szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A közútkezelő összesen 9,6 milliárd forint támogatásból 86,6 kilométernyi erősen leromlott állapotú alsóbbrendű utat újít fel 2013-ban.

Idén országszerte közel 600 kilométernyi, régóta felújításra váró alsóbbrendű mellékút újul meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásaiban az Új Széchenyi-terv Regionális Operatív Programjainak forrásaiból – közölte a társaság.

A közútkezelő a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) támogató döntése nyomán a tavalyi érték háromszorosából, mintegy 87 milliárd forintból indíthat fejlesztéseket. A 2013 első félévében megkezdődő munkákat döntő részben még az év vége előtt befejezik.

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

A teljes körű felújítások általánosan tartalmazzák a burkolat megerősítését és szélesítését, a kopóréteg cseréjét, belterületi szakaszokon a vízelvezető árkok és buszöblök kiépítését, rekonstrukcióját, külterületi szakaszokon az árok-padka rendezését, tartós útburkolatjelek festését és az átereszek rendbehozatalát is.

A program Borsod-Abaúj-Zemplén megyei beruházásaiban megújul a Sajószöged-Hejőbába összekötő út 5, a Nyékládháza-Tiszacsege összekötő út 20,1, a Sajókaza-Aggtelek-Szin összekötő út 5,9, a Csokvaomány bekötőút 4,4, a Szikszó-Gagyvendégi összekötő út 21,2 és a Csenyéte bekötőút 3,1 kilométeres része.

Ezen kívül a megyében felújítják a Méra-Szemere-Büttös összekötő út 2, a Sárospatak-Alsóberecki összekötő út 5,3, a Bodroghalom-Tiszakarád összekötő út 2, a Sátoraljaújhely-Pácin-Zemplénagárd összekötő út 1,5, az Irota bekötőút 2,3, az Edelény-Felsőzsolca összekötő út 5,9 és a Cigánd-Pácin összekötő út 7,9 kilométeres szakaszát.

A tavaszi hónapokban folyamatosan indulnak hasonló fejlesztések az ország más részein is.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!