Tetszett a cikk?

Nekem azt kell bizonygatnom, hogy tudok késsel-villával enni – méltatlankodik Orbán Viktor a német sajtónak. Nem is a riporter hozza szóba a barbárság vádját, hanem ő megy elébe, és csodálkozik. Pedig a kőbaltáját lent hagyta a tankban.

 

ndr.de

Éppenséggel engedélyezhetné a kormány a kínzást, de akkor egy év múlva elzavarnák – magyarázza Orbán Viktor ugyanott, hogy egyáltalán nem gáz, ha nincsenek fékek. Ez bizonyára megnyugtatja a finnyás német publikumot. Hiszen így legfeljebb egy évig, vagy ha 2014 tavaszán vezetik be, akkor is csak négy évig tarthatna a rémuralom, és aztán leváltanák, ahogy az ilyen rezsimeket szokás.

Tessék megnézni, Basar el-Aszadot is épp most váltják lefelé. Mondhatni, Szíriában működnek a fékek és ellensúlyok, annak ellenére, hogy nem helyes fiúk a mainstreamből, és volt merszük eltérni a liberális dogmáktól, mint például az egyeduralom elutasításától.

Magyarázata éppenséggel van mindenre. És ezek egyenként még működhetnének is, ha nem bújt volna ki rég a zsákból a kecskepata. Most már valóban a hátsó szándékot keresi Európa, mert joggal feltételezi, hogy a kavarás célja maga a teljhatalom, bármi áron. És azt nem csípik. Volt itt már regisztrációs próbálkozás, volt sajtó elleni roham, Kubatov-lista, és ezekről Brüsszelben értesültek, elemezték őket, és következtetéseket vontak le. Pszt! Tudom, nagyon para, de még azt is sejtik talán, hogyan szervezik a a Békemenetet közpénzből. Nekem elég gyanúsak a követségek például, elképzelhető, hogy ezek képesek elolvasni a lapokat, és aztán hazaküldeni az infókat.

Tehát amikor most azt módosítják bele a gránitba, hogy kampányolni csak a közmédiában lehet, akkor gyenge lábakon áll az a védekezés, hogy eddig túl drága volt a kampány, pláne ha a címzett hallott már Simicska Lajosról. És hallott. Attól nem lesz olcsóbb a kampány, ha a Fideszét a költségvetés fedezi – konzultációnként egymilliárdért –, a többieknek meg arra sem lesz terük, hogy ezt kifogásolják. Átlátszó az is, hogy a totál megszállt közmédiára terelnék az egész kampányt, miközben nekik ott a kiutalt fejadagon felül végtelen műsoridejük van, és bejátszhatják majd, hogyan rúgta ki az ellenállók fogát Bajnai Gordon az óvodában.

Nyilván vannak, akik ezt nem látják át, de többnyire maguk a fideszes szavazók is tisztában vannak azzal, hogy ezek nyers hatalomtechnikai húzások –, sőt hogy ami eddig történt kormányzás címén, az a pártot szolgálta, akár az ország rovására is. Valamiért mégis azt várják, hogy az uniós vezetők és a nyugati sajtó ezeket az összefüggéseket ne vegyék észre. Ha meg mégis gyanakodnak, akkor jön az emós duzzogás, hogy igenis tudjuk mi késsel-villával enni azokat, akik mibennünk nem bíznak.

Hitel, világ

Magyarázkodásunk kívülről pont úgy néz ki, mint amikor Irán bizonygatja, hogy békés célú urándúsítót épít húszméteres vasbetonfödém alá. Azok a partnereink, akik nem hülyék és nem teljesen tájékozatlanok, pontosan kiismerték már Orbán rosszhiszeműségét. És mi történik, ha ennek ellenére még mindig kijátsszuk ezeket az átlátszó trükköket? Az történik, amitől meg Rétvári Bence és Répássy Róbert államtitkárok durcáztak be: idejön a Velencei Bizottság, és cinikus megjegyzéseket tesz ahelyett, hogy elhinné a hivatalos indoklást. Tudnillik feltűnt már nekik, hogy ezek a srácok hülyére veszik őket. Hát nem maradnak adósok: képesek kétségbe vonni egy Rétvári és egy Répássy szavahihetőségét is.

Orbánt utolérte a plebejus politika átka: nem tudja eladni a hülyékre optimalizált hazugságait az okosabbaknak, és egy baltás gyilkossal sem tudja kifizetni őket. Rajongóknak, hívőknek játszik régóta, és nem tud mit kezdeni azokkal, akik előtt nincs megkérdőjelezhetetlen tekintélye. Belföldön is csak annyi telik tőle, hogy hazaárulónak nevezze az ilyeneket. Idehaza már eleget manipulálta a rendszert ahhoz, hogy viszonylag kevés drukkerral és a haverokkal megnyerhesse a választást; ehhez egyelőre kínzásra sincs szükség. Az ő problémája az, hogy a hatalma nemcsak azon múlik, hogy mennyire lejt neki a pálya itthon. De szerencsénkre Magyarország nem egy kisbolygó a mélyűrben.

Nem elég ügyes csillagszemű juhász ő ahhoz, hogy lóvá tegye a világot. Brüsszelből, Berlinből, sőt Washingtonból is látszik, mire készül. Arra, hogy mindenáron megőrizze a hatalmát. Nincs morális kötelezettségük, hogy másképp bánjanak vele, mint ahogy ő bánik bárkivel, aki nem engedelmeskedik. Lehet, megtanulták Nyugaton, hogy ha lehetőséged van megölni az ellenfeledet, akkor nem teketóriázol, hanem megteszed.

Nemzeti érdekek még sokáig ütköznek majd az unión belül, ám Orbán hatalmon maradása nem nemzeti érdek. Nekünk az ő paranoiája nem ér meg semmilyen áldozatot. Európa fontosabb, mint Orbán Viktor. Magyarország érdeke az, hogy Orbánt el lehessen zavarni, mint bármelyik miniszterelnököt, ha mindent ellop és mindent elkúr. Vagy ha Szent István művét teszi tönkre a gyerekes bírvágya miatt. És ha ebben Európa okosan segíti Magyarországot, azzal is bizonyítja, hogy érdemes oda tartoznunk. Majd ha megszabadultunk ettől a majomkirálytól, megháláljuk.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Trump nagy ütést vitt be a magyar civileknek és a független sajtónak, de még visszakozhat

Trump nagy ütést vitt be a magyar civileknek és a független sajtónak, de még visszakozhat

A legnagyobb gond a hamis információk terjesztése – vélik a fiatalok a mesterséges intelligenciáról, majd mindent elhisznek neki

A legnagyobb gond a hamis információk terjesztése – vélik a fiatalok a mesterséges intelligenciáról, majd mindent elhisznek neki

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát

Nem enged a belügy, a bombariadók után is le kell adniuk a mobiljukat a diákoknak

Nem enged a belügy, a bombariadók után is le kell adniuk a mobiljukat a diákoknak