A Balatonfüred Concours d’Elegance veteránautó-szépségverseny egyik legfőbb vonzereje, hogy a szervezők az autózás történetének egészen széles spektrumából merítenek minden évben. Mivel a rendezvény kiemelt támogatója a BMW Magyarország, így idén sem hiányozhattak a felhozatalból az aktuális újdonságok, valamint a régebbi korok legendás modelljei.

Ezúttal egy igazán különleges bajor párost ismerhettek meg a látogatók, ugyanis itt tartotta hazai premierjét az új generációs Z4 roadster, mellé pedig elhozták a vászontetős műfajt harminc évvel ezelőtt újra elindító Z1-et, amit volt szerencsénk kipróbálni a rendezvény előtti sajtónapon.

Ha visszaemlékezünk, hogy három évtizeddel ezelőtt milyen autók alkották az itthoni utcaképet, belegondolni is nehéz, mennyire különleges jelenség lehetett az 1987-es Frankfurti Autószalonon bemutatott Z1. Futurisztikus, éppen ezért máig izgalmas formaterve mellé olyan ínyencségek társultak, mint a vaskos küszöbökben eltűnő oldalajtók, a műanyag karosszériaelemek, valamint a típusspecifikus, multilink hátsó futómű.

Egytől egyig olyan mérnöki megoldások, amelyek borítékolták, hogy nem lesz belőle tucatautó, de azért így is legyártottak belőle három év alatt 8000 darabot, melyek közül a megkímélt, gyári állapotúak mára vagyonokat érnek.

Az általunk vezetett, 1990-es gyártású példány is egy ilyen gyűjtői darab, hiszen az órája alig több mint hétezer kilométert mutatott, amikor átadták a slusszkulcsát, ez pedig kimondatlanul is önuralomra és kellő tiszteletre intett mindenkit. Szerencsére ez az érzés az első méterek után háttérbe vonult, és átvette a helyét az a fajta analóg vezetési élmény, amit csak egy ilyen hibátlan állapotú, keveset futott veteránban vagy youngtimerben lehet átélni. A Z1 ráadásul a modernebb autókkal is felveszi a versenyt, ha vezetési élményről van szó, ami jól mutatja, hogy új korában mennyire más dimenzióban mozgott egy átlagautóhoz képest.

Ehhez nem is kell (és talán már nem is illik) őrületes kanyarsebességre vagy gyorsulásra vadászni, hiszen az alacsony és kellően sportos üléspozíció, valamint a menet közben is leereszthető ajtó már alacsony sebességnél is garantálja a gyorsan haladás érzését. Ehhez jön a kortárs E30-as 3-as sorozatból származó két és fél literes, 170 lóerős sorhatos szívómotor, valamint az 5-fokozatú manuális váltó hátsókerék-hajtással párosítva, és kész is a tökéletes roadster receptje.

Itt volt a Z4-es bemutatója is

Ha már a receptnél tartunk megemlítendő a hazai bemutatóját Füreden tartó vadonatúj Z4, amely az előd motorosan hajtogatható keményteteje után visszatért a klasszikus vászontetős kialakításhoz. Érdekes módon ez részben a Toyotának is köszönhető, a típust ugyanis közösen fejlesztették a japánokkal. Ennek eredményeként a feltámasztott Supra kapta a kupé karosszériát, míg a BMW a már említett vászontetőt. A Z4 így ismét megcsillogtathatja a klasszikus arányait, amitől olyan jellegzetes a sziluett a Z1 és a Z3 óta.

Néhány kilométer erejéig kétféle motorral is kipróbálhattuk az újdonságot, mégpedig a 258 lóerős négyhengeressel, és az M40i csúcsváltozat 340 lovas hathengeresével. Talán nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, a maga módján mindkettő lehengerlő. A gyengébbik teljesítménye is kellő dinamikát biztosít, míg az erősebbik közúton szinte már kiautózhatatlanul gyors, amit a Nürburgring körideje is igazol. Részletesen majd egy tesztben fogunk beszámolni róluk, addig is lehet ismerkedni az árakkal. A belépő szintet jelentő 197 lóerős változat 12,8 millió forintról rajtol, ezt követi a 15,2 milliós 30i, míg a hathengeres élményért közel 20 milliót kell a kasszánál hagyni. Aki esetleg rögtön duplázná a tétet és az ülések számát, immáron a 8-as sorozatból is választhat magának vászontetős kabriót, akár dízelmotorral is.

És még egy Mini is

A show-t ellopó, tűzpiros roadsterek mellett mindenképpen szót érdemel a sajtónap másik tesztelt veteránja, ami valójában nem is annyira veterán, hiszen egy 1996-os Mini Balmoral Editionről van szó. Első hallásra nem tűnhet annyira különlegesnek, de aki ismeri a típust, az tisztában van vele, hogy egységi lóerőből kevés autó kínál nagyobb mókázást. Jelen esetben 53 tagú ménessel gazdálkodhatunk, ami vidáman repíti a pehelysúlyú kasztnit, miközben itt nyer igazán értelmet a modern Minik kapcsán mára kissé elcsépelté vált gokartos hasonlat.

Igaz, hogy a kormányoszlop nem pont középen van, a gázpedál környékén sem fér el rendesen az ember lába, illetve már két átlagos testalkatú utas is szűkösnek érezheti az első sort, de mindez nemhogy elvesz, hanem sokkal inkább hozzáad az élményhez. Főleg ha kinyitjuk a tolótetőt (ami alatt egyébként csukott állapotban is ki tudjuk dugni az ujjunkat), majd belehuppanunk a zöld alapon piros kockás ülésekbe, és máris úgy érezzük, mintha teadélutánra igyekeznénk az Abbey Roadra.

Az 1.3-as motor meglepően vígan veszi a fordulatot, a szervó nélküli kormány pedig egész pontosan terelgeti a sarkokba kitolt kerekeket. Egyedül a váltókar kezelése igényel némi megszokást, de öt perc után rutinosan szúrjuk a negyediket a Füred feletti utakon. Közben akár rádiót is lehetne hallgatni, de így alkalmi sofőrként sokkal szórakoztatóbb figyelni a mechanikus zörejeket, amik mára teljesen hiányoznak a modern autókból.

A Mini után átülni a Z1-be minimum egy évtizedes ugrásnak tűnik az időben, annak ellenére, hogy a bajor roadster az öregebb. Minden egy fokkal finomabban működik benne, a váltó pontosabb még néhány mai szerkezetnél is, és a lelkiismeretes karbantartásnak hála semmilyen alkatrésze nem tűnik elhasználtnak. Ez természetesen az árán is érződik, hiszen manapság a német piacon mintegy 20 millió forintról indulnak a hasonló futásteljesítményű példányok, vagyis hasonló árszinten mozog, mint a vadonatúj Z4 csúcsváltozata. Ez pedig irigylésre méltó dilemmát jelent annak, aki valamelyik beszerzésén töri a fejét.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.