a magukat katolikusnak vallóknak legalább a görög és a római verzió között. De hát édes istenem, aki ennyit se tud biztos kézzel megjelölni, azt talán ne is számoljuk el vallásosnak, mert ennyi erővel a harmadik legnagyobb felekezet az MSZMP lenne. Abba is beléptek sokan annak idején, de ettől ma még simán lehetnek KDNP-s államtitkárok.

A vallásosság visszaszorulása nemzeti gyászra nem ad okot; nyilván tükrözi az egyházak teljesítményét, hitelességét és a válaszaik érvényességét. Magyarország ezzel Nyugat-Európához közeledik, nem leszünk rosszabbul teljesítő nép, ha kevesebben hisznek az intézményes egyházaknak. Általában a vallásosság a világ boldogtalanabb felén terjed – örüljünk, hogy nem tartozunk oda. Talán nem független a jelenség attól, hogy az iskolázottság viszont örvendetesen növekszik.

Aggodalomra legfeljebb az ad okot, hogy Magyarországon ennek ellenére úgy nyomulnak az egyházak, mintha még mindig Máriáé lenne az egész. Mint fészket ütik le a kis falut. És mivel Orbán Viktor és köre tizenöt éve beöltözött kereszténykonzervatívnak, ennek a hazugságspirálnak engedelmeskedve támogatják az erőszakos terjeszkedést. Nem szólt nekik senki eddig, hogy tévedésben élnek.

De vajon kifizetődő-e politikailag ez? Érdemes-e itt keresztény kurzust csinálni?

Akár el is lehetne engedni ezt a vonalat. Magyarország nem keresztény.

Jót tenne talán Orbán Viktornak és barátainak is, megszabadulhatnának ezektől a teleszart búvárruhaként vonszolt jelmezektől, Semjén Zsolttól, Hoffmann Rózsától és még egy csomó kártékony közröhejtől. Nem mászhatnának elő tökkelütött, tehetségtelen szentfazekak, hogy Isten nevében elefántkodjanak egy szekuláris társadalom porcelánboltjában, és nekik maguknak sem kellene templomban bohóckodni. És nem kéne a magyarokat azzal idegesíteni, hogy rájuk tukmálnak valamit, amiből ők nem kérnek.

Orbán mégsem fogja elengedni az egyházak kezét – ő ugyan aligha hisz bármiben is, viszont szüksége van a hiszékenységre. Neki hívők kellenek, akik nem kérdeznek rá sem korrupcióra, sem adópolitikára, csak nyelik az ostyát szorgalmasan, és elhiszik, hogy az minimum turistaszalámi. Hisznek valamiben, ahogy a háztáji filozófus fogalmaz. Orbán Viktor pedig azt reméli, hogy akit megpuhítottak más mesék, az majd beszopja az övét is. Ebből a perverz együttműködésből az egyházaknak kell kilépniük, ha van még annyi eszük, hogy belátják: egy választható opcióvá lettek a táblázatban, és ha erőszakkal próbálnak terjeszkedni, azzal csak azt érik el, hogy még kevesebben választják őket. Semjén Zsolt bizony nem segíti őket, hanem árt nekik.

Egyszer megbukik ez a kormány is, és maga alá temeti szolgáit. Vele együtt buknak azok, akik érdemtelenül jutottak előnyökhöz. Lesz népszámlálás tíz év múlva is. Ja és Isten szeme mindent lát, ha ez még érdekel bárkit is.