Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
A Londonban élő Emine Ziyatdinova fotóriporter Üzbegisztánban született, ahová 1944-ben deportálták nagyszüleit a Krímből több százezer tatárral együtt, Sztálin parancsára. Hároméves korában a család 45 év száműzetés után visszatérhetett a Krímbe. Negyed évszázad sem telt el nyugalomban, mikor 2014-ben a szülőföldjüket újra megszállta Oroszország és azóta is megszállva tartja.
Emine fotótémái között szerepel a háború és a megszállás mellett a posztszovjet örökség, amely külföldön összeboronál oroszokat, ukránokat, kazahokat, tatárokat. Jelenleg egy, az orosz megszállás alatt készült fotókból készült archív adatbázis, a Warchive létrehozásában működik közre, hogy megmentsenek minden vizuális emléket a háborúról. Rokonai ma is a Krímben élnek - a krími tatárok történelméről, besorozásáról és az ott uralkodó körülményekről, egy remélt győzelemről és már megélt kudarcokról beszélgettünk vele egy online interjúban. A cikket az ő fotói illusztrálják - a fenti képen ő látható annak idején kitelepített nagymamájával.
hvg.hu: Mikor járt utoljára a Krímben?
Emine Ziyatdinova: Tavaly májusban, de előtte is voltam párszor abban az évben. Azóta nem. Az édesanyám viszont idén májusban is meglátogatott minket Londonban, aztán hazament.
hvg.hu: Akkor tehát lehetséges a Krímbe utazni és eljönni is onnan?
