Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Újbuda

hvg.hu Itthon

Egy újabb akadály elhárult Molnár Gyula MSZP-elnökjelöltsége elől

Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a BRFK abban az ügyben, melyet a Bikás parki sportcentrum magánkézbe adása kapcsán hűtlen kezelés gyanújával indult még öt évvel ezelőtt, írja a Magyar Nemzet. A szerződést Molnár Gyula, Újbuda akkori polgármestere kötötte, aki az ellene indult eljárások miatt éveken át parkolópályán volt, de most azt tervezi, hogy elindul az MSZP nyáron esedékes tisztújító kongresszusán elnökjelöltként.

Dercsényi Dávid Itthon

"Tartozom azzal, hogy kiállok értük" – Fellázadtak a szülők az óvodák összevonása ellen

Minimális spórolást jelent a fenntartónak, miközben az érintett szülők és pedagógusok is aggodalommal figyelik, hogy több fővárosi kerület is összevonna óvodákat. Az intézkedés szakmailag nincs indokolva, hatástanulmányok nem készültek, az önkormányzatok viszont készek arra, hogy villámgyorsan átpréseljék az elképzeléseiket. A háttérben egy időzített bomba is ketyeg.

MTI Itthon

Négyen megsérültek egy újbudai lakástűzben

Tűz ütött ki egy XI. kerületi lakóépület 11. emeleti lakásában csütörtök délelőtt. A házból négy embert, köztük egy gyermeket vittek kórházba – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

MTI Közlekedés

Borul a hétvégi villamosmenetrend Újbudán

Vasárnap pályakarbantartás miatt a 18-as, 41-es és 47-es villamos egész nap a dél-budai végállomásokról csak Újbuda-központig, a 19-es és a 49-es viszont egyáltalán nem közlekedik – közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken.

hvg.hu Itthon

Már Újbudáig jár az 1-es villamos – fotók

Átadták az 1-es villamosvonal Újbudáig meghosszabbított szakaszát péntek délben. Most már az óbudai végállomástól egészen az Etele út és a Fehérvári út kereszteződéséig lehet utazni ezzel a járattal.

MTI Itthon

Még nem tudják, mikortól jár az 1-es villamos Újbudán is

A Budapesti Közlekedési Központ szerint egyelőre nem tudni, hogy a tavasszal pontosan mikor indulhat meg a forgalom az 1-es villamos új szakaszán. A Rákóczi híd és Fehérvári úti ideiglenes végállomás között szinte készen van a pálya, de bizonyos vizsgálatokat még el kell végezniük a szakembereknek.

hvg.hu Itthon

Rendőrségi nyílt napon akart kampányolni egy fideszes politikus

Vizsgálatot rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya annak tisztázására, hogy kampánycélokra akart-e felhasználni egy helyi fideszes képviselő a Kelenföldi Körzeti Megbízotti Iroda október 7-ei nyílt napját. A vizsgálatról annak befejezéséig nem adnak tájékoztatást – közölte a hvg.hu-val az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata. A kormánypárti önkormányzati képviselő nem reagált megkereséseinkre.

MTI Itthon

Újra nekiment Molnár Gyulának a Magyar Nemzet

A Magyar Nemzet egy dokumentumra hivatkozva azt állítja, hogy Molnár Gyula, Újbuda volt MSZP-s polgármestere akár jogsértés árán is át akart utaltatni 50 millió forintot az Újbuda Torna Club részére.

1
7 8 9 10 11
14
Áttörés a magfúzióban: közelebb került a valósághoz a korlátlan energia előállítása

Áttörés a magfúzióban: közelebb került a valósághoz a korlátlan energia előállítása

Életmentő jelzést adhatnak le a falevelek, csak tudni kell olvasni belőle

Életmentő jelzést adhatnak le a falevelek, csak tudni kell olvasni belőle

Fellazít és lázít Európában az orosz propaganda, a magyar kormánypárti média ingyen is terjeszti

Fellazít és lázít Európában az orosz propaganda, a magyar kormánypárti média ingyen is terjeszti

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

Kétszer annyi orosz kapja meg a magyar állampolgárságot, mint a háború előtt

Kétszer annyi orosz kapja meg a magyar állampolgárságot, mint a háború előtt

Benéztünk a Recirquel új produkciójának kulisszái mögé – fotók!

Benéztünk a Recirquel új produkciójának kulisszái mögé – fotók!

Ezer év múlva tudhatják meg az utódaink, mit gondolunk ma az ő világukról

Ezer év múlva tudhatják meg az utódaink, mit gondolunk ma az ő világukról

24 órán belül összejött adományokból a kirúgott kölcseys tanárok perköltsége

24 órán belül összejött adományokból a kirúgott kölcseys tanárok perköltsége

Az oroszokhoz köthető dezinformációs kampányokkal hergelnek az ukránok ellen a lengyel elnökválasztás újabb fordulója előtt

Az oroszokhoz köthető dezinformációs kampányokkal hergelnek az ukránok ellen a lengyel elnökválasztás újabb fordulója előtt

A címlapról ajánljuk