szerző:
Tetszett a cikk?

Kipróbálhattuk a leggyorsabb utcai Octáviákat.

Az Octavia eleve a Skoda legnagyobb slágere. Az idén bemutatott harmadik generáció tovább emelte a modell presztízsét, az idei autóeladások egyik vezére láthatóan. A paletta most még teljesebb lett a sportos változattal az RS-sel.

Az első Octavia RS 2001-ben jelent meg az első évben ötven darab kelt el belőle, mára, a még meg sem jelent változatból elővételben elkelt majdnem ugyanennyi. A teljes modelltörténetet figyelembe véve a széria 105 ezer darab felett van, míg hazánkban is közel 1100 darabot adtak el belőle.

Mit tud papíron kívűl-belül a leggyorsabb Skoda? Bi-xenon lámpák, opciósan az alsó légbeömlőnél LED-es nappali menetfény, 1,5 centis futómű ültetés, légterelők, látványos diffúzorok, króm kipufogóvégek. A hat színből álló Octavia választékot megfejelték még plusz hárommal, egy rally-zölddel egy acélszürkével és külön bónusz, hogy még taxi sárgában is létezik. (Majdnem olyan sárga.)
Képek.
D.P.
A belsőben, részben bőr, részben szövet üléskárpit, amelyet piros vagy szürke varrással lehet kérni. Bőséges számban RS dekorbetétekkel is lehet cifrázni: küszöbléc, váltógomb, kárpitvarrások, szőnyegbetét. A kocsik ugyan alapból 17” felnikkel érkeznek, ugyanakkor még 19-es Xtrem kerekekkel is kérhetők, amik mint kiderült a bemutatón simán elférnek, nem tűnnek túlzottnak, maximum közlekedni nem lehet velük.  

A bemutatóra kiváló helyszínt talált a Skoda. Sárisáp mellett egy eldugott bánya gazdasági útján zártak le egy rövid szakaszt, hogy a két próbára hozott kombit nyüstölhessük. Nyilván egy sportautó benzinesben az igazi, ennek megfelelően a sor is erre volt hosszabb. Jöjjön akkor a dízel, azt gondolnám bármilyen ellentmondás az RS-ből is ezt viszik majd inkább. Akárhogyan is, ez inkább egy ésszerű sportos autó, nem pedig egy valódi sportautó. Egy racionális választás, amivel büszkélkedni lehet. "Skodám van, RS, 184 lóerős dízel, 8 másodperc alatt van százon, 232-öt tud papíron. A te kocsid mi is?"

A benzines változat egy kicsit még keményebb. A 2.0 literes TSI – ugyan az a motor, ami a Golf 7 GTI-ben is– 220 lóerős 6,8 másodperc alatt van százon 248 Km/h-ra a vége.

Igazából kikezdhetetlen modell ára is. A kocsi belépő ára a bevezető kedvezmények révén 7,32 millió forint, ami lényegében vetekszik egy sima, nagyon jól felszerelt Octavia árával, miközben az RS alapból is elég jól felszerelt. Sportfutómű, progresszív kormányzás és elektronikus differenciálzár funkció (XDS), elektronikus menetstabilizáló rendszert (ESC), függönylégzsák elől-hátul, térdlégzsák, start-stop rendszer, multikormány, tempomat.
Képek.
D.P.
A lényeg, hogy mit tud az úton a Skoda Octavia RS az említett Sárisáp melletti 3 kilométeres lezárt rali szakaszon igazi navigátorral, itinerből kapott utasításokkal derült ki. Herczig Norbert, a Skoda Hungary Rally Team versenyzője adta kölcsön a csapathoz tartozó két navigátorát a műkedvelőknek.

Mindenki mehetett két kört. Az első, nevezzük tanulónak, inkább volt olyan, mint amikor saját kocsijval sietős lenne a dolgunk csak közben jönnek a navigátor utasításai: „B2, enyhe balos, elég gázelvétellel belemenni, tovább 500, és fék, majd B3 és figyelj megdob.” Az első kör arra volt jó, hogy a világot máshogy is felépítsük magunkban. Hamar kiderül, az egész mennyire logikusan válik valósággá, ahogy az érkező információk megfelelnek az előttünk megjelenő útszakasznak.

A következő körben, kis túlzással, tényleg az utasításokat követve sokkal harmonikusabban megyünk sokkal gyorsabban. Innentől érezni a kocsi képességeit is. Hogy az 500-as szakaszon pillanatok alatt 140-felett vagyunk a dízellel, a komoly méretű és a hatás kedvéért vörösre mázolt féknyergek közt dolgozó fékpofák az autó erejéhez mérten lassítják is a száguldó kombit. Az elől és hátul is átdolgozott felfüggesztések ezt a tempót még gond nélkül szolgálják ki, az elektronikus menetstabilizátornak is talán egyszer, ha be kellett avatkoznia. A hétfokozatú DSG-váltós kocsikon ugyan van kormányfüles váltó is, ám használata teljesen felesleges. Egyszer nem fogy el az erő. Kár, hogy nagyjából másfél perc oda és másfél vissza az egész. Nagyon sokáig tudnánk még csinálni.

A forgalmazókhoz nagyjából két hónap múlva érkeznek meg az első darabok. Félszáz igen komoly autóval máris gazdagodik majd néhány magyar autós és a hazai autópark. Nem lesz rossz nekik.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!