szerző:
hvg.hu

Aki a villamoson rejtett tűt talál az ülésében, rögtön szóljon a járművezetőnek, mert az utasbiztonság érdekében a járműnek ilyenkor ki kell állnia a forgalomból – közölte a BKV. Hivatalos megkeresés azonban még nem érkezett hozzájuk a 47-es és 49-es villamoson előforduló jelenséggel kapcsolatban.

Az elmúlt egy-két hétben legalább háromszor sütötték el azt a kegyetlen tréfát a 47-es, illetve a 49-es villamoson, hogy úgy szúrtak használt orvosi tűt (egy esetben ismeretlen típusú tűt) az ülésbe, hogy az kívülről ne látszódjon, de sérülést okozhasson az óvatlanul ráülőnek – adtuk hírül a napokban.

©

Az ügyben megkerestük a BKK-t, amely a BKV-hoz továbbította kérdéseinket. A BKV közölte: a járművezetők felé eddig még nem jelezték az utasok a problémát. Abban az esetben, ha ilyen információt kap a vezető, azonnal köteles jelenteni a BKK diszpécserének, és le kell szállítania az utasokat. A járműnek ki kell állnia a forgalomból, amíg teljesen át nem vizsgálják.

A BKV információi szerint a tű ártó szándékú elhelyezése akár súlyos testi sértést is megvalósíthat, ami három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A súlyos testi sértés előkészülete is egy évig terjedő börtönnel büntethető. A BKV arra kéri az utasokat, ha ilyen esetet tapasztalnak, azonnal jelezzék a járművezetőnek, hogy intézkedhessen.

A tájékoztatás ugyanakkor nem tért ki arra, hogy egy utas levelet írt a BKK-nak az ügyben, miután a lánya a Deák térnél beleült egy használt injekciós tűbe.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Autós üldözés volt Pécsen, lövés is dördült

Autós üldözés volt Pécsen, lövés is dördült

Kimondta a WHO: nem a rák vagy a szívbaj, hanem a klímaváltozás a 21. század legnagyobb egészségügyi fenyegetése

Kimondta a WHO: nem a rák vagy a szívbaj, hanem a klímaváltozás a 21. század legnagyobb egészségügyi fenyegetése

Ha a 90-est behúzta az ötös lottón, akkor még lehet milliárdos

Ha a 90-est behúzta az ötös lottón, akkor még lehet milliárdos

Nincs is napirenden, úgyhogy marad a chipsadó

Nincs is napirenden, úgyhogy marad a chipsadó

Kisajátított egy szakmát, mert abból senki más nem tud megélni

Kisajátított egy szakmát, mert abból senki más nem tud megélni

Meggyanúsítottak valakit Karácsony kampányrendezvényének megzavarása után

Meggyanúsítottak valakit Karácsony kampányrendezvényének megzavarása után