szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Autóbalesetben meghalt egy férfi a 3-as főút Aszódot Hatvannal összekötő szakaszán hétfő este - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem.

A jármű a főút 50-es és 51-es kilométerszelvénye között, Kerekharasztnál tért le az útról, majd fának csapódott. A sofőr kirepült a járműből, az életét már nem lehetett megmenteni.

Az aszódi tűzoltók megkezdték a műszaki mentést, az érintett útszakaszt lezárták. A megyei rendőr-főkapitányság azt közölte a honlapján, hogy a forgalmat Aszódnál Bag felé, Hatvannál Tura felé terelik.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Koronavírus-fertőzésben elhunyt a Szomszédok és a Kisváros színésze

Koronavírus-fertőzésben elhunyt a Szomszédok és a Kisváros színésze

Valószínűleg a világ legapróbb hajóját sikerült elkészíteniük holland tudósoknak

Valószínűleg a világ legapróbb hajóját sikerült elkészíteniük holland tudósoknak

Semjén szerint Jakab, Hadházy és Tordai orvosi értelemben véve is pszichopaták

Semjén szerint Jakab, Hadházy és Tordai orvosi értelemben véve is pszichopaták