Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#árvíz

MTI Itthon

A vízzel körbezárt településekre is eljut a gyógyszer

Amennyiben szükséges, a mentésben részt vevő hatóságok segítenek eljuttatni a gyógyszereket a vízzel körbezárt településekre - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat pénteken. Az ÁNTSZ ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy árvíz idején fokozottan figyelni kell az általános higiénés szabályok betartására.

hvg.hu Itthon

Fotó: Orbán pólóban menti meg az országot

Győrben vett részt vezetői értekezleten reggel Orbán Viktor. A kormányfő lecserélte a pufimellényt és az inget, és a katasztrófavédelem egyenpólójába bújt. Fotó.

hvg.hu Karrier

Árvíz: munkaidőben segítenek az MNV dolgozói

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. munkavállalói csatlakoztak a Baptista Szeretetszolgálat árvízvédelmi csapatához. Az önkéntesek csütörtökön és pénteken a Margitszigeten segítenek a homokzsákok pakolásában.

HavariaPress Itthon

Csak hússzal mehetnek a vonatok az árvíz miatt

Óránkénti 20 kilométerre korlátozták a vonatok sebességét a Duna áradása miatt az Almásfüzitő és Komárom közötti szakaszon. Korábban egy vágányt már le kellett zárni, jelentős késésekre kell számítani a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon - értesült a HavariaPress.

MTI Itthon

Folyamatosan hagyják el az emberek Leányfalut, négy embert kilakoltathatnak

Folyamatosan hagyják el otthonaikat a Duna leányfalui hullámterében élők, miután a 95 érintett ingatlan tulajdonosa csütörtökön megkapta a kitelepítési határozatot – közölte a község polgármestere péntek reggel. Négyen nem akarnak távozni, az önkormányzat valószínűleg segítséget kér kilakoltatásukhoz.

MTI Itthon

Áder: ha nem lesz eső, elkerülhető a tragédia

Előbb kezdődött, szervezettebb és a korábbi árvizekénél begyakorlottabb a mostani védekezés – ezt mondta Áder János köztársasági elnök Mecsér határában, a töltésnél pénteken újságíróknak.

hvg.hu Itthon

Kiderült, mit keresett a Dunában az esernyős férfi

Egy performanszművész volt az a férfi, aki több tíz percig ácsorgott a Dunában csütörtökön – derül ki az Origo interjújából. A férfi arra volt kíváncsi, hogy az online közösség hogyan reagál egy ilyen akcióra.

hvg.hu Itthon

Orbán: a legrosszabbra is fel kell készülni

Bizonyos rémhírek terjesztését leszámítva eddig rendben halad az árvízi védekezés, mindenki becsületesen dolgozik. Haláleset vagy súlyos sérülés a Duna áradása miatt eddig nem történt. Most Győrújfalunál dolgoznak a legnagyobb erőkkel a csütörtök esti rézsűcsúszás miatt. Jó hír, hogy Németországban és Ausztriában a következő napokban nem várható csapadék, ami tovább duzzaszthatná az árhullámot – mondta péntek reggel újságíróknak Orbán Viktor Győrben, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságon.

MTI Világ

Csehországban már kifelé megy a bajból

Lassan, de apadnak már a folyók Csehországban. Miután az Elba csütörtök reggel tetőzött Ústí nad Labemnél és Decínnél, az árhullám péntekre átvonult Németországba. Az árvíz azonban továbbra is súlyos gondokat okoz.

MTI Itthon

Nincs veszélyben az ivóvíz Esztergom térségében

Esztergom térségében minden érintett településen biztosított az ivóvízellátás és a szennyvízelvezetés, a Prímás-szigeten található parti szűrésű kutak a várható vízállásrekord ellenére is biztonságban vannak – mondta az Észak-dunántúli Vízmű Zrt. szolgáltatás- és környezetvédelmi vezetője péntek reggel.

MTI Itthon

Újabb ezer katonát vet be a honvédség a gátakon

Pénteken újabb ezer önkéntes katonát vet be a Magyar Honvédség. Motorcsónakokkal a rendőrséggel közösen járják be az elöntött területeket, hogy megelőzzék az esetleges fosztogatásokat.

MTI Itthon

Húsz centivel megtoldják a kisoroszi gátat

Kilenc méter körüli vízszintre számítanak vasárnap vagy hétfőn a közúton már megközelíthetetlen Kisorosziban, ezért pénteken újabb 20 centiméterrel, 920-ra emelik a gát magasságát - mondta a község polgármestere péntek reggel. Molnár Csaba szerint 6 órától további 30 ezer homokzsákot szállítanak ki, majd 150-en hozzálátnak az 1200 méteren futó Duna menti gát magasításához.

MTI Itthon

Árvíz: két kritikus pont lehet pénteken a Dunán

Elérte az országot az ár, a leginkább veszélyeztetett kilenc szakaszból kettő rövidesen vizsgázik – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója pénteken a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.

MTI Világ

Árvíz: Németország még nem lélegezhet fel

Németország északnyugati részéhez közelít péntek reggel az Elbán levonuló árhullám, keleten pedig számos térségben gátszakadás fenyeget. A Németországot délkeletről északnyugat felé, 727 kilométer hosszan átszelő folyón már mindenütt árvízvédelmi készültség van.

MTI Itthon

Árvíz: Pozsony fellélegezhet

Bősnél, Révkomáromnál és Párkányban még árad, Pozsonynál azonban péntek hajnal óta már apad a Duna vízszintje, amely ott csütörtök éjjel érte el a tetőpontját.

1
59 60 61 62 63
109
„Az egyik fő problémát a túlfogyasztásban látom” – ifj. Chikán Attila a fenntarthatóságról

„Az egyik fő problémát a túlfogyasztásban látom” – ifj. Chikán Attila a fenntarthatóságról

Megtámadtak egy Wagner-zsoldosok által védett bányászkonvojt Maliban, legalább harmincketten meghaltak

Megtámadtak egy Wagner-zsoldosok által védett bányászkonvojt Maliban, legalább harmincketten meghaltak

Külföldi sztárokkal ad elő egy kevésbé ismert francia operát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a Müpában

Külföldi sztárokkal ad elő egy kevésbé ismert francia operát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a Müpában

85 éve kezdődött a világ legismertebb macska-egér háborúja

85 éve kezdődött a világ legismertebb macska-egér háborúja

Beültünk a legújabb elektromos Skodába, a megújult Enyaqba

Beültünk a legújabb elektromos Skodába, a megújult Enyaqba

A Hamász láncra verve tartotta, fellógatta, megégette, éheztette az izraeli túszokat

A Hamász láncra verve tartotta, fellógatta, megégette, éheztette az izraeli túszokat

Kovács Bálint: Az év, amikor kivégezték a magyar filmet

Kovács Bálint: Az év, amikor kivégezték a magyar filmet

Lezárták az M5-ös autópályát Kiskunfélegyházánál

Lezárták az M5-ös autópályát Kiskunfélegyházánál

Egy hatalmas zsírszörny miatt lefújták Bryan Adams koncertjét

Egy hatalmas zsírszörny miatt lefújták Bryan Adams koncertjét

A címlapról ajánljuk