szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Új fényszórókkal támad a Mercedes C-Klasse hamarosan leleplezendő felfrissített változata.

A Mercedes négy évvel ezelőtt mutatta be a C-osztály aktuális ötödik generációját, melyből hamarosan érkezik a faceliftes új kiadás.

A várhatóan valamikor az év második felében bemutatkozó újdonság álcázófóliát viselő szedán és kombi prototípusait már javában a közutakon tesztelik.

A külsőt illető legfontosabb változásnak az új fényszórók ígérkeznek, melyek a szintén hamarosan érkező vadonatúj CLA-éhoz hasonló csillag menetfényes formában öltenek testet.

Így fest a kifutó Mercedes C300
László Ferenc

A ráncfelvarrás során várhatóan frissül a műszerfal, ezenkívül pedig a különböző hajtásláncok is kisebb-nagyobb frissítésen esnek át.

A C-Klasse jelenleg 18,1 millió forinton nyit Magyarországon, ennyibe kerül a 170+23 lóerős C 180-as lágyhibrid benzines alapmodell.

A másik végletet a 45,7 millió forint ellenében 680 lóerős plug-in hibrid technikát kínáló, általunk is rendesen meghajtott AMG C 63 S E Performance jelenti, mely rengeteg kritikát kapott amiatt, hogy 4 literes V8 helyett csak egy 2 literes 4 hengeres motor hajtja.

Mercedes-AMG C 63 S E Performance
László Ferenc
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!