A legidegesítőbb emberi reakciót tanulta el a Google önvezető autója

A legidegesítőbb emberi reakciót tanulta el a Google önvezető autója

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

Frissítették az autó szoftverét, ami egy új funkciót is magával hozott.

Hosszú évek óta fejleszti a Google az önvezető autóját, ami ha elkészül, ugyanazt a célt szolgálja majd, mint a Tesla vagy a Volvo rendszere: levenni a vezetés terhét az ember válláról, ezzel csökkentve minimálisra a baleset kockázatát. Ehhez persze még rengeteg fejlődés szükséges, így a Google szakemberei folyamatosan frissítik a cég önvezető autóját.

A fejlesztésekről minden alkalommal kiadnak egy összefoglaló anyagot, amiből ezúttal egy igen érdekes dolog derült ki. A cég szerint az önvezető autó megtanult dudálni, amit olyan helyzetekben fog használni, amikor úgy érzi, a másik autó/motor/járókelő nem figyel eléggé arra, amit csinál. Ilyen lehet, ha elkezd tolatni az autó felé, vagy ha úgy akar besorolni egy forgalmi sávba, hogy közben nem vette észre a mellette lévő autót.

©

A programozók minden helyzetre másfajta dudálást terveztek a rendszerbe. Ha például valaki lassan tolat az autó felé, és nem veszi észre a Google kocsiját, kétszer halkan jelez. Van azonban olyan helyzet, ahol már erősebb dudálást kell alkalmazni – például, ha valaki nem veszi észre, hogy mellette vagyunk a sávban. Azt azonban, hogy szükség van-e rá, mindig a gép dönti el.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.