Mintha meg sem történt volna? A maszkot eldobtuk, de Covid-traumáink velünk maradtak?

„A koronavírus-járványban az volt – most már talán bátran mondhatjuk múlt időben – a legkiszámíthatóbb, hogy teljesen kiszámíthatatlan. Egészen egyéni pszichés tüneteket eredményezett, láttam olyat is, hogy valakinek a fertőzés után egy 20 évvel korábbi balesetéről jöttek elő a rémálmai, miközben előtte nem voltak” – idézi fel Purebl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének igazgatója.  

A pandémia kezdeti szakaszában még nehéz lett volna megmondani, pontosan mekkora veszélyt jelent, hány áldozatot fog követelni és mikor sikerül megfékezni, az azonban viszonylag hamar világossá vált a szakemberek számára, hogy a járványhelyzet még azoknak is próbára teszi majd a mentális egészségét, akik nem fertőződnek meg, vagyis potenciálisan a teljes társadalomra nézve súlyos hatása lesz. 

Mindannyian emlékezhetünk a 2020 elején a közösségi médiát elárasztó képekre, videókra, amelyeken az emberfeletti munkát végző egészségügyi dolgozók sírnak a sok ideje példátlan halálozások láttán, az iskolák lezárásával pedig hamar felmerült bennünk a kérdés, hogyan fog hatni a gyerekekre, ha hosszabb ideig kimaradnak az ebben az időszakban kiemelten fontos közösségi élményekből. Idővel pedig az is világossá vált, a lelki megpróbáltatásokat senki nem fogja megúszni. 

A vírus csak az egyik ok

A pszichés tünetek három különböző forrásból jelentkeztek, magyarázza Purebl György. Mostanra már kutatások is igazolják, hogy a vírus képes volt az agyszövethez kötődve biológiai változásokat előidézni egy elhúzódó fertőzés során.

Ezen túl azt is figyelembe kell venni, hogy Európában, így Magyarországon is, legutóbb 100 évvel ezelőtt, az első világháború után volt olyan súlyos járvány – a spanyolnátha –, amely tömegesen szedte az áldozatokat, így nem voltunk, nem is lehettünk felkészülve arra, hogy rövid időn belül akár több haláleset történik a közvetlen környezetünkben és a halálfélelem általános érzésével se gyakran találkozunk. De ha valakit sem a fertőzés, sem egy közeli haláleset nem érintett személyesen, az egész társadalomra stresszt jelentett a mindennapi rutin felborulása – legyen szó a munkahelyek elvesztéséről, jövedelemkiesésről vagy a karantén alatti bezártságról. 

„Ez a három tényező eltérő mértékben hatott ránk, pszichés szempontból a pandémia talán legnagyobb kárvallottjai azok voltak, akik előtte is valamilyen súlyos mentális zavarral küzdöttek” – mondja Purebl. Őket a kataklizmikus események eleve jobban megviselik, erre korábban is láthattunk már példákat olyan tartós adverz klímaesemények során is, mint egy súlyos aszály, valamint az azt követő éhínség. 

Ráadásul a koronavírus-járvány egy olyan időszakban érkezett, amikor globálisan amúgy is folyamatosan emelkedik a mentális zavarral élők száma, amivel az ellátás eddig is nehezen tudott lépést tartani az egész világon. Öt évvel ezelőtt pedig az egészségügy szinte minden területén az akut ellátásra kellett több erőforrást fordítani, ez történt a hazai pszichiátriákon is, így óhatatlanul is kevesebb figyelem jutott a mentális zavarok tüneteivel élő betegekre.