Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#élelmiszer

hvg.hu Vállalkozás

Lassan mindent visz a Borháló

A Borháló franchise hálózat további borkereskedések nyitásával zárja az évet. A hálózat vidéken és Budapesten egyaránt intenzív terjeszkedést folytat, November vége óta átadtak két budapesti (Angyalföld, Kispest) egységük, valamint múlt héten Kecskeméten is Borháló borkereskedés nyílt.

MTI Gazdaság

Lejárt áruk: a magyarok fele nem szól

A válaszadók 55 százaléka nem foglalkozik azzal, ha lejárt terméket talál a polcon, szó nélkül visszateszi a többi közé - derül ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) online felméréséből.

MTI Gasztro

A 60-as évek óta nem koplaltak ennyit az olaszok

Olaszországban 2 milliárd euróval kevesebbet költöttek élelmiszerre idén, mint a válság előtt, 2008-ban. Elsősorban édességekre, rágcsálnivalóra és üdítőitalokra szánnak kevesebbet, mind több családban sütik maguk a kenyeret és a süteményt.

hvg.hu Plázs

Kivennék a transzzsírokat az amerikai élelmiszerekből

Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság azt javasolja, hogy hagyják ki az élelmiszerekből a mesterséges transzzsírsavakat, amelyek túlzott fogyasztása hozzájárul az erek elzáródásához valamint egyes szívbetegségek kialakulásához. A tervezetet nyilvános vitára bocsátották, két hónapig lehet véleményezni, kérdés, meg tudják-e valósítani.

Nagy Gergő - Szabó M. István Gazdaság

A hatósági húsár Mianmart és Venezuelát idézi

"Rövid időre és korlátozott körben tőlem a hatósági ár sem idegen" – mondta Rogán Antal frakcióvezető a hús kedvezményes áfakulcsát egy újabb ötlettel gazdagító vitában. A frakcióvezető felvetése rendkívüli szakmai és közgazdasági következményekkel járhat. Hústermékek hatósági árszabályozására nemzetközi szinten nem is találtunk példát – más élelmiszerek központi ármegszabására igen, ám abban nincs sok köszönet.

MTI Gasztro

Magyar borokkal hódítják meg Moszkvát

Magyarország lesz az egyik kiemelt vendége a moszkvai Arany Ősz élelmiszeripari kiállításnak október 8-12. között, a hazai borászatot a szekszárdi borvidék képviseli.

hvg.hu Gazdaság

Bombasiker elé néz a lejárt élelmiszereket forgalmazó áruházlánc?

Bostonban jövő év elején nyit meg egy olyan bolt, mely lejárt szavatosságú élelmiszereket forgalmaz majd, igen kedvező áron. A kezdeményezéssel nem csak a szegényebb emberek számára szeretnének már lejárt, de még mindig jó élelmiszert biztosítani, hanem azt is meg szeretnék mutatni, hogy a "lejárati dátum" után is fogyaszthatóak egyes élelmiszerek. A kezdeményezést a Harvard egyik központja is támogatja.

MTI Gasztro

Amit a boltban kidobnak, ebben a dán étteremben még megfőzik

Kidobásra szánt alapanyagból készült ételeket kínál egy új étterem Koppenhágában, amelyet az élelmiszerpazarlás elleni harc jegyében nyitottak meg kedden. A Rub og Stub nevű étterem társalapítója, Sophie Sales azt mondta: a vállalkozásban résztvevők konyhán vagy szupermarketben dolgoztak, és mind tanúi voltak, mennyi élelmiszer megy veszendőbe, és tenni akartak valamit ez ellen.

MTI Világ

Egyre nehezebb ételhez jutni Szíriában

A polgárháborús Szíriában egyre nagyobb gondot jelent az élelmiszerhiány, a kormánynak komoly nehézséget okoz az alapvető élelmiszerek beszerzése is. A rosszabbodó helyzetben mind többen szorulnak nemzetközi segélyekre – mondta Ertharin Cousin, az ENSZ Élelmezési Világprogramjának ügyvezetője hétfőn.

MTI Plázs

Óvakodjunk a nanoanyagoktól!

A víz kezeléséhez, a csomagoláshoz, a rovarirtókhoz és a kozmetikumokhoz felhasznált nanoanyagok mennyisége nagyot nőtt az utóbbi évtizedekben, és félő, hogy veszélyt jelentenek az emberre és a környezetre. Amerikai kutatók kidolgoztak egy eljárást, amellyel kimutathatók az ezüst nanorészecskék a friss terményekben és más élelmiszerekben.

Nagy Gergő Gazdaság

Infláció: a rezsicsökkentés eufóriája elleplezi a valódi drágulást

A vártnál sokkal alacsonyabb lett a júliusi infláció, a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva mindössze 1,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. A rezsicsökkentés a rendkívül kismértékű pénzromlás fő oka, e nélkül 3 százalék körül járna a drágulás üteme. Adódik azonban a kérdés, hogy jó-e nekünk az alacsony infláció? Mit eredményeznek a mesterségesen alacsonyan tartott árak?

hvg.hu Gazdaság

Az élelmiszerek márpedig drágulni fognak

Több mint egy évtizede folyamatosan drágulnak az élelmiszerek. Az emelkedő mutatókban szerepet játszik a kőolaj drágulása, illetve a klímaváltozás is, ám egyre inkább a növekvő kereslet nyomja felfelé az árakat. A feltörekvő államokban a középosztály egyre izmosabb, mind többet és mást fogyasztanak, mint korábban. A folyamat ugyanakkor azt is eredményezi, hogy egyre inkább polarizálódik a fogyasztás – Magyarországon hatványozottan érvényesül ez.

1
26 27 28 29 30
36
Harminc fős elbocsátás jön, miután padlóra küldték a főváros marketingcégét, a Budapest Brandet

Harminc fős elbocsátás jön, miután padlóra küldték a főváros marketingcégét, a Budapest Brandet

Mindenkire gondolt az AMD: csúcsgépekbe és játékkonzolokba is kerülhet az új processzorokból

Mindenkire gondolt az AMD: csúcsgépekbe és játékkonzolokba is kerülhet az új processzorokból

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

A MÁV elaludta Románia schengeni csatlakozását

A MÁV elaludta Románia schengeni csatlakozását

Orbán Viktorral, mint „az EU legfontosabb vezetőjével” büszkélkedik egy indiai miniszter

Orbán Viktorral, mint „az EU legfontosabb vezetőjével” büszkélkedik egy indiai miniszter

Elszálló infláció, 25 százalékos alapkamat, összeomló rubel - Putyinnak nem ártana többet foglalkoznia az orosz gazdasággal

Elszálló infláció, 25 százalékos alapkamat, összeomló rubel - Putyinnak nem ártana többet foglalkoznia az orosz gazdasággal

Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

Több hollywoodi filmpremiert is töröltek a Kaliforniában pusztító tűzvészek miatt

Több hollywoodi filmpremiert is töröltek a Kaliforniában pusztító tűzvészek miatt

Próbálták tagadni, de valóban új médiaportfóliót épít a kormány ideológiai agytrösztje

Próbálták tagadni, de valóban új médiaportfóliót épít a kormány ideológiai agytrösztje

A címlapról ajánljuk